Hernádi Levente fotóblogja

nincs most

2011-11-26T04:57:00.002+01:00

kedvem slash időm blogolni, de majd úgyis lesz, és akkor törlöm ezt a posztot is innen. A Tumblr sokkal jobb.

Minden, ami Steve Jobs - egy ikonikus képben

2011-10-06T18:53:00.003+02:00

Nekem ez a Steve Jobs kép. Diana Walker fotója, 1982-ből. Ennyi képaláírás tartozik még hozzá:

STEVE JOBS AT HOME — “This was a very typical time. I was single. All you needed was a cup of tea, a light, and your stereo, you know, and that’s what I had.” —Steve Jobs

A Time oldalán mesél a fotós Steve Jobsról, a képekből pedig kiderül, hogy közeli barátok voltak: Steve karrierjének minden nagyobb pillanatánál ott volt Diana is egy fényképezőgéppel (aki egyébként húsz éven keresztül a TIME Fehér házi fotósa volt). Nagyszerű minden kép a sorozatban.

Mi újat hoz az 4Gs iphone kamera fronton?

2011-10-04T23:50:00.003+02:00

A nyolc megapixeles kamerát mindenhol megírták már, nem is az a lényeg. A Wired-nél viszont azt is tudják, hogy

- Okosabban háttérvilágított érzékelőt kap, ami nagyobb érzékenységet biztosít alacsony fénynél;

- F2.4 szemben az iphone4 F2.8-as rekeszével;

- Új lencséket kap, amik 30 százalékkal élesebb képet ígérnek;

- Marad a 3.84mm-es objektív, tehát a látószög megegyezik majd az előddel (átszámolva fullframe-re nagyjából 35mm-nek megfelelő látószög);

- Fejlettebb arcfelismerő;

- Gyorsabb képfeldolgozó szoftver és beépített képszerkesztő app; - meg amúgy is, a gyorsabb processzorral eleve nem lehet semmi lassulás.

- Egyszerű megosztás cloudba vagy webkettőbe';

- 1080p mozgókép, képstabival;

Megéri váltani?

Én biztosan fogok, mivel a 3gs-em már az utolsókat rúgja. Szar a home gomb, elrepedt a műanyag az aksitöltőnél, döcög, satöbbi. Nekem megéri, de ha négyesem lenne, nem sietném el a rendelést (ha csak azt nézzük, hogy fotózáshoz mennyivel nyújt többet az elődjénél).

Megéri point&shoot kompakt gép helyett ezt választani. Egy 30-40 ezres fullautomata szappantartó hasonló tudással rendelkezik, akkor meg már inkább egy darab eszköz, ráadásul a képek memóriakártyáról másolgatásával sem kell többet bíbelődni.

Megéri munkához is használni. Egyre többször adunk híreseményekről mobilos képeket az első néhány percben. Azok a képek pont jók, amíg jut idő leülni a laptophoz valami nyugodtabb pillanatban, hogy elküldjük a rendes képeket.

Engem ezek a tesztképek meggyőztek, hogy egy remekül használható p&s kamerát kapunk a kiváló telefonunk mellé az iphone 4gs-el.

Ron Garan a fotós bloggernauta

2011-09-30T19:07:00.000+02:00

Az elmúlt hetekben egy rakás látványos képet és videót lehetett látni a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről, amiket Ron Garan űrhajós készített az ISS kupolájából.

Azt hiszem Ron az első, aki ilyen alaposan és szépen végigfotózott mindent odafent. Nikon gépekkel dolgozott, nem úgy mint a régi űrhajósok a Hasselbladokkal, erről régebben írtam már.

Visszaérkezés előtt még írt egy bejegyzést az élményeiről erre a blogra, érdemes elolvasni.

...majd ha objektívek potyognak az égből

2011-09-16T23:14:00.002+02:00

Nem lehet kellemes élmény, ha az embert eltalálja egy zuhanó objektív. Egy kaliforniai családi ház tetején például egy Canon lencse ütött lyukat tegnap.

Ilyen világot élünk. Canon objektívek csak úgy potyognak az égből. A ház tulajdonosai szerint a becsapódás idején nem láttak repülőgépet az égen, mindenesetre a helyi rendőrség a gyári szám alapján próbálja beazonosítani a tulajdonost.

Elkezdődött az őszi ülésszak, újra lehet tarkókat fotózni

2011-09-13T00:08:00.002+02:00

Fotó: Túry Gergely / HVG-Nagyítás

Úgy tűnik, nem változik az új parlamenti gyakorlat, miszerint a fotósok már csak az országgyűlés felső, emeleti páholyából dolgozhatnak, ha úgy van (tegyük hozzá: szó sem volt változtatásról, csak a mai nappal ismét látványosan demonstrálták a helyzet szomorú komolytalanságát a megjelent képek).

Miért rossz? - Több dolog:

Teljesen kiöli az életet a parlamenti tudósításokból. Felülről tarkókat lehet fotózni, őszülő fejeket, hátakat. Izgalmas. Bár a japánoknál állítólag van ilyen tarkófétis pornó.

A felülről fotózott ember nem szép látvány. A felülről fotózott ember negatív hangulati többletet (jajj.) kap. Erre már akkor rájöttek, amikor a film-és fotós szakma hajnalán először játszottak kamerákkal az operatőrök.

Csak nézzétek végig az indexes percről percre tudósítást, vagy az origost, vagy a miénket.

Tudat alatt nem társítunk semmi jót egy olyan emberhez, akire fentről nézünk le, akinek a feje búbját látjuk, akinek nem nézhetünk a szemébe a megszokott nézőpontunkból. Ez csak tovább növeli a távolságot választó és képviselő között.

Az új helyzettel a politikusok ráadásul duplán állnak sorba a pofonért, hiszen ha már jó kép nem készül róluk (az előbb említett értelemben), legalább a papírjaikba is belepillanthat bárki. Kikerülnek a másnapra szánt bejelentéseik, a kihúzott törvénytervezeteik, az átsatírozott szövegeik. (Mondjuk nem lepődnék meg, ha holnaptól mindenki csak letisztázott szöveget vinne magával az emelvényre. Gyanítom, hogy nem lesz örömünk sokáig csemegézni a hasonló lapok tartalmán)

Mit veszítünk ezzel?

Kényszerhelyzet ez, ami nem jó sem a sajtónak, sem a politikusoknak, sem az olvasónak, sem a történelemnek. Valamit mindenki veszít rajta, én a legjobban azt sajnálom, hogy nem ismerheti meg az olvasó a politikus emberi oldalát.

Az ilyen galériákat bukjuk, ami hatalmas veszteség, úgy szakmailag, mint emberileg. Ha húsz év múlva majd visszanézzük a most készült képeket, nem fogunk ilyeneket találni, és ki tudja, talán jövőhéten maradunk le egy olyan pillanatról, mint amilyen ez volt '88-ban.

Ha ez így marad, nem láthatjuk többé rendesen nevetni, bosszankodni, gondolataikba merülni, szemöldököt, homlokot ráncolni a kedves (vagy a legjobban utált) képviselőinket. Megszűnnek embernek lenni. Csak őszülő, érdektelen fejbúbok lesznek, akik kurvára senkit nem érdekelnek.

Négy éves ma a kedvenc kis képügynökségem

2011-09-06T18:42:00.004+02:00

Amiből rögtön látszik, hogy nem egy több évtizedes hagyományok szerint működő szervezet a NOOR. A kieső éveket viszont eszméletlen képekkel, és átfogó anyagokkal kompenzálják.

Nehéz lenne bármelyik anyagot kiemelni tőlük, mert mindegyik sorozatuk hihetetlen, drámai, látványos, etc. (ez talán az erősebb utómunkának is köszönhető, de az alapanyag magában is elsőrangú)

A NOOR anyagoknál érzem mindig az ún. kalapács effektet - amikor úgy nézel végig egy képsorozatot, hogy minden kocka után egy súlyos, ajtódöngető kalapácsütést vélsz hallani. Minél hangosabban, annál ütősebb a cucc.

De hogy azért ki is emeljek:

Érdemes a hosszútávú projectjeiket követni, mint például a klímaváltozással foglalkozó anyagok (nem véletlenül vannak kiemelt helyen az oldalon), vagy ha kicsit emberközelibb téma, akkor ez az amerikai bevándorlókkal foglalkozó.

A kiváló fotósaik közül Stanley Greene a nagy kedvenc (tőle pl. ez), meg Pep Bonet. De érdemes megnézni az őrült orosz Yuri Kozyrev anyagait az arab tavaszról, mert messze a legjobb képeket szállította Egyiptomból és Líbiából.

Én is köszönöm

2011-09-03T16:21:00.001+02:00

Három éve elképzelni sem tudtam, hogy bármi közöm lesz a fotós szakmához.

Azt pláne nem, hogy egy két kredites, szabadon választható "Fotó" tantárgynak köszönhetem majd, hogy három éve a fotós szakmán kívül semmi mást nem tudnék elképzelni magamnak.

Fotózni szerettem előtte is, meg kattintgattam is, sokat, de a szerelem a negyedik félévben kezdődött, a BKF-en. Pedig igazán nem sok mindent tanultunk ott: képeket nézegettünk heti egyszer, másfél órában. Mégis, azt hiszem mindent, amit ma szeretek fotózásban, és az emberekben akik művelik, ott értettem meg.

A félév végére gyűlt bennem össze annyi bátorság, hogy a nyárra jelentkezzek a tanárnál gyakornoknak a HVG fotórovatához. A tanárnál, akiről csak annyit tudtam, hogy Bánkuti Andrásnak hívják, mindig nagy fotóstáskával jár, mellesleg talán valami köze van a MUOSZ fotó-szakosztályhoz, és a HVG fotórovatához is. - Szerénysége ennyit árult el a diákok felé.

Talán az unokáimnak is mesélni fogom a történetet, mikor Marcival ketten aláírtuk a papírokat a HVG-nél az első napon, Andrásnak pedig csak annyi volt a kérdése, hogy van-e nálunk fényképezőgép, és már küldött is minket a Duna-partra, ahol épp a holokauszt emlékműnél tüntettek. - Innentől pedig 1-re csökkent a lehetséges karrier-opciók száma.

Kép képet, hónap hónapot, év évet követett, én pedig a főiskola mellett ottragadtam a fotórovatnál, amikor csak tudtam. Hogy mekkora emberek között is, arra csak az elmúlt néhány hónapban kezdtem rájönni, mióta nem csak tanulóként, hanem kollégaként próbálok felnőni a szinte elérhetetlen, félisteni szintre. (a félisten jelző pedig egyáltalán nem túlzás, legalábbis magamnak mindig ezt mondogatom, amikor megpróbálom elképzelni a helyzetet)

Amikor egy délután csörög a telefonom, és egy idősebb fotóriporter kérdezi tőlem - kicsit elcsukló hangon - hogy úgy hallotta, elmegy a Bánkutya a HVG-től, és hogy ez biztos nem igaz; amikor a Szigeten a hajnali buli közepén kijózanít valakit, mikor megtudja ugyanezt, nos, akkor értettem meg igazán, hogy egy olyan emberrel dolgozhatok együtt, aki azzá tette a szakmát, amiért ma mindannyian benne élünk.

Bánkuti leckéi egy egész generációnyi fiatal fotóst indítottak útnak, és még biztosan sokszor ennyinek lesz példaképe András.

Én csak ennyit tudok köszönni neki. Mindent.

Összeraktunk egy Nagyítást is az alkalomból. Nézzétek meg.

Fotós szuperhősök a 40-es évekből, és amiért őket is magyaroknak köszönhetjük

2011-09-01T19:15:00.000+02:00

Eddig azt hittem Pókember volt a legmenőbb akcióhős, aki valaha létezett az ismert univerzumok valamelyikében, de ma rá kellett jöjjek, hogy nem ő volt az egyetlen fotós, akinek szuperképességei voltak.

Az 1940-es évek elején, az egyre jobban elmérgesedő második világháború idejében járunk, alig néhány évvel azután, hogy Robert Capa megrengette a világot a spanyol polgárháborúról készült képeivel, aztán leiskolázott mindenkit a Capa képekkel.

Ő volt az az ember, aki igazi rocksztár szintre emelte a szakmát, annyira, hogy a haditudósító/fotóriporterek életét a képregényírók - rajtuk keresztül pedig a propaganda által megszólított fiatalok - az itt látható fotós képregények mintájára képzelték el. (és valljuk be, ez nem állt messze a valóságtól. Minden nap fotózunk lángoló repülőgépek ablakán kihajolva!)

1935-ben jelent meg a Kodak az első, otthon is egyszerűen hívható filmmel (igen, ez volt a Kodachrome), aztán a negyvenes évek elején a Kodacolorral. Ebben az időben vált tömegsporttá, bárki által elérhető önkifejezési móddá a fotózás. Ezekben az években jelenhettek meg azok az emberek, akik a mai napig sírnak, amiért bárkinek lehet fényképezőgépe.

Szóval fotózni a negyvenes évek óta igazán menő. És ezt képregények is bizonyítják.

Tőlem ezért nem kapsz díjat a Goldenblogon

2011-09-01T08:38:00.001+02:00

Hahaha, na, de tényleg:

A Goldenblog fotó szakosztály egyik szakmai zsűrije voltam, ami remek alkalom volt arra, átnyálazzak SOK hazai fotóblogot (a nagyját eddig is követtem), és leszűrjek hatalmas tanulságokat. Íme:

Kezdjük ott, hogy mit tekintünk fotóblognak. Egységes álláspontunk volt a zsűrivel, hogy a flickr/picasa/inda megosztókat nem tekintjük annak. Azok tárhelyek. Még ha tágan értelmezve tényleg ellátnak fotóblog funkciókat is.

Fotóblog iskolai definíció: az erre alkalmas felületen tálalt, folyamatosan frissített képes blog, ahol a szerző a saját képeiből vezet egy napló-szerű izét.

Ezzel kilőttük a listából az eyecandy gyűjteményeket. Szörfölni a neten és share gombot nyomogatni kevés hozzáadott értékkel bír, nem ezt szerettük volna díjazni.

Nem nyertek (sajnos) a fotós tematikájú hír- és szakértői blogok, bármilyen kiválóak is. Völgyi Attila blogja meg az inPhoto a két legszínvonalasabb ilyen blog itthon, minden elismerést megérdemelne (egy másik kategóriában) amit ők csinálnak, de nehéz lett volna az általuk szerkesztett tartalmat, és a saját képekkel naplózó blogokat összehasonlítani. Kár, de azt hiszem így belátható a döntés.

(Remélem lesz rá valahogy lehetőség, hogy kiemelt blogokként fennmaradjon a nevük a nyertesek mellett, de erre nincs ráhatásunk zsűriként, ahogy a Goldenblog lebonyolításának egyik elemére sem volt. Kár.)

A jó, a rossz és a nemveszünksemmit

Miért rossz egy fotóblog, és hogy lehet jobban csináln? A bennmaradó blogok között voltak nem-túl-jók és nem-túl-rosszak, egészen jók és egészen rosszak is. Innentől a szempontok csak a saját véleményemet tükrözik.

- Bélyegképek: Mit érnek a rendszeresen posztolt képek, ha 2-300px szélesek? Eltűnnek az oldalon, kivehetetlenek, nem érvényesül maga a kép, ami a blog lényege lenne. Használjatok bátran nagy képeket. Bigger is better. Pláne ha képekről van szó. Nagy képek. Nagy képek. Nincs annál szomorúbb, amikor egy nagy, szép, szellős oldalt nem tölt ki a kép.

- Szöveg és képek aránya: Sok a grafomán fotóblogger, és ez jó, de a legtöbben nem tudtátok eltalálni a kellemes arányt szövegelés és képek között. A kettő akkor működik egymás mellett, ha a kép kiegészíti a szöveget, ráerősít a tartalomra, a szöveg pedig nem olyan hosszú, hogy elnyomja a képeket.
Rengeteg jóképű, de túlírt fotóblog volt, nagyon-nagyon felesleges és fárasztó szövegeléssel. Volt, ahol meg az volt a baj, hogy egyáltalán semmit nem tudtunk meg a képekből, azok magukban nem voltak elég beszédesek, hiányzott 1-1 rövid képalá, vagy ilyesmi.

- Válogatás hiánya: Senkitől nem várható el, hogy szerkesztőként gondolkodjon, de még így is nehezen értelmezhető, miért kell 25 egyforma képet feltölteni egy kirándulás pihenőjéről, 15-öt egymás alá a teliholdról - ahol a képek között annyi a különbség, hogy a bal alsó sarokban az egyik faágat kicsit arrébb fújta a szél két expó között.

A kevesebb több. Egy-két jól kiválogatott, kedvenc kép egy témáról sokkal szebbé teszi az élményt a nézőnek, mint 15 egyformán jó, vagy egyformán rossz.

- Öncélű magamutogatás: Sok marketing-szagú fotóblog volt, az ilyeneket nem tudom szeretni. Két típusuk van: az egyik a kizárólag esküvő- és babaportékkal operáló fotóblog, aminek az egyetlen üzenete a fotós által kínált szolgáltatás népszerűsítése. Én az ilyet nem tekintem blognak. Csak egy folyamatosan frissített portfoliónak.

A másik típus az önjelölt divatfotósok amatőr modell portréit felvonultató blogok, amik nem sokban különböznek a fentitől, mégis, itt azért nyomokban felfedezhető volt, ha a magamutogatáson kívül valóban naplót is vezet az illető, vagy legalább is úgy tesz: néha werkfotók, néha egy kis sztorizgatás - de ezek sem informatív tartalmat adnak, csak "nézd meg, így fogom a nagy dslr fényképezőgépemet" - szagú dolgok.

Mindkét típusnál mentette volna a helyzetet, ha oldalanként egyszer-kétszer olvashattam volna valóban hasznos tanácsokat, technikai infókat a képek készítéséről, ötletelést világításról, beállításokról vagy bármit, ami elszakad a fent már említett önfényezéstől.

- Következetlenség: ez a tényező igazán csak az utolsó körökben számított, ahol a Top10 blogokat kellett rangsorolni, és hármat kiválasztani. Azok a blogok kerültek végül a legjobbak közé, ahol a blog indulásától látni lehetett mi érdekli a szerzőt, mi a célja, honnan-hová tart. Azok a fotóblogok, ahol a blogger ugrált az absztrakt - riport - színes - feketefehér - képek között, hátrébb került, mint a világos elképzelések mentén végigvitt bogok.

Hát ennyi. A közös döntésünk alapján egyhangúan legjobb háromnak ítélt blogok listája itt van a linken.

Arra is jó volt a zsűrizés, hogy rájöjjek: a saját blogjaim közül egyik sem felelne meg az általam támasztott elvárásoknak. Van még hova és mit, mert bizony az én blogjaim is jó szarnak tűnnek így visszanézve a többi mellett.

A közönségszavazás eredménye pedig: hát. hm. elnézést.

Ma van a Magyar Fotográfia Napja

2011-08-29T09:34:00.007+02:00

fotó: Stiller Ákos

Mit napja, világnapja!

Nem is tudom, mit kell egy ilyen jeles napon csinálni. Menjetek el a Manóba, nézzetek meg egy jó kiállítást. Történetesen pont egy nagyon jó kiállítás van ott. Na meg, más igazi intézménye úgysincs már a Magyar Fotográfiának.

Vegyetek egy fotóalbumot, keressetek fel egy másik galériát, vegyetek gépet a kezetekbe, csináljatok szép képeket, fotózzatok diára, filmre, memóriakártyára, kapcsoljátok ki a hipstamaticot, kapcsoljátok be a hipstamaticot, poroljátok le az elhanyagolt fotóblogjaitokat meg képmegosztóitokat, emlékezzetek meg a nap mint nap fényképezőgéppel, rabszolgasorban robotoló ismerőseitekről egy ingyensörrel.

Boldog Magyar Fotográfia napját!

A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége 108 szakmai, társadalmi szervezet (a fotográfiai közélet kétezer aktív szereplője) választotta ki a magyar fotográfia történetéből ezt a jeles napot, amely 2003 óta minden esztendőben a fotókulturális nemzeti örökség és a kortárs fotóművészet értékeire irányítja a társadalom figyelmét.

Ez a nap augusztus 29-e, amikor először készült - 1840-ben - Magyarországon, nyilvános eseményen fénykép vagy ahogyan akkor nevezték dagerrotípia. Olvassatok még róla itt, a MAFOSZ múltidéző honlapján.

Ők 35-en már biztosan a líbiai harcok vesztesei

2011-08-24T11:25:00.008+02:00

35 külföldi tudósító rekedt a Rixos szállodában Tripoliban, ahol negyedik napja tartják fogva őket Kadhafi fegyveresei.

*friss: Kadhafi úgy lászik olvassa a blogom, mert közben kiengedték a riportereket nemrég*

A tudósítók a líbiai kormány meghívására érkeztek az országba, a főváros ostroma előtt sajtóbejárásokra utaztatták őket, ahol nyilván azt szerette volna bemutatni a kormány, hogy mennyire urai a helyzetnek Tripoli közelében.

Aztán hétvégén a felkelők elérték a fővárost, az újságírókra pedig rázárták az ajtókat vendéglátóik, védelmük érdekére hivatkozva. A szállodában volt egyébként a líbiai állami televízió ideiglenes székháza is, de a TV-s stábokat az ostrom első napján átmenekítette a kormány egy megerősített bunkerbe.

A Rixosban rekedt riportereknek nem esett bántódásuk, sőt, az egyik legelegánsabb luxushotelben raboskodnak Tripoliban, de a munkájukat teljes mértékben ellehetetlenítették. Egymást tudják csak fotózni a folyosókon unatkozva, de arról legalább már egy galériát is kiadtak.

És amikor a fagyi visszanyal

Azzal, hogy gyakorlatilag nincsenek hiteles források a harcokról, az ostrom első két napjáról minden hírportál a felkelők pletykáira hivatkozva kezdett el híreket gyártani.

Így fordulhatott elő, hogy Kadhafi fiát elfogták, aztán kiderült hogy mégsem, aztán mégis, aztán mégsem, hanem a másik fiát. Meg így fordulhatott elő, hogy az egyik hírben a felkelők megrohamozták a fent is említett szállodát, aztán mégsem, aztán csak körülzárták, aztán még azt sem.

Az ostrom első napjaiban így a líbiai kormányra nézve sokkal negatívabb hírek (és képek) jelentek meg a túlbuzgó felkelők forrásaiból, mintha hagyták volna a profi tudósítókat is dolgozni.

És ugye nem felejtkezünk el Tim Hetheringtonról és Chris Hondrosról.

Nem csak megrendezték, retusálták is az elmúlt hetek legmenőbb sajtóakcióját

2011-08-17T13:28:00.001+02:00

A vilniusi polgármester nemrég tankkal hívta fel a figyelmet a kerékpárútra parkoló autósok ellen indított kampányára. Elég nagy sikerrel. A kép pillanatok alatt bejárt az egész internetset.

Azt az elején tudni lehetett, hogy a dili kedvéért odatett autó csak ócskavas, de a képet utólag is megdolgozták egy kicsit a hatás kedvéért: az akcióhős mögül kiretusálták a műsor egyik producerét, hogy heroikusabbnak tűnjön a jelenet.

Nem szép dolog ez.

Az AP hírügynökség hívta fel rá először a figyelmet, ők kukázták is a fotót emiatt.

Ikonikus képek, amiket a londoni zavargásoktól kaptunk

2011-08-09T19:26:00.001+02:00

A fenti kép járta körbe címlapokon a világsajtót a szombaton kitört londoni zavargások után. A képet Amy Weston, egy londoni képügynökség fotósa lőtte. A nő egy égő templom második emeletéről ugrott ki a rohamrendőrök kezébe, a sorozatfelvétel következő kockái szerint elkapták, nem sérült meg.

Számomra ez a másik fotó is legalább ennyire beszédes, bár ki tudja ki volt a szerzője, és nem is igazi fotó (mert mobilos kép, ugye. sicc)

Azt azért gyorsan, hogy nem őrültem meg, és hogy nem is érzek semmiféle rasszista utálatot senki meg semmi iránt. Nem azért tartom jó képnek. Viszont több szinten is beszédes, nem csak a kialakult helyzet miatt.

Ha egy ikonikus kép attól az, mert erősen rávilágít egy problémára, akkor ez mindenképp túlteljesíti a feladatát. Eljutott a világ Elliott Erwitt 1950-es fotójától egy olyan állapotig, ahol a fenti kép elkészülhetett. Nem azt mondom, hogy a két fotó között bármilyen közvetlen kapcsolatot lehetne vonni, hiszem hatvan év és egy óceán választja el őket egymástól, de mégis ugyanazzal a problémával foglalkozik.

A londoni események pedig azt mutatják, hogy a most kialakult helyzet legalább annyira elítélendő és rossz, mint az, amit Elliott Erwitt fogott meg a lenti fotóján.

A Szíjjártónak pedig szóljatok, hogy a pónit a boltba azonnal vigye vissza. Nagyítás

Mihez kezdjenek a gazdasági válságban megrokkant pénzügyi szakemberek?

2011-08-08T23:18:00.005+02:00

Álljanak fotóriporternek. Marcus Bleasdale-nek például nagyon bejött. Mondjuk ő nem az elmúlt években cserélte az íróasztalát Kongó legkeményebb helyeire. Érdemes a VII honlapján átnézni a munkásságát, nagyon jó audioslideshow-k vannak tőle.

Ami miatt pedig érdekes még: nemrég akadtam rá a Guardian fotórovatában a My Best Shots sorozatra, ahol fotósok mesélnek kedvenc képeikről - készítés körülményei, háttérinfók, satöbbi. Marcus a rövid videóban mind közül a legfontosabb dologról beszél: a kezdeményezésről.

Szerintem (számomra? :P) a legnehezebb dolog a fotózásban az a része a folyamatnak, mikor meg kell közelíteni valakit. Ilyenkor általában vesztes szituációból indul a fotós, ha az alany észreveszi a közeledést, és elutasítóan kezd viselkedni.

Ilyenkor kell valami bizalomgerjesztő/pozitív dologgal előrukkolni (vagy nagyon gyorsan kattintani), amiből vissza lehet hozni döntetlenre a meccset. Rengeteg módszer van erre, de nincs olyan, ami a nagy könyvben lenne megírva. Nektek van bármi tuti?

Marcus Bleasdale elmondja az övét, ami nem egyszer mentette már meg a fejéhez szegezett fegyverektől. Érdemes lehet tanulni tőle.

A szomszéd fapados konditerme mindig jobb téma

2011-08-02T21:27:00.011+02:00

"Plágium vagy sem? Etikus vagy sem?
Kállai Mártonnak ítélte oda a neves magyar és külföldi tagokból álló zsűri az André Kertész Nagydíjat az idei Sajtófotó pályázaton. A téma megérintette Jan Sibik cseh fotográfust a zsűritagját, mert elment és lefényképezte "saját" szemszögéből... Önök szerint?"

Kállai Márton André Kertész díjas sorozata az idei Sajtófotóról, amihez a zsűrizés után a zsűri cseh tagja, San Sibik is kedvet kapott.

Sőt, annyira tetszettek neki Márton fotói, hogy a bevált recepten nem is sokat változtatott. A Magyar Fotóművészek Szövetsége Facebook oldalán meg lehet nézni még pár képet a sorozatból. Túlzás nélkül képről-képre másolta a cseh fotós a díjnyertes anyagot.

Etikus? Ez már inkább a határon túl esik.

Plágium? Nem lopta a képeket. Illetve, de. Azzal semmi baj nincs, ha elmegy, valóban megérinti a téma (thumbs up a modoros fogalmazásért), és megpróbálja új oldalról bemutatni. Itt viszont egyértelműen nem arról van szó. Ez itt hamisítatlan balkáni surmóság.

Vagy mégsem? Nézdcsak:

Idén sajtófotóra nem csak Kállai adott be a legtöbbet fotózott fapados konditeremről anyagot.

Balázs Attila, az MTI fotóriportere is egy ott készült sorozattal pályázott, a zsűri viszont Kállai képeit ítélte jobbnak. Én úgy emlékszem, Balázs Attila anyagát láttam hamarabb, az jelent meg elsőként az MTI kiadásában, persze elképzelhető, hogy egy időben dolgoztak Mártonnal a témán.

Lehet, hogy így akart Sibik fricskázni egyet a döntés után. Lehet, hogy csak jelzés értékkel készült a sorozat, ismerve a kerekebb történetet. Sok értelme nem lett volna, ha Sibik hazaviszi ezt a sorozatot és pályázik vele valamilyen díjra, akkor ugyanis azonnal kikacagják, miután a másolásnak híre megy.

Ki tudja. Egy biztos, az ország legszebben,legtöbbször megfotózott konditerme azóta is fapados.

Cserébe nézzétek meg Az Év Sajtófotóit a Nagyításban!

Egy lecke kitartásból Joao Silvától

2011-08-02T16:30:00.002+02:00

Felépült Afganisztánban szerzett sérüléseiből Joao Silva, és már munkába is állt a New York Times megbízásából - annak a katonai kórháznak a bezárását fotózta, amelyikben ő is töltötte rehabilitációjának hónapjait.

Silva mindkét lábát elvesztette, mikor aknára lépett Afganisztánban. Súlyos sérülései ellenére az egész balesetet végigfotózta, a lensblogon végigkövethetjük felépülését egészen a múltheti munkába állásáig. - Szerkesztői szerint semmit nem vesztett a munkakedvéből és elszántságából. Mindenképpen egy fantasztikus történet az övé (ami, tegyük hozzá, nem ma kezdődött).

Legyen rögtön két lecke

Nem Silva az egyetlen, aki hasonló sérülések után tért vissza fotózni: egy másik kiváló fotóriporter, Emilio Morenatti is műlábbal dolgozik, miután 2009-ben hasonló körülmények közt vesztette el egyik lábát. Azóta megjárta az arab forradalmakat Egyiptomtól - Líbiáig, most pedig épp a kettős mészárlás utáni gyászt fotózza Norvégiában.

Ezen a videón meg görkorizik:

Ennyire menő volt az űrsiklók pilótafülkéje

2011-08-01T17:19:00.002+02:00

360' panoráma a szétszerelt Discovery belsejéből. Úgy néz ki belülről, mint egy rossz sci-fi. Egészen elképesztő, hogy ezek a gépek repültek eddig az űrben, de még így is a legmenőbb dolog ez, amit csak el lehet képzelni.

Február környékén a Discoverytől búcsúztunk, pár hete pedig az Atlantis landolása után az egész amerikai űrprogramtól - nézzétek meg azt is.

Ami eddig történt - képszpem

2011-07-20T00:32:00.005+02:00

El vagyok maradva itt pár hónapnyi képpel, de biztos tudjátok, hogy ettől a héttől minden máshogy lesz. Sokszor mondtam már ilyet, és amit sokszor ismételek, azt előbb-utóbb betartom.

Tömören összefoglalva a lényeg: elkezdtem autósportot fotózgatni, de semmi nem lesz belőle. Nem úgy látványos ez, ahogy szeretném, közelebb meg nem lehet menni a témához, mert elüt; Voltam tűzoltóstüntetésen; Voltam melegfelvonuláson, ezt azóta is emlegeti nekem, well..., mindenki; Voltam egy nagy rakás béna divatbemutatón, meg fashionawardson, szerintem többször, mint azok az emberek, akiket érdekel is a divat; Fotóztam EU elnökség záró ünnepségsorozatot, az egész jól telt. - Talán az egyetlen pozitív csalódás magamban, újabban. Innen pár kép meg is jelenik valami könyvben az elnökségről, de a címét sem tudom; Voltam Soundon szép lányokat-szép ruhában fotózni, és hát szép lányok voltak bőven. Voltam EFOTT-on is, az meg tele volt mókás fesztivál-dolgokkal. Biztos kihagytam pár dolgot.

Meg hát ezen kívül dolgozok, mint az állat. Ezért nincsenek posztok se nagyon. De majd. De majd mostantól.

Most pedig beteszek ide annyi képet, hogy senkinek ne legyen kedve az aljáig pörgetni, hogy megnézze mikor volt az előző poszt.

Négy éves volt ma az iphone - és vele a mobilfotózás

2011-06-29T23:23:00.005+02:00

Négy éve, 2007. június 29-én jelent meg az első generációs iphone. Tudtátok?

Bár az Apple pályája akkoriban is felfelé ívelt az ipodok és és itunes növekvő népszerűsége miatt, az iphone megjelenése óriási lökés volt a cégnek. Soha nem látott (és előre nem látott) eladásokat produkált a telefon, túlzás nélkül egy egész iparágat értelmezve újra.

Senki nem számított az iphone sikerére. Mert hát egy érintőképernyős telefon, egyféle szolgáltatóval, belső rendszerből telepíthető programokkal és a teljesen elszállt árával soha nem lesz népszerű termék. (Ma mintha az ipad-ről mondanának hasonlókat)

Hosszasan lehetne sorolni, milyen irányba változtak a mindennapok az okostelefonok által, én viszont csak a mobilfotózást emelném most ki, és arról sem írnék sokat. Inkább lásd: előző bejegyzés.

Ma az iphone az egyik legnépszerűbb fényképezőgép.

Itt egy teljesen érdektelen galéria az évforduló alkalmából a LIFE.com-on (cicás képre linkeltem!), viszont ha tényleg szeretnénk tisztelegni a mobilfotózás előtt, akkor Gárdi Balázs Flickr oldala.

Meg itt egy helyes infografika: iphone történelem, a Mashable-től:

Milyen ma a legnépszerűbb kamera Flickr-en? Nikon? Canon?

2011-06-23T12:44:00.008+02:00

Egyik sem. A legfrissebb adatok szerint az iphone4 átvette a vezetést az eddigi csúcstartó Nikon D90-től.

Az iphone és a kamerája ettől nem lesz jobb vagy rosszabb (jobb majd az ios5 fejlesztésektől lesz), ahogy a D90-sem a legjobb kamera volt, viszont mindenképp érdekes adat.

A grafikonból ugrásszerű fejlődés látszik. Egyre népszerűbb az iphone, egyre több app jelenik meg rá, amikkel egyre egyszerűbben tölthetjük fel a képeket a megosztóra. Elkerülhetetlen a siker. Nem lennék a "point and shoot" gépek helyében.

Év elején a CES kapcsán már megmondtam előre: a kompaktok elindultak lefelé a lejtőn. Ha nem kapnak megosztás funkciókat, amivel felvehetik a versenyt a telefonokkal, könnyen feleslegessé válhatnak.

Ezt látszik alátámasztani a flickr camera finder másik ábrájaja, amin az látszik, hogy a legnépszerűbb kompaktok közül mindegyik mélyrepülésnek indult. (bár ez nem ennyire egyértelmű: a zuhanás oka lehet az is, hogy egyre több típus jelenik meg, egyik sem válik igazán húzó modellé, gyorsan cserélődnek a gépek termékcsaládokon belül is, így sokféle gép közt oszlik meg a felhasználók aránya)

Igaz-Hamis történelem: Dagesztán adta nekünk a világ leghíresebb háborús propagandafotóját

2011-06-20T21:53:00.013+02:00

Elég rövid a lista, amin fel lehetne sorolni, mit adott eddig Dagesztán a világnak. Ha sok mindent nem is, legalább a katonát, aki eljátszotta a szovjet zászló kitűzését a Reichstag tetején, 1945. május másodikán (Lehet, hogy a történet még ennyire sem igaz. Ha pontosabban érdekel titeket a kusza történeti háttér, kattintsatok át az urbanlegends blogra).

A fotót Jevgenyij Haldej készítette, és szovjet Ogonjok magazinban jelent meg először, 1935. május 13-án.

Valójában a zászlót már áprilisban kitűzték a szovjet csapatok, de első alkalommal még reggelre eltüntették a várost védő német katonák (akik két napig bírták még ezután az ostromot). Az oroszok biztosra mentek, a zászlótűzést csak azután játszották el újra az épület tetején, hogy biztos volt a győzelem.

A fenti kép jelent meg az orosz lapokban, ami nem csak erősen manipulált verzió, de nem is az eredeti eseményt vagy helyszínt ábrázolja: a fotós választotta ki azt az épületszárnyat, ahonnan legjobban látszik a lebombázott város. A központi dóm és az eredeti helyszín épp lángokban állt, ott amúgy sem tudtak volna fotózni. Az eredeti zászlós katonák helyett három másik látható a képen, akiket a nemes feladatra gondosan (de nem elég alaposan) válogattak.

Az elkészült fotót azonnal bekérette a hadsereg, és a fotóssal együtt hazarendelték egy kis utómunkára. A laborban kiretusálták a felesleges katonát, a zászlót is sokkal látványosabb darabra cserélték, majd hozzáadtak egy kis füstöt a háttérhez, a drámaibb hatás kedvéért.

Viszont nem gondoltak mindenre: a zászlóst támogató katona mindkét kezén, és zászlóson is több karóra látható. A kép utólagos kiadásaiban ezt az apró bakit is javították, de ekkorra már mindenkinek egyértelmű volt, hogy nem a pontos helyi-otthoni időt mérték velük egyszerre a katonák.

36 kockát lőtt a tetőn a fotós, ennyi felvételből ollózták össze a legjobb részeket a végleges képhez. Az egyik eredeti fotó így nézett ki:

Ps: Írtam már hasonló témában:

Az egyik bejegyzés az iraki háborúhoz köthető, Szaddám vasszobrának ledöntését mutatja be kicsit más fényben, a másik posztban pedig arról olvashattok, miért is lehet probléma, milyen kérdéseket vet fel egy manipulált fotó.

Meleg fiatalok - Coming Out

2011-06-17T23:42:00.048+02:00

A New York Times nemrégiben indított egy hasonló sorozatot, mint a néhány évvel ezelőtti One in 8 million volt. A Coming Out-ban meleg fiatalok történeteit mutatják be, végigkísérve (eddig) hat tinédzserkorú gyerek egy-egy napját.

Ahogy a 1in8million is egyedülálló maradt az internets történelmében, úgy ezt sem hiszem, hogy bárki megpróbálná utánuk csinálni. Annál is inkább, mert ez a téma még Amerikában is elég kényes területnek számít.

Eleve a sorozat apropóját azok az egyre gyakoribbá váló, melegekkel szembeni - gyakran öngyilkossággal végződő - konfliktusok adták, amik mára igazi mainstream problémává emelték az ügyet. Még egy olyan országban is, ahol a melegek társadalmi elfogadottsága már nem a balkáni szinten mozog.

Sokak szerint itthon egyenesen képtelenség lenne hasonló anyagot tető alá hozni. Én sem vagyok benne biztos, hogy lehetne olyan embert találni, aki ennyire nyíltan, arccal, mindennel vállalná a fotózást, és az utána induló lavinát.

El tudnék képzelni például jobboldali képviselőket a parlamentben felszólalni a provokáció ellen, a kinyomtatott képeket lóbálva - mert ugye történt már hasonló, ennél sokkal kevesebbért is.

MTI / Soós Lajos (a kinyomtatott képek HVG / Túry Gergely)

Elliott Erwitt magyarországi fotói

2011-06-11T11:49:00.007+02:00

Nincs különösebb apropó, egyszerűen csak ő az egyik kedvencem, és nem is tudtam (ma botlottam bele), hogy járt nálunk is. 1964-ben.

Meg a Magnum oldalán még egy pár kép.

Ha valaki nem találkozott volna még a nevével, a New York Times nemrégiben készített vele egy hosszabb interjút, miután idén ő kapta az ICP Infinity életműdíját.

Az interjúval párhuzamosan egy kritikát is lehet olvasni pályájáról, A TIME fotórovatában pedig a saját válogatását nézhetitek meg a kedvenc képeiből. Itt meg néhány fotója még, normálisan nézegethető méretben.

Azt hiszem egyértelmű lehet, miért nagy kedvencem.

Dolgok amikről érdemes megemlékezni: a partraszállás évfordulója június 6.

2011-06-07T17:50:00.003+02:00

Tegnap, június 6-án volt a partraszállás 67. évfordulója. Az eseményt ugye Capa képein keresztül ismerhette meg a világ.

Tavaly, a 66. évforduló alkalmából feldolgoztam már egyszer a témát, ezt a posztot linkelném csak ide most ismét.

Taken with hipstamatic #2 - Május

2011-06-01T12:47:00.000+02:00

Ez a hónap is eltelt. Mennek a dolgok előre. Nincsen bonyodalom

Az animgif nem játék

2011-05-31T23:47:00.002+02:00

Legalábbis ne próbáljátok ki otthon, ha jót akartok.

Egy kis játék után már kevesebb valódi hasznát látom az animgifeknek. Legalábbis belátom, hogy nem kell annyira lelkesedni érte. Mókázni jó vele párszor (biztos fogok is még), de elég körülményes, és eléggé behatárolja a témát a használat.

Az első para a színpaletta. Gif = 256 szín, és ha igyekeztek kikukázni a felesleges színeket, az még akkor is kevés lesz a jó képminőséghez. Négy út áll előttetek:

1. Előre odafigyeltek rá, hogy mit fotóztok, hány eltérő színből és hány árnyalatból fog állni a kép (lehetetlen).
2. Utólag húzzátok le csatornánként a színeket - az eredmény elég elmosott lesz. A videó nem raw.
3. Színenként megpróbáljátok újraépítgetni a palettát. Iszonyat pepecs munka - az eredmény ugyanaz.
4. A legjobb eredményt Split toningal lehet elérni (az ötletadó is ezzel játszik) - azonos tónusra húzzátok a shadow/highlightokat a nyersanyagon.

Ja, nyersanyag: videót kell venni. 24FPS-t nem lehet sorozatban lőni, kevesebb kockával pedig nem lesz szép a mozgás. De az sem mindegy milyen videót. Elég nagy a különbség a D3s és a D90 azonos felbontású felvétele közt. A D90 konkrétan használhatatlan minőségben vesz a D3s-hez képest. Nem tudom Canonnál is van-e ekkora szakadék a kategóriák közt, de ha van, akkor 5dmkII alatt felejtsetek el minden mást.

Viszont ha idáig megvagytok vele, innentől gyerekjáték. Vagy nem. A videót be lehet húzni Photoshopba, innen a legkönnyebb kiválasztani a loopolni kívánt részletet. Photoshopból lehet exportálni a frame-eket jpg-be, aztán egymásra pakolni minden frame-et külön layer-re.

A layer-eken ki kell maszkolni (vagy vágni) a nem kívánt részeket, aztán egy gombbal elkészül az animáció. Save for web, Ok gomb.

Ennyi az egész.

Aztán rájöttök, hogy a mozgás nem teljesen folyamatos, nem elég jó az ismétlés, van benne két felesleges frame, kezdhetitek elölről. Aztán rájöttök, hogy a kiválasztott részlet alapból nem jó, kezdhetitek elölről. Aztán elfelejtettétek menteni a PSD-t, nem tudjátok méretezni a gif-eket (valamit rosszul csinál a PS, nem kezeli rendesen az animációt, ha a gif-et nyitjátok meg szerkeszteni), kezdhetitek elölről. Aztán a végeredmény lesz túl nagy, kezdhetitek előlről.

A végére pár gyors tipp, ha nem lenne fluid az animáció, és még lenne hajatok:

Használjátok ugyanazt a fél mozgásfázist oda-vissza. Az eredmény elég buta lesz, de használható (a képeim fele ilyen).

Fokozatosan csökkentett opacity-vel törölgessetek részleteket a túl élesen váltó felületekből, frame-enként.

2-3mp-nél ne dolgozzatok hosszabb jelenetekkel.

A Tween frames annyira nem a barátotok, mint gondolnátok.

Ne. Próbáljátok. Ki. Otthon. vagy. Bárhol.

Milyen képekre emlékszünk vissza legkönnyebben?

2011-05-27T22:21:00.006+02:00

Kattintsatok a fenti képre, és nézzétek mondjuk tíz másodpercig.
Most vissza ide.
Most megint a képet.
Most vissza rám. Rendben?

MIT-s kutatók úgy vélik, kidolgoztak egy algoritmust, ami megmondja milyen képek ragadnak meg jobban az emberek emlékezetében, és melyek kevésbé.

Kutatásukban a tematikusan összeválogatott fotókból (tízezer kép: utca, táj, belső terek, portré, stb) a tesztalanyok általában azokra emlékeztek jobban, amiken emberek is voltak, illetve azokra, amik megszokott távolságból ábrázoltak szűkebb tereket, ismerős perspektívából mutattak be élethelyzeteket. Bár a emlékezőkészség emberenként változott
(nem vagyunk egyformák), tisztán kivehető minták mutatkoztak minden alany esetében.

Az eredményekhez minden tudományos kutatás nélkül is nyugodtan bólogathatunk. Nem lőttek mellé a kutatók. Ha most megpróbáltok visszaemlékezni a fenti képre (egyébként véletlenszerű válogatás, flickr-en kedvencnek jelölt fotók közül), biztos be fog ugrani nektek az a lány a harmadik sor harmadik képen, meg talán az első sor ötödik is. De milyen képek voltak még? Volt vízpart? Erdő? Valami tájkép? Ugye.

Arra viszont nem térnek ki a cikkben, a Wired oldalán sem, hogy ez miért is van így. A válasz talán kevésbé kézzel fogható, mint a kutatási eredmények, de nem is nehéz belátni, hogy igaz lehet.

Szerintem a következő dolgokhoz van köze a képi memóriánknak:

- Arc: A főbb arcvonások/testrészek mindenkinél egyeznek. Két szemünk van, alatta egy orrunk, két kezünk, lábunk - hasonló helyeken. Ezek olyan panelek, amikkel sokszor találkozunk, megszokjuk őket, könnyen ismerjük fel egy képen, az ismerős elemeket könnyebben tároljuk, majd elevenítjük fel.

Ha egy képen ezek az elemek egyértelmű hangsúlyt kapnak (közel van a fotóalany, könnyen felismerhető), könnyebb maradandó kapcsolatot kialakítani a fotóval. A közelséggel további részletek is segítik az emlékezést: gesztusok, mimika - az ilyen elemek mind pluszként hatnak a képben, segítenek minél több dologhoz kapcsolni a személyt.

- Szemkontaktus: Az elv ugyanaz, mint az előző esetben, de a szemkontaktus a nyilvánvaló érzelmi hatások miatt lesz maradandóbb emlék.

- Képi elemek mennyisége: Egy csoportképre, vagy a lenyűgöző tájban elrejtett modellre azért nehezebb emlékezni, mert egyszerűen túl sok mindenre kéne emlékezni, és a megszokott elemek is nehezebben körvonalazódnak egy zsúfolt képen.

El kell különíteni viszont a visszaemlékezést a kiváltott hatástól. Nem arról van szó, hogy csak a közeli portrék képesek hatást kiváltani a befogadóból. Arra bármilyen kép alkalmas, nem kell (nem is lehet) szabályokkal leírni.

A könnyen megjegyezhető képnek viszont egyértelmű előnyei vannak szerkesztői szempontból: Ha valamit ilyen képpel adunk az olvasónak, nagyobb eséllyel fog rá(nk) emlékezni.

Ilyen képekkel kell illusztrálni címlapokat, ilyen kép kell a könyv borítójára, a plakátra az utcán. És hát nézzünk végig magunk körül. Ilyeneket használunk mindenhol erre a célra.

És ti is ilyeneket csináljatok nyaralások alkalmával, családi összejöveteleken, szeretteitekről, haragosaitokról is, ha szeretnétek maradandó emlékeket!

Képek egy repülőgép balesetről - első kézből

2011-05-19T12:24:00.008+02:00

Egy Reuters-es fotós családjával tartott tartott haza Szingarpúrból, amikor elromlott alattuk az utasszállító gép. Két robbanást hallottak, füstölni kezdett az Airbus 330 oldala, lángok csaptak ki a hajtómű felől, a gép egyre durvábban rázkódott, az utasok pánikba estek, a fotós pedig beállította a fehéregyensúlyt, feltolta az ISO-t és elkezdett dolgozni. Hidegvér.

A Reuters fotóblogon el lehet olvasni a történetet.

A további képekből pedig kiderül, hogy pont úgy néz ki egy ilyen baleset, mint a filmekben. A fotós egyébként főleg azt bánja az eset kapcsán, hogy elfelejtett videót is venni. A körülményeket figyelembe véve ezt talán elnézik neki majd a szerkesztői.

Valamennyire azért egy kicsit Halálos Iramban

2011-05-15T14:50:00.030+02:00

Voltam a hétvégén egy Gyorsulási OB-n fotózni Kiskunlacházán.

Megnéztem már a Fast and Furious összes részét DVD-n, szóval elképzeltem mit akarok majd ott látni: füstölő gumikat, lángoló kipufogócsőnél grillező bikinis modell lányokat, eszméletlen autókat latin vagy kínai sofőrökkel.

Nem jött be. De azért nem is mondanám cikinek a rendezvényt. Csak nem annyira érdekes.
A versenyzőknek ez inkább havi rutin, mint showműsor. Kijönnek havonta egyszer, mennek pár kört, eltelik a nap, repülőtér, jó levegő. De ennyiben merül ki az egész.

Nincsenek látványos elemek, nincs is igazán közönség sem, akit el kéne kápráztatni (nem is nagyon reklámozzák sehol ezeket a bajnokságokat, azzal sem vádolhatók a szervezők, hogy hamis reményeket keltenének a kilátogatókban).

Nem ismertem meg részleteket. Lehet a költségvetésük alacsony a látványosabb programokhoz, talán nem is akarnak felhajtást. Talán csak a kőkemény bassheavy latin-gengsztergettórepp hiányzott háttérzenének.

Mindenesetre valahol a tipikus hazai rendezvények csapdájában éreztem a dolgot, ami a világon bárhol máshol egy pörgős showként eladott műsor lehetne.

A téma viszont változatlanul érdekel (autós gyorsulás, legális/illegális), csak más oldalról kell hozzá közelíteni majd. Egyelőre ennyi.

A nagy földalatti fotóraktárak egyszerűen menők

2011-05-10T23:37:00.005+02:00

Ez a Corbis ügynökség raktára Iron Mountain-ben, ahol ezer négyzetméteren tárolnak közel húszmillió fotót, egy használaton kívüli mészkőbánya egyik szárnyában. (például ezt Albert Einsteinről, vagy Rosa Parksról). 6-7 fok van raktárban, 37% páratartalom mellett, amíg tart a képek kategorizálása. Ha befejezték, az egész raktárat lefagyasztják -4 Celsius-fokra, hogy a képek, negatívok, üveglapok még jó kétezer évig elálljanak.

Iron Mountain-ben nem ez az egyetlen raktár. Itt őriznek még rengeteg videót, magnószalagot, mindenféle kontentot a történelemből. Több nem-túl-szegény magánember is bérel itt széfet, de a legnagyobb partnerük az amerikai kormány: egészségügyi adatoktól kezdve hírszerzési információkon át mindent tárolnak itt, meg ide menekülnek majd a nagyon fontos emberek is atomtámadás elől. (Régen az X-aktákban itt leplezte le Mulder a nagy összeesküvést a kormány és az ufók közt)

A Wired oldalán folytatódik a lista még a hasonló bunkerekről világszerte. (meg ebben a témában raktam össze anno az első Nagyításomat is!)

Taken with hipstamatic #1 - március, április

2011-05-05T22:35:00.001+02:00

Most volt egy Nagyítás a spottr.hu-val közösen, a kedvenc mobilfotóinkból. Én is összeszedtem az enyémeket az elmúlt közel két hónapból.

Taken with hipstamatic, Helga lens, BlacKeys supergrain film, no flash:

Tényleg egy szétlőtt fejű szakállas hullára vagytok kíváncsiak?

2011-05-03T22:56:00.005+02:00

"Én csak akkor hiszem el, ha mutatnak róla egy hiteles felvételt bizonyítékként." - Én meg nagyon meglepődtem rajta, hogy van olyan ember, akinek csak Oszama bin Laden hullájának látványa nyújthat bizonyosságot (bár a nyers erőszak mainstreambe emelése miatt már hónapokkal ezelőtt kiakadtam).

Azon kívül, hogy bin Laden csak a CIA legendája, egyéb okai is vannak, hogy nem láthatjuk a trófeát:

Amerika ünnepel. Nem egy ember halálát ünneplik, hanem valami nemzeti beteljesedést. Mintha hozzánk a trianon előtti területeket csatolnák vissza: akkor sem a sok új szomszédért meg a magyar tengerpartért lennénk oda, hanem a történelmi igazságtételért (jó, sicc). Külső szemlélőként tényleg furcsa azt látni, hogy egy rajtaütéses gyilkosság hírére zászlót lengetnek a Time Square-en, de mivel nincs ami beárnyékolja a hírt - nincs fotó a gyilkosságról - ezt a problémát elnyomja a tíz év várakozás után érzett katarzis.

Nagyon sokan nem ünnepelnek. Bármennyire is jelentéktelen figura lett Oszama a bujkálással töltött évek alatt, maradtak még bőven szimpatizánsai, akik ugyanúgy zászlót ráznak a halálhírre, csak máshol, más színűt. Ezeknek a csoportoknak csak olaj lenne a tűzre egy ilyen fotó. Nem csak azért, mert szembesülnének halott példaképükkel, hanem a képet kinyomtatva magukkal vihetnék a zászló mellé - újra jelképpé válhatna a szakállas öreg bácsi, ami tovább gerjeszti az indulatokat, nem pedig lezár egy tíz éve tartó, kellemetlen helyzetet.

A képeknek hatalma van. És nem csak azért, mert fotós-képszerkesztőként hazabeszélnék. Vissza kell nézni bármelyik ikonikus fotóra a történelemből. Vannak képek, amik komoly hatást gyakoroltak a világra. Lehet hogy nem döntöttek meg kormányokat, vagy gyógyítottak halálos betegségeket, de tudat alatt ott működnek az emberekben, amikor jobbra vagy balra szavaznak, amikor adakoznak, amikor elítélnek vagy támogatnak valamit.

Egy ilyen kép komoly indulatokat válthat ki, kiszámíthatatlan folyamatokat indíthat el. Sokkal több bajt okoz, mint amennyit megold. A hivatásos kételkedőkben nem csillapított volna semmit: Azok az emberek, akik ma a képet várják, ha holnap megkapnák, biztosan azt mondanák, hogy hamisítvány.

Felelőtlenség lett volna publikálni a képet a hírrel együtt. A megfelelő emberek ezt megtanulták akkor, amikor Szaddam Husszein kivégzését élőben közvetítették: Irakban azóta is a polgárháború zászlóshajója a felvétel.

Minden fotó egyben önarckép is (Philip Gourevitch). Egy kép amit készítünk, rólunk is elárul dolgokat. Mit üzenünk magunkról egy ilyen fotóval?

Egy szakmai észrevétel a Thor moziról

2011-04-30T12:37:00.002+02:00

A Thor egy szar film. Ráadásul van egy idegesítő hibája még, ami kimaradt a kritikából.

Ez pedig a ferde kamerakezelés, ami filmben hasonlóan amatőr komponálási hibának számít, mint fotózásban.

Azzal talán nem mondok senkinek újat, hogy a kép fekvő formátumban szép. Akkor természetes. Abból kell kihozni, amit csak lehet. Az álló képnek is megvan a létjogosultsága, de meg kell magyarázni, miért indokolatlan a használata (persze ez nem aranyszabály, van amikor tényleg álló kell. Akkor álló kell. Kész.)

Aztán van a harmadik eset, amikor 20-30-45 fokban elforgatva a kamerát, kapunk egy ilyen lejtőn csúszkálós képet. Ennek is van helye, de talán még jobban meg kell magyarázni, mi a célunk vele.

Ha nem következetes ez a döntögetés, az egy dolgot jelent: (amit a Thor esetében is) egyszerűen a halál unalmas jeleneteket próbálja feldobni vele a rendező. Mert sokkal érdekesebb, hogy 30 fokban eldöntött sivatagban sétál három szereplő a benzinkút fele. Meg a párbeszéd is mennyivel érdekesebb már így, hogy ki akar csúszni a kép a vászonról. Not.

Eddig jól megvoltunk döntögetés nélkül: szép díszletek, jól kitalált jelenetek, megkomponált képek, játék formákkal, fényekkel. Ezzel a hagyománnyal úgy tűnik 2011-ben már ideje szakítani. Elég megdönteni a kamerát, a paraszt majd csodálkozik a moziban.

Ez jusson eszetek majd legközelebb, ha elkezditek döntögetni a fényképezőgépet.

Élő közvetítés a fotoklikken a tripontos előadásokról

2011-04-28T19:07:00.001+02:00

Szerintem nem tartana sokból kiírni előre, ha valamelyik előadást mégsem közvetítitek.

El tudtam volna menni. Közbejött egy kis szervezni való, amit kényelmesebb volt gép előtt intézni, és gondoltam így nem maradok le Dezső Tamás mai előadásáról a Tripontban.

Rosszul gondoltam.

A csernobili atomkatasztrófára emlékezünk ma

2011-04-26T09:03:00.001+02:00

Én pedig találtam egy érdekes történetet azokról a fotósokról, akik az első képeket készítették a katasztrófa után. Érdemes elolvasni, meg a többi cikket is a HVG.hu mai tematikus címlapján.

Ahol egyébként két remek nagyítás is van ma a témában:
Csernobilt visszafoglalta a természet
Kik laknak ma a csernobili erőmű környékén?

és bár nem fotósról szól, de tbg is összerakott az indexen egy anyagot Vlagyimir Sevcsenkóról, aki operatőrként dolgozott a helyszínen.

Amikor a Lightroom megadja magát

2011-04-25T22:14:00.002+02:00

Az előző posztban jelezett hatalmas probléma a biciklis lányos képek retusálásával: a Lightroom brutálisan (irreálisan?) durva erőforrásigénye a brushokkal.

Egy közepesen erős laptopról dolgozom (Toshiba Satellite A660): i5 M430 - 2.27Ghz dualcore proci, 4giga ram, 64bites OS alól. Ezzel a konfiggal, ha nem is hasítom a biteket, de az alap feladatok röccenés nélkül futnak.

Behúzok 100-200 képet, katalógusba rendezgetem, ráhúzok a képekre egy-egy presetet, tologatom kicsit a csúszkákat, exportálok, ezekkel nincs semmi gond.

De hogy ugyanezzel a konfiggal képtelenség legyen nyolc képet részletesebben retusálni, azt picit túlzásnak érzem. A képeken annyi volt az utómunka, hogy a vakuval megvilágított lányokat egy brushhal kivilágosítottam, körülöttük a környezetet meg visszahúztam:

A probléma akkor kezdődött, amikor egy brushból elkezdtem törölni, hozzáadni részeket, és ezáltal kilométeresre nő a kép history-ja, ahova a Lightroom minden lépést elment a képről. Ez tíz-tizenöt módosítás után teljesen megzabálja mind a 4 giga memóriát, és a program ezután használhatatlanná válik.

A brush másodperceket késik, nem lehet utána egyik képről a másikra átugrani, és nagyjából semmilyen műveletet tovább végezni. Be kell zárni a Lightroomot, és újra megnyitni, hogy haladni lehessen.

És ez bizony gáz.

Biciklis lányok a belvárosban

2011-04-23T22:40:00.008+02:00

Volt rá közel egy óránk, hogy találjunk, megállítsunk, beszéltessünk minél több biciklis lányt, míg elsétáltunk a Bazilikától... a Gödörig. Próbáltam kihozni a legtöbbet a helyzetből, de nem volt idő igazán jól megcsinálni.

Mindig csak ezek a rohadt kifogások, mi. Ez a két kép a kedvencem a többi közül.

Kata (ő volt a legaranyosabb amúgy)

Ági

Oldalról, vakuval vannak meglőve mindannyian a sorozatban, bár ez kitalálható. Meg lehet nézni őket nagyban is flickr-en (Kata, Ági), és akkor látszódik mennyire elkontárkodtam a brushokat is pár helyen.

Viszont leírom majd egy következő posztba, hogy mi volt a hatalmas para az utómunkával.

RPG-vel lőttek egy csapat tudósítóra Líbiában

2011-04-20T21:40:00.018+02:00

Elhunyt Tim Hetherington, a Vanity Fair fotósa (j), három másik fotóriporter: Chris Hondros (Getty), Guy Martin (Panos) és Michael Brown pedig súlyosabb sérüléseket szenvedett, mikor Kadafi fegyveres erői a mai napon lerohanták Miszrátát.

*Ma reggelre a kórházban belehalt súlyos sérüléseibe Chris Hondros is.

Tim utolsó Twitter bejegyzésében még a válogatás nélküli fegyveres tűzről tudósít - Kadafi harcosai kérdés nélkül nyitnak tüzet mindenkire - néhány órával később már a Human Rights Watch jelenti halálhírét. Szerkesztőjének küldött utolsó e-mailjében arról tájékoztat, hogy egy nagyon érdekes anyagot készülnek összehozni.

Annak ellenére, hogy a felesleges erőszak felett érzett értelmetlen dühön kívül mást nehéz hozzátenni a témához, azért nem árt emlékezni, hogy mindannyian szabad akaratukból tudósítottak Líbiából, vállalva a kockázatokat.

Minden tisztelet, és néma bólogatás.

-
Tim Hetherington négyszer nyert World Press Photo díjat, legutóbb 2007-ben, Afganisztánban szolgáló katonákról készített anyagával. Egy évet húzott le tudósítóként a valley of death-nek becézett zónában, tapasztalataiból nemrég filmet is rendezett (Restrepo), amit tavaly Oscar díjra jelöltek.

Tim Hetherington naplója - húsz perces rövidfilm a fotóstól, arról, mit látott a munkájában, mi vitte előre, bele újabb és újabb konfliktusokba:

Az animgif az új videó

2011-04-15T18:20:00.005+02:00

Tumblr-en pörgött erről pár napja egy topik, de most a The Atlantic képszerkesztőinek is felkeltette a figyelmét ez az újfajta ábrázolásmód, ami jól ötvözi a mozgókép nyújtotta dinamikus hangulatot az illusztrációnak szánt képek megszokott stílusával.

Az ötlet tulajdonképpen nem új. Az animgifeket már régóta szeretjük (z0r.de mindörökké), de ezekkel a képekkel egy teljesen más felhasználási módja is kibontakozni látszik a technikának. Felhasználóbarátabb, könnyebb, egyszerűbb mint a flash, és minőségromlás nélkül lehet igényes illusztrációnak használni.

Jamie Beck New york-i fotós adta ötletének a cinemagraph nevet, tumblr-én rengeteg hasonló mozgóképet lehet megnézni, de azt hiszem ebből az egyből is jól átjön a hangulata.

Nem tudtom, ti hogy vagytok vele, de bennem az az érzés kezd egyre erősebb lenni, hogy a kép már tényleg kevés. Kíváncsi vagyok mi történt az exponálás előtt, mi történt utána, de nem akarok tízperces videókat nézni. Az ilyen 2-3-5-10 másodperces, jól kiválogatott snitteké a jövő, ezt szentül hiszem.

Új Eye-Fi kártyák ipad és iphone támogatással

2011-04-12T17:10:00.004+02:00

Az univerzum rejtett erői a háttérben különös gonddal terelik életünk útjait egy bizonyos irányba.

Időjárásálló vázat vegyetek, mert az jó

2011-04-11T22:14:00.003+02:00

Szeretném küldeni ezt a képet minden (általában nem fotós) ismerősömnek, aki szörnyülködve kérdi, hogy miért nincs lencsevédő kupak az objektívemen, meg nem félek-e az oldalamon hordani így a gépet.

Ez a fotós volt ilyen kis malac, madárfotózás közben (a gép ebben az állapotban működőképes).
Mondjuk, az én vázam is kb. így nézett ki tavaly a Szigeten, mikor a saras képeket csináltam

Adobe alkalmazások irányítása ipadről

2011-04-11T09:46:00.007+02:00

Az ipad2-vel szemezve azt mondtam magamnak: Egyetlen okot adjon rá az eszköz, amire ráfoghatom, hogy nem csak céltalan örömforrásként használnám, hanem dolgozni is fogok vele. Mióta kipróbáltam, nem tudok elszakadni az érzéstől, hogy nekem mindenképp ipad-en kell olvasgatnom a fotelban ülve, de ezért az élményért egyelőre még halasztanám a vásárlást.

És tessék, ma megérkezett az égi jel: Az Adobe kiadott egy fejlesztői csomagot, amivel ipad alkalmazásokhoz készíthetők kiegészítők, valamint három saját appot, amivel már Wi-Fi-n keresztül, ipad-ről vezérelhető a Photoshop:

Easel - ipad rajzprogram, a kész rajzokat elküldhetjük Photoshopba.
Nav - A toolbarokat és az ablakokat kezelhetjük vele.
Color Lava - A színpalettákban turkálhatunk, rendezgethetünk.

Miért jó ez nekem?

- Balkezesként kényelmetlenek a jobbkezesekre tervezett gyorsbillentyűk. (Erről már sokat sírtam korábban tumblr-en)

- Az is rászokik a gyorsbillentyűk használatára, aki nem tudja fejből az összes kombinációt (én) - ábrákon keresztül minden sokkal könnyebb.

- Idő kérdése és kijön egy ipades Lightroom vezérlő, megnyílik az út a komolyabb ipad-adobe intergrációra.

- Ha nemsokára a Wi-Fis memóriakártyáról ipadre küldjük a képeket és ott szerkesztjük, onnan küldjük tovább, csodálatos világban fogunk élni.

Mától indul a Magyar Képmesék

2011-04-05T14:02:00.002+02:00

Pár hete hirtelen felindulásból elkezdtem összegyűjteni a Readerembe az összes magyar fotóblogot. Persze ez egy lehetetlen vállalkozás.

Túl széles az internet ahhoz, hogy minden fotóblog felkerülhessen a listára (csak a freeblog rendszerében közel ezer fotóblog van jegyezve - ki tudja, mennyi az inaktív?). Nem is állítanám ezért, hogy az itt szereplő blogok a legnépszerűbbek, vagy legjobbak. Egyszerűen csak ezeket találtam meg eddig.

És tulajdonképpen ez adta az ötletet a Magyar Képmesékhez.

A Magyar Képmesék egy Facebook csoport lesz, ami ajánlóként fog működni ezekhez a blogokhoz. Olyan képek kerülnek majd bemutatásra, amik megtetszettek a hírfolyamból. Nem fotókat fogok lopkodni a fotóblogokról, csak linkeket adok a bejegyzésekhez.

Teljesen szubjektív válogatás lesz. Szeretnék az átlagosnál picit igényesebb színvonalat tartani. Ha ez azzal jár, hogy kevesebb lesz a tartalom, vagy egy blog sokszor ismétlődik, akkor ez van. Legyen a szerzőnek is jó érzés a kiemelés, meg legyen a nézők számára is élmény a nézegetés. Ez a cél.

Az alapelvek ezek:

- Jó kép. (hehe. ennyi. minden, ami a jó kép fogalmát szerintem kimeríti. érdekes, meglepő, szép, elkapott, vicces)
- Tartalmas, érdekes, közérdekű írás.
- Nem reklámozni szeretnék. Aki a napi iparosmunkájából csinál blogot (esküvő, csecsemő, portré, stb) nem fog minden bejegyzésével megjelenni.
- Nem fűznék kommentárt a képekhez. Nem szeretnék kritizálni, vagy az egekig magasztalni senkit. Viszont nem tiltom meg, hogy bárki a kommentekben kifejtse véleményét bármelyik képről is. Ez lenne valójában a csoport lényege: beszélgessünk, lájkoljunk, tanítsuk egymást, szervezzünk dolgokat, szerezzünk barátokat, ellenségeket.

Magyar Képmesék Facebook oldal

(first order of business: a lista még a héten ki lesz bővítve a tumblres fotóblogokkal)

A 360 fokos interaktív gömbpanorámák témája

2011-04-03T21:56:00.003+02:00

A tegnapi budapesti párnacsatáról készült egy elképesztőenlátványos és interaktív gömbpanoráma a kerekterek.hu jóvoltából.

Nem sok ilyet láttam eddig, úgyhogy szétnéztem neten, mik vannak még a témában. Mint kiderült, a kerekterek jóval több, mint egyszerű hobbiproject: a fotóst európa legjobb technikai szakemberei közt tartják számon ebben a műfajban. Teljesen jogosan, ahogy az eddigi munkásságát elnézem.

Felületes utánaolvasásból hamar kiderül, hogy a képek elkészítéséhez egy halszem obi kell és egy darab váz, meg állvány. A trükk az összeillesztésben van, erre vannak célszoftverek. Egy egyszerűbb gömbpanoráma 20-30 képből áll. Ha valaki szeretné kipróbálni magát a témában, a 360cities.net a kiindulópont tutorialokkal, példákkal, gigapixelekkel, közösséggel. Hajrá!

Keresgélés közben találtam rá erre a Norvég országimázs oldalra is, ahol helikopterekről gömbpanorámázták körbe a turistacsalogató tájakat, a helyszínek közt térképen ugrálhatunk. Masszív eyecandy.

Hopp, és ezek a dolgok embedelhetők is. Csodálatos!

Kerio Volcanic Crater in Iceland

BKF Fotográfia szak felvételi - 2011

2011-03-28T23:47:00.008+02:00

Kedves felvételizők

Februárban letelt már a jelentkezési határidő, de mivel az elmúlt két hónapban szerintem mindannyian tőlem érdeklődtetek a fotográfia szakról (sőt, a mai napig), szeretnék az alábbi bejegyzéssel tisztázni pár dolgot:

1. Nem járok a BKF Fotográfia szakára.

2. Csak a felvételiről írtam tavaly nyáron.

3. Nem tehetek róla, hogy egy egész szaknyi fiatal fotós nem volt képes a blogomnál relevánsabb találatot a google-be tuszkolni közel egy év alatt.

És akkor a felvételiről:

A BKF hivatalos oldalán: semmi, igen.

Én tavaly a három fordulóról leírtam a tapasztalataimat három bejegyzésben:

BKF Fotográfia szak felvételi - I. forduló
BKF Fotográfia szak felvételi - II. forduló
BKF Fotográfia szak felvételi - III. forduló

Negyedik rész azért nincs, mert nem kerültem be. Egy darab államilag támogatott hely volt, ahhoz pedig több pont kellett volna, mint amennyit én kaptam.

Viszont járnak oda ismerőseim. Az ő véleményük a szakról, ha nem is egyértelműen, de pozitív.

Amit eddig meséltek róla, én is annyit tudok:

- Azoknak ajánlható elsősorban, akiket a műtermi, alkalmazott része érdekel a fotónak.

- Vannak rendszeresen tematikus feladatok, amiket meg kell csinálni. Aztán azokat átnézitek, átbeszélitek az oktatókkal. Vannak elméleti és gyakorlati órák - ahogy mindenhol.

- Van lehetőség használni egy elég jól felszerelt műtermet.

- Van lehetőség barátkozni az épületben tanuló grafikusokkal, ruhatervezőkkel, kreatív emberekkel.

- Kaptok segítséget, felhívásokat, pályázatokra/hoz.

- Attól hogy befizetitek és bejártok, nem fogtok megtanulni sem fotózni, sem kreatívan gondolkodni. - Ahhoz tenni is kell.

- Vannak jó oktatók, akiktől lehet, és van is mit tanulni.

- Vannak nem-túl-jó oktatók, akik azt hiszik, egy oktatóDVD lejátszása jelenti a tanítást.

Sikeres felvételizést mindannyiótoknak!

The Bang Bang Club - hivatalos trailer

2011-03-22T17:25:00.004+01:00

Kijött a végleges (egyelőre iTunes exkluzív) trailer a The Bang Bang Clubhoz. Tavaly már mindent leírtam a filmről, mikor afganisztánban megsérült Joao Silva: az egyik fotóriporter, akiről a film is fog szólni.

A trailert itt lehet megnézni.

Panorámafotók James Nachtweytől Japánból

2011-03-21T22:34:00.002+01:00

klikk a képre a nagyobb verzióhoz

James Nachtwey biztos nem unatkozott az elmúlt hetekben egy pillanatot sem.

Március 11-én még együtt rohan egy robbanás elől Líbiában az azóta elfogott, majd szabadon engedett négy Times tudósítóval, 17-én már a cunami pusztítását fotózza Japánban.

Amúgy, a Time nemrég dolgozta át a fotórovatát, ami a Lightbox nevet kapta. Öröm nézegetni. Tartsa meg az ég a jó szokásukat, ahogy a Japán eseményeket is feldolgozzák: Hírügynökségi anyagok helyett odaküldenek 3-4 különböző stílusú fotóst és szabad kezet adnak nekik. Japánból például James Nachtwey és Dominic Nahr küldi a képeket.

Egy hazai kép a tegnapi szuper teliholdról...vagy mégsem

2011-03-20T10:40:00.014+01:00

~~Ezek szerint volt olyan hely, ahonnan lehetett látni. Pesten erősen felhős volt az ég, teljesen esélytelen volt.~~
Szerk:
Vagy mégsem. Ez egy januári fotó. Csak illusztráció. (Köszi Sanyi!) Mennyire ciki már a National Geographicnak, hogy egy archív képpel illusztrálnak egy eseményt, amit bárhol a világon mindenki - így valószínűleg az NG fotósai is - lefotózott.

A kép egyébként nem csak egy kép: Ladányi Tamás fotója, a National Geographic.com az ő felvételével hozza címlapon a szuperholdat. Tamást nagyon szereti a Nasa is, ahol rendszeresen közlik a csillagászati témájú fotóit, és a nevéhez köthető az a nyolcas az égen, ami a nap útját ábrázolja az égbolton.

Flickren azóta elkészült egy super fullmoon bárhol galéria. Mármint, mostmár tényleg az igazi, 14%-al nagyobb holdakról. Nézegessetek hatalmas teliholdakat a linkre kattintva.

Mennyire öngyilkos dolog Csernobilban fotózni?

2011-03-17T17:47:00.005+01:00

Gerd Ludwig egy egészen elhivatott fotós. Négy nap múlva ér véget a kickstarer.com-on szervezett gyűjtése, ahol eddig húszezer dollár jött össze közösségi adományokból, így folytatni tudja a Long Shadow of Chernobyl történetét.

Olyan helyeken fotózott eddig Csernobilban, ahol a legkomolyabb védőfelszerelésben is huszonöt perces műszakban dolgoznak a munkások. Ennél többet egy nap nem is lehet a sugárzó romok közt tölteni egészségkárosodás nélkül.

Dokumentálni szeretné a helyreállítási munkákat, az egykori lakosok életét - akik közül többen visszaköltöztek a környékre, a nyilvánvaló veszélyek ellenére - a sugárzás hatását a környezetre és az emberekre. Az eddigi képeit a honlapján lehet megnézni. Egészen bámulatosak. (Nem olyan trágya HDR, mint ami kering állandóan csernobilról.) Ugyanitt rengeteg infó a katasztrófáról, és a 25 év alatt végzett helyreállítási munkákról. Talán Japánban nem ismétlődik majd ugyanez.

Komoly vállalás, főleg mert munka közben maga is állandó sugárzásnak lesz kitéve. A pénz jelentős része pedig erre, védekezésre megy el. Gyakran kell kamerát és védőruhát cserélnie, csak a speciális autó és a sofőrje, amivel közlekedhet a reaktor közelében, napi 600 dollárba kerül.

Nincs az a kiadó, amelyik teljes egészében finanszírozni tudná ezt a tervet, ezért a szokatlan (számomra például teljesen új, de én barlangban élek) felhívás a források előteremtésére.

A támogatók a befizetett összeg nagyságától függően nem csak felkerülnek a szponzorok listájára, de cserébe printeket, képeslapokat kapnak a fotóstól, díszpéldányt a készülő könyvből, személyesen találkozhatnak Gerddel egy portfolió konzultációra, stb.

Ha lehet választani, akkor ez a jövőkép a szimpatikusabb a közösségi médiáról, nem pedig az, amiről nemrég írtam a líbiai események kapcsán. Inkább a közösség támogassa a tehetségeket a színvonalas munkában, minthogy tehetségtelenek közössége árassza a nézhetetlen tartalmat.

Körülnéztem a kickstarter.com-on, mert tényleg teljesen kimaradt az életemből, hogy ilyen is van. Rengeteg fotós projectet lehet támogatni, a Magnumnak például külön alapítványa működik itt - ha éppen sok felesleges pénzünk lenne adakozni. És nem is ez a csernobili gyűjtötte eddig a legtöbb pénzt. GMH!

Néhány tetoválós kép a hétvégéről

2011-03-17T12:32:00.009+01:00

A hétvégén voltam két tetoválós rendezvényen is. Az egyik a Budapest Tattoo Convention, a másik a Tattoo Expo.

Nem értem miért kellett egymásra szervezni a kettőt, egy időpontra. Két csonka rendezvény lett az eredmény, amik önmagukban nem voltak túl izgalmasak. Sőt. Bár a hazai tetoválós közösség ezek szerint olyan hatalmas és szerteágazó, hogy képtelenség lett volna a kettőt egyeztetni. Ezt jó tudni.

Úgy terveztem egész hétvégén ott fogok fotózgatni a Lurdyban, de ehelyett alig 1-2 órát sikerült csak, a kettőn összesen . A két szépségversenyen, amiről élménybeszámolót a díványon olvashattok. Azért magyarázkodok ennyit, mert így nem jött össze olyan anyag amilyet akartam, csak pár használható kép.

Csináld magad főhadiszállás a nemzeti ünnepre

2011-03-15T18:25:00.002+01:00

Akkor és ott nagyon büszke voltam rá, hogy így feltaláltam magam. Innen képszerkesztgettem másfél-két órát, amíg a laptop le nem merült. De egész délután elüldögéltem volna itt igazából.

Kell ennél több? Őszintén. Kell ennél több?

Mit mutat meg 53 évnyi World Press Photo?

2011-02-27T19:00:00.003+01:00

A remek képek mellé csak egy sorkitöltő gondolat: Nem csak a mai kor sajátja a WorldPresses hullahegy. Az elmúlt harminc-negyven évben végig ilyen képek nyertek. Ilyen a történelem.

Viszont az erőszak és a halál ilyen ábrázolása rendben van. Az előző posztra kaptam pár visszajelzést, amiktől legszívesebben a hajamat téptem volna. Nagyon keveseknek jött át belőle a lényeg, hogy a probléma nem (csak) az erőszakos grafikus tartalommal van, hanem, na mindegy.

Remélem ez a videó segít rávilágítani a különbségre erőszak-ábrázolás és erőszak-ábrázolás között.

Ilyen lesz a közösségi háborús tudósítás?

2011-02-26T14:27:00.004+01:00

Átkeresztelhetném a blogot Hogyan ábránduljunk ki a közösségi hírfolyamból tíz egyszerű lépésben-re. Nem ez a célom, de hétről hétre dob valami olyat a gép, amitől apránként morzsolódik le hitem.

Kevés képet láthatunk a Líbiai eseményekről, mert alig néhány tudósítónak sikerült bejutnia az országba. Az AP konkrétan egy flickr accountról vásárolja a fotókat, meg itt van ez a picasa album egy másik líbiaitól, innen is a fél világ veszi át a képeket. Amik nem mutatnak semmit.

Most nem is a képek minőségével lesz bajom. Inkább a tartalommal. Teljesen megértem azokat, akik csak az első galériáig jutnak például a picasa linken, és rögtön be is zárják az egészet. És mondjuk itt van ez a youtube videó, ami feltett minden pontot minden i-betűre (talán mire ezt a posztot megírom, már törlik is).

Szeretnék megmutatni milyen kegyetlen harc folyik az utcákon, oké, de erre akkor sem a cafatokra szakadt holttestek mutogatása a megoldás. Ilyen brutális képek eddig csak az internet legaljának számító oldalakon tűntek fel, és már ott, akkor is elég gáznak számított a facesofdeath tartalom. Ma meg youtube-on kapjuk az arcunkba ugyanazt.

Az ilyen nyers mutogatással semmit nem lehet elérni. Ezt nem lehet megosztani az ismerőseiddel, nem lehet továbbküldeni, hogy fú, nézzétek, zajlik a történelem.

Teljes céltalan, értelmetlen módja az erőszak bemutatásának, hogy hullazsákokat makróznak mobiltelefonnal, meg egymásra górt, felismerhetetlenségig összeroncsolt holttest-darabkákat videóznak jajjveszékelve. És akkor a fotóriporter a dögkeselyű?

A nézhetetlenül undorító képek mellé cserébe semmit nem tudunk meg körülményekről, hogy legalább valami értelme legyen a hullanézegetésnek. Így akarunk a jövőben tájékozódni a történésekről?

(nemtetszik, nem kattintasz rá. -persze, ezzel kíméljetek)

Miért lett ilyen gyászos az új Facebook photos?

2011-02-17T15:30:00.003+01:00

A Facebook fejlesztői blogon írnak egész hosszan az új lightbox fejlesztési hátteréről. A technikai része annyira nem izgat, viszont nyomon követhető a design kialakítása is.

A facebookphotos (innentől fp) volt az első fejlesztés, ami annak idején bekerült az oldalra, azóta pedig töretlenül a legtöbbet használt alkalmazás. Ideje volt már átalakítani. Arról, hogy mennyi kép kerül fel naponta facebookra, itt egy infógrafika:

A legnagyobb baj az fp-vel eddig az volt, hogy a newsfeedben lefele görgetve nem lehetett a képeket nagy méretben megnézni. Ha rákattintottál egy képre, kezdhetted előlről a newsfeed olvasását az oldaltöltés miatt. Minden képnek új ablakot nyitni sem volt túl kényelmes, pláne az egyszerű felhasználóktól ez a módszer elég idegen volt. Erre a problémára tényleg a napokban befrissített lightbox a megoldás, de a Facebook eddigi letisztult és könnyű irányvonalaihoz képest elég gány munkának tűnik.

Nem értem miért nem ismerték fel, hogy az otromba fekete keret mennyire zavaró a képek körül. Már a közösségi fotómegosztókon is sikerült megértetni az emberekkel, hogy a 10 pixeles gyászkeret cikinek számít, erre most a Facebookos képek egy ujjnyi vastag fekete dobozkába lettek bezárva.

A falon valóban jobban mutatnak a fotók egy fekete háttérre pakolva, meg szépen megvilágítva. Facebook esetében ez a megoldás viszont idegen az oldal egyszerű, világos színvilágától. Ránézek egy ilyen képre és hiányérzetem támad a hatalmas, üres - és emiatt felesleges - körítés miatt. Nektek nem?

Főleg akkor, ha a fejlesztői blogban ott egy sokkal tetszetősebb verzió is:

Ezt azért vetették el, mert a képek így túl nagyok voltak a kisebb monitorokhoz. Az egész képnek ki kellett férnie egy képernyőre minden felhasználónak. Furcsa, hogy a helyen spórolva ezért beiktattak egy komoly méretű - funkció nélküli területet. Miért?

Az pedig már csak apró kukacoskodás, hogy a lightbox által kitakart terület két szélén néhány pixelnyit átlóg az eredeti oldal is. Ez is inkább buta hiba, mint tesztelt megoldás.

Régen volt annyi szépérzékük, hogy a TheFacebookban felismerték mennyire felesleges a The szó, remélem itt is rájönnek majd, hogy az egyszerűbb mindig jobb.

(fujj, mennyire utálom az olyan embereket, akik az új dizájnokat fikázzák mindig, mindenhol, a régit követelve vissza. És most majdnem ezt csinálom. Tessék. )

Kora esti óda Katához

2011-02-16T20:00:00.002+01:00

Ma megértettem miért Kata a világ legjobb fotóstáskája. Újra elkezdtem edzeni és rendesen széthajtottam magam most az első két napban. Olyan fájdalmasan másztam fel az emeleti öltözőig, hogy azt hittem ott fogok aludni valamelyik padon, mert képtelen lennék haza vánszorogni.

Összepakoltam a cuccaimat - Katában elfér a fényképezőgép, a laptop és a váltásruha az edzéshez - kínos szenvedések árán felhúztam a kabátomat, és már csak a táska volt hátra. A sapkámat is alig bírtam a fejemre tenni, elképzelni sem tudtam hogy fogok a hét-nyolc kilós táskával boldogulni.

És akkor megtörtént a csoda.

A táska még ilyen körülmények között is minden erőfeszítés nélkül úszik fel a vállra. Megértettem mit jelent az ergonómia. Mekkora a különbség egy gondosan megtervezett táska, és bármelyik másik között.

A csoda a vállpántokban van. Határozott íve van a pántoknak, amik alaphelyzetben is ugyanúgy állnak, mintha a hátadon feszülne a táska súlya. Nem kell a kezeddel a hátad mögött keresgélni a pántot, nem tekeredik, nem kell messzire nyúlni érte. Pont ott van, ahol lennie kell: ahol mindenféle megerőltetés nélkül rácsúszik a vállra. És ott marad. Amíg le nem veszed.

Sajnálom, hogy ez az egész nem valentin napkor történt. Akkor feleségül is vettem volna ott helyben. Soha többet nem akarok másmilyen táskát.

Mivel dolgoztak a riporterek a Tahrír téren?

2011-02-16T12:54:00.004+01:00

A New York Times egyik videósa (Stephen Ferrell) bemutatta a felszerelését, amivel a Tahrír tér eseményeit tudósította. Ha valakiben még élne a romantikus kép a fotóriporterről, aki sárga feliratú PRESS mellényben, bukósisakkal ugrik le egy tudósítókocsi platójáról, aztán négyszázas telével csípőből lövi a képeket - gondolja újra.

Aki így ment oda, azt megverték vagy hazaküldték, mielőtt a tér közelébe juthatott volna.

kicsit csalok, ez a kép már a napokban készült Jemenben

A Tahrír térről a kőzáporban tudósítani már önmagában elég félelmetes dolog lehetett. Néhány képen jól látszik, hogy egymást érik a levegőben a méretes térkövek. Kitérni előlük aligha volt mód, csak szerencsével lehetett komoly sérülések nélkül átvészelni a kalandot (sisakot nem viselhettek, azzal felhívták volna magukra a figyelmet). Aki riporternek öltözött, vagy csak túl közel került a tűzhöz és nem sikerült megfelelően elvegyülnie, annak a kövek mellett a feldühödött tömegtől is tartania kellett.

A sikeres túlélés kulcsa a beolvadás volt. Úgy öltözni, mint a helyiek, hátrahagyni mindent, amit az utca embere sem vinne magával egy ilyen helyre. Mindenből a legkisebb, legegyszerűbben elrejthető darab volt a jó választás. És mindenből két tartalék, hogy az anyagnak legyen esélye eljutni a szerkesztőségig.

Stephen egy fekete szemeteszsákban hordta a vállán a felszerelését. Nem használt fülhallgatót a hang ellenőrzésére, sem külső mikrofont, lámpát, állványt. Bármelyik látható kiegészítő célponttá tette volna.

Kamerák közül egy marokra fogható Sanyo kamerát, meg egy kb. tenyérnyi méretű JVC-t vitt magával. Került még a szemeteszsákba négy mobiltelefon (két műholdas, kettő pedig helyi hívásokra), amik a memóriakártyákkal együtt gyorsan fogyó eszköznek bizonyultak a téren. Elvették, ellopták, széttörték őket.

Azt hiszem ilyen helyzetekben örülhetnek igazán a tudósítók, hogy idén már telefonokkal is lehet majd 1080p videót felvenni. Akkor majd nem csak rangos fotós díjakat lehet iphone-nal nyerni. :)

A World News Tumblren összegyűjtött egy listát a Tahrír téren megvert, megfenyegetett riporterekről. Nem rövid.

Steve McCurrynek elvették a játékát

2011-02-14T14:59:00.002+01:00

Júliusban gurult le a futószalagról az utolsó tekercs Kodachrome film a Kodak New York-i gyárában. Az árván maradt tekercset Steve McCurry kérte el magának a cégtől, hogy a pályáját fémjelző híres filmmel ő készíthesse az utolsó képeket.

Indiában, Isztambulban, Londonban és New Yorkban készített fotókat McCurry, azokon a helyszíneken, ahol karrierje során eddig 800.000 alkalommal kattintott Kodachrome-ra (Nikon F6-os gépet használt egyébként).

Színészek, művészek, az utca emberei Indiától a Central Parkig, McCurry feltett lába egy hotelszoba asztalán mind helyet kaptak a tekercsen. Az utolsó kocka egy temetői szoborparkot ábrázol, ahol a virágok színei a Kodachrome jellegzetes sárga-vörösét adják vissza.

Majdnem rákerült a filmre egy reptéri biztonsági szolgálat szobája is, ahol elővetették a gépet McCurryvel egy rutinellenőrzés során, és arra próbálták rávenni a fotóst, hogy mutassa meg valóban működik-e a fényképezőgépe. Csináljon egy képet. ...Azt hiszem mindenki érzi a jelenet súlyát. :)

A 36 kockából 32 került fel a Vanity Fair oldalára. Ki tudja mi történt a maradék néggyel? Vajon nem sikerültek? És miért kapott három képet Robert De Niro? Egyáltalán milyen koncepcióra épül a sorozat, aminek egy egész korszakot, egy teljes világot kellett összefoglalnia?

A National Geographic végigkísérte McCurry utolsó utját a Kodachrome-al, a képek mellett nemsokára érkezik a dokumentfilm is, ami választ ad ezekre a kérdésekre.

Az utolsó tekercs Kodachrome képei Vanity Fair oldalán

Steve annyit azért elárult, hogy digitális gépet is használt, azzal határozta meg a helyes expó értékeket, mielőtt filmre is kattintott. Azt hiszem ez érthető elővigyázatosság.

Az új afgán lány a World Press Photo-n és Pictures of the Year 2011

2011-02-11T12:45:00.015+01:00

Először a kötelező: Lakatos Péter első díjat kapott hír-egyedi kategóriában (spot news) a 2011-es World Press Photo-n! Ugyanez a kép lett második helyezett az idei sajtófotó azonos kategóriájában, és több nemzetközi képügynökség évképei anyagaiban is feltűnt, például a LIFE-nál. Hipp hipp!
(most majd bosszankodhat hogy a saját portfoliójára mutató url-t elnyomják a keresőkben a WPP hírre mutató linkek. hehe)

A nagydíjat pedig Jodie Bieber nyerte ezzel a portréval. Egy kis adalék a képhez: A Time magazin tavaly hatalmas port kavart a fotóval és a hozzá készült riporttal. Az anyag
Mi történik, ha elhagyjuk Afganisztánt? címmel jelent meg a magazinban, ami aztán komoly vitákat gerjesztett a nemzetközi sajtóban, a lassan egy évtizede húzódó háborúval kapcsolatban. A NYTimes összeszedte a legfontosabb kapcsolódó írásokat a témában: erre lehet mazsolázni belőlük.

Itt olvasható Aisha Bibi története is, akit hugával együtt szüleik elajándékoztak egy tálib családnak, hogy így vessenek véget egy gyilkosságból induló vitának. A lány megszökött, a családfőnek azonban sikerült kiderítenie hol bujkál. Mikor rátalált Kandaharban, büntetésből megcsonkította az arcát, majd magára hagyta meghalni. Pastun hagyományok szerint.

Aishát egy nemzetközi segélyszervezet munkatársai találták meg, életét éppen hogy meg tudták menteni. A lány a szervezet táborából került végül Amerikába. A történet azért ennél több irányba ágazik: sokak szerint ugyanis az ilyen, nőknek menedéket nyújtó táborok Afganisztánban egyben a prostitúció fő kiszolgáló bázisai is. A kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket állítólag mindkét oldalról kihasználták.

Ha úgy tetszik, a World Press Photo idén megtalálta az új afgán lányt McCurry híres portréja után. Igaz koránt sem olyan körülmények közt, mint az 1985-ös portrén.

Anonymus Pictures of the Year 2011

A WPP-vel egy időben pedig folyamatosan érkeznek a hasonlóan rangos szakmai elismerést jelentő Pictures of the Year 2011 győztesek is. Itt február 7 és 22 között tart a zsűrizés, naponta posztolják a győzteseket kategóriánként.

Spot news-ban például ez a fotó nyert ma: untitled by anonymus

Érdekesség, hogy ezen a pályázaton nem írják ki a fotós nevét a győztes kép mellé. Ezt az elhúzódó zsűrizéssel indokolják: nem szeretnék ugyanis, hogy a fotós kiléte befolyásolja a zsűritagokat a döntésben.

Furcsa gyakorlat ez. Látszólag tudomást sem vesznek róla, hogy feltalálták már az internetet. A nyertes képek ezernyi más oldalon is feltűntek már az éven, a szakmai zsűri pedig biztosan találkozott már egyik-másik sorozattal, nem teljesen ismeretlenül látnak neki a válogatásnak. Főleg, hogy a POY és a WPP győztesei között is elég sok az átfedés.

Bár lehet hogy a zsűrit egész évben zárkában tartják, és csak képeket válogatni veszik elő őket. Ez esetben még furcsább a gyakorlat.

Emiatt számomra menthetetlenül dinoszaurusz érzés lengi körül a POY-t. Talán a szakma csúcsát jelentő elismerés többet érdemelne, mint egy cím és alkotó nélküli galéria.

és ha ez a két rangos pályázat nem lenne elég egy hétre, nemsokára érkeznek a Best of Photojournalism nyertesek is, márciusban!

Afganisztán madártávlatból

2011-02-04T18:39:00.001+01:00

Tudom, hogy felesleges a Bigpicture-t linkelni, de Kevin Frayernek megjelent ma egy baromi jó feature-je Afganisztánból. Mentőhelikopteres útjain lőtte a képeket.

Össze lehet szedni egy galériányi képet az amerikai havazásról, Flickr-es fotókból?

2011-02-02T17:35:00.008+01:00

Kíváncsi voltam. Westbalkán óta tudjuk, hogy a közösségi hírfolyam nem igazán működik híresemények esetében, ha kevés ember kerül közvetlen kapcsolatba a történésekkel. Jól működik viszont, ha a történés tömegeket érint (lásd a nemzeti földrengésünk), ha a dolog egyszerűen befogadható, átadható, ha remeg alattad a szék, neked csak twittelni kell róla és hír lesz belőle. Ez működik 120 karakternyi szöveggel,

De mi a helyzet a képekkel?

Arra voltam kíváncsi, össze lehet-e rakni egy galériát Flickren megosztott fotókból, ami versenyképesen bemutatja az elmúlt két napban Amerikára szakadt havazást (versenyképesen = látványosan, informatívan, gyorsan).

Szigorú voltam a válogatásnál. Keresési szempontok:

- creative commons - felhasználható/megosztható license;
- a képnek az elmúlt három napban kellett készülnie;
- a képalából vagy metaadatokból egyértelműen megállapítható helyen és időben.

Ezek a használhatóság alapvető szempontjai, ha bármelyik feltétel nem teljesül, a kép nem játszhat.

Rákerestem a snow, snowstorm, blizzard tagekre nagyvárosok szerint, illetve körülnéztem az erre a célra létrehozott groupokban is. A válogatásra másfél órát szántam, nyugdíjas tempóban ennyi idő kétszer is elég hírügynökségi anyagokból galériát faragni tetszőleges témában.

Másfél óra alatt kb. nyolcezer képet tudtam átnézni, és közel kétszázat emeltem ki közülük. Egy jó képről már thumbnail állapotban el lehet dönteni, hogy működik-e. Ez így megy.

A kiemelt fotók 90%-át sajnos ki kellett szórni a dátum miatt: a legtöbb decemberben vagy január elején készült, esetleg több éve, csak most töltötte fel valaki. Pedig elsőre megörültem, hogy sikerülhet egy fasza galériát összerántani belőlük.

Maradt 10-15 kép amiből elkezdhettem volna válogatni, de erős jóindulattal is csak 4-5 volt olyan, ami hírértékkel bír, és megállná a helyét egy galériában. Szóval ami nem hulladék. Na.

Mielőtt bárki hülyének nézne, hogy profi fotósok munkáihoz mért színvonalat kerestem volna, nem.
A képek egyáltalán semmit nem ábrázoltak: nem kép ez, sem ez, meg ez, meg ez, meg ez, de ez sem és ez sem. És minden kép amit meg sem nyitottam, a hozott példák valamelyik klónja volt.

A címben feltett kérdésre a válaszom egyértelmű: nem. Ez így bukta. Legalábbis ebben a formában nagyon sovány. És ez nem a sokszor emlegetett, évhátrányból induló magyar valóság helyzete, hanem Amerika, ahol előrébb jár a közösségi megosztós kultúra.

Lehet, hogy a huszonezer képes halmazból összejött volna 14-16 kép. De mennyi idő alatt? Milyen szenvedések árán? Nem éri meg a belefektetett idő.

Kíváncsiságból lazábbra engedtem a filtereket, és belevettem a nem CC-license, hanem all rights reserved képeket is. Az eredmény 130.000 képre ugrott. Ha most, fél óra elteltével újra nézném, valószínűleg már 135.000-nél járna.

Thx, but no thx.

Tanulság? Nincs tanulság. Furcsa napról napra megélni ezt a (saját) szemléletváltást. Amiről éveken át hittem hogy működhet, és amiről a főiskola alatt is mindenki homályosan csak annyit mondott, hogy ez az irány, ezt kell majd követni, az a gyakorlatban baromira nem működik.

Megint más kérdés, hogy béna képekből is lehet galériát csinálni, és hangzatos címet adni neki, és ugyanúgy nézni fogják, de hát

Igaz-hamis történelem #2 - Szaddám vasszobbra

2011-01-27T13:46:00.002+01:00

A New Yorker magazin egyik újságírója hét év távlatából eleveníti fel bagdadi emlékeit. Tudósítóként dolgozott Irakban a háború kezdetétől, ott volt azon a történelminek tartott eseményen is, ahol lelkes iraki tömegek ledöntötték Szaddám Husszein szobrát Bagdad főterén.

Az eseményt élőben közvetítette minden nagyobb nemzetközi Tv-csatorna, egyenesen a berlini fal lebontásához hasonlítva annak történelmi jelentőségét. Másnapra címlapos hírekben köszöntek vissza a zuhanó szoborról készült képek, Donald Rumsfeld (akkori) védelmi miniszter egyenesen az amerikai csapatok végső győzelmét látta az áprilisi nap eseményeiben - harminc nappal az invázió kezdete után.

Valóban jelentőségteljes esemény, amikor a diktatúrát jelképező gonosz vasszobra a földre hull a frissen felszabadított nép által, de április 9-én nem egészen ez történt.

“Hey, get a look at that statue,” Lambert said. “Why don’t we take it down?”

A valóságban a tér, bár tényleg elfoglalták az amerikai csapatok, egy tenyérnyi kis zöld sziget volt Bagdadban (zöld zóna a felszabadított terület). Jelentőségét a harcok során talán csak a mellette található hotel szolgáltatta, ahol a külföldi tudósítókat szállásolták el.

A kérdéses területet valóban elhagyták a felkelők, viszont alig néhány száz méterre nyugatra a tértől még heves tűzharcok dúltak azon a reggelen is, mikor a legyőzött vasszobrot elkezdték kidönteni a lelkes civilek.

A környéken állomásozó katonák aznap reggel a frontvonalnak számító utcákba igyekeztek, mikor riporterek egy csoportja és a katonai vezetés utasította őket, hogy segítsenek az iraki civileknek szobor-ügyben.

Az eseménynek hamar híre ment a közeli sajtóhotelben, a tér rögtön megtelt tudósítókkal. Sőt, ahogy a videón is látszik, sokkal több külföldi riporter látható az első sorokban, mint iraki civil.

A 2003-as hírekben épp ezért nem is mutattak sem nagytotált, sem közelképeket, akkor ugyanis kiderült volna, hogy közel sem annyira jelentőségteljes az egész. Minden Tv-csatorna egy öt-tíz másodperces óvatosan összevágott anyagot ismételt.

Az előző igaz-hamis történelem bejegyzésnek az volt a tanulsága, hogy egy beállított fotó milyen erősen ferdítheti a valóságot, ebben az esetben viszont jóval többről van szó. Az egész valóságot megrendezték a képek kedvéért.

Nem arról volt szó, hogy a helyszíni tudósítók nem látták volna át a helyzetet. Pontosan tudták, hogy a szemük előtt levezényelt események nem tükrözik a valódi állapotokat, mégis végigjátszották szerepüket a történetben.

Háborús helyzetekben talán ritkák az ennyire megrendezett esetek, de Peter Maass visszaemlékezéseit olvasva érdemes belegondolni: Hány hasonló híresemény történik meg csak azért, mert hírt kell belőlük csinálni.

Puszimata

2011-01-26T17:09:00.002+01:00

Gyanús lett az előző posztban, hogy miért adok el egy teljesen jól működő fényképezőgépet? Elárulom a valódi indokot:

PUSZIMATA

“Színesítse rendezvényét egyedi, Valentin-napra tervezett fotós szolgáltatással!

Kedves együttműködésre van szükség két vendég között, ha PusziMatával szeretnének képet készíteni magukról.

Az automata ugyanis akkor készít fényképet, ha az előtte álló két (vagy több) vendég puszit/csókot ad egymásnak.

A PusziMata két félszív alakú fül és a résztvevők között létrejövő fizikai kapcsolat segítségével érzékeli, mikor kell fényképet készítenie. Ezen szolgáltatásunkat kifejezetten ajánljuk családi-, baráti rendezvényekre vagy Valentin napra.

Nagyszerű élmény, remek móka, emlékezetes ajándék!

Puszimatánk fényképnyomtatással, valamint e-mail/MMS küldéssel is megrendelhető. Az elkészített képet a rendezvény arculatának megfelelő brandingeléssel látjuk el, melyet azután nyomtatunk vagy a megadott címre küldünk.

Tegye igazán maradandóvá Valentin-napi rendezvényét perszonalizált PusziMata fotókkal!”

Innen már nincs sok a Terminátor háromig.

Eladó Nikon d300 fényképezőgép + markolat + tokina1224mm

2011-01-19T13:18:00.006+01:00

Úgy hozta, hogy sürgősen eladó a jelenleg használt felszerelésem egy része:

Nikon D300 váz - ~~karcmentes állapotban (1 kis szakadás van a kereső gumiborításán (cserélhető), meg az AF gombon kopott a felirat. -80e körüli expó szám, még bőven a zár élettartamának fele benne van)~~ ~~- 170.000 Forint~~ eladva

MB-D10 markolat - egy-két helyen kopott, ennyi az összes hibája, és van hozzá eredeti Nikon EN-EL3e akku. -elsősorban a vázzal együtt adnám + 15.000 Forintért eladva

Tokina12-24mm F4 DX objektív - ~~az elején a műanyag borításon van egy repedés, de ez a képalkotást és a működést nem befolyásolja.~~ ~~- 70 ezer Forint~~ eladva

240.000Ft egyben. Budapesten bármikor kipróbálható, átvehető.

Elsősorban egyben adnám el, mert:
- Az új vázhoz ezekre nem lesz szükségem;
- Ez így egyben egy jól működő rendszer haladó-hobbi és kezdő-szakmai szempontokból is;

Azért nyersz vele, mert:
- Egyben elég olcsón adom, ha utánaszámolsz a három tétel bolti árának;
- Kiegészítők keresgélése helyett itt van egyben; használható, félprofi felszerelés;

(Fullframe vázra váltok, ezért eladó. A váz képességeivel maximálisan meg voltam elégedve az együtt töltött év alatt.)

ps: Luyzának hívtam a gépet. Ez lényegtelen a hirdetés szempontjából, viszont elárul sokmindent arról, mennyire próbáltam vigyázni rá.

Egyáltalán nem beállított portré a bloggerről

2011-01-18T15:50:00.019+01:00

Annyira megtetszett a két poszttal ezelőtt linkelt portré bloggerekről sorozat, hogy nem hagyhattam kép nélkül a dolgot.

A környezet annyiban nem természetes, hogy nyilván nem sötétben ülök minden nap, illetve a kép kedvéért elpakoltam a szétdobált ruhákat, és az ágyon is rendet tettem. Amit meg lusta voltam elpakolni azt inkább kiretusáltam.

Amúgy pofonegyszerű ilyet csinálni. A monitorok simán adnak elég fényt hozzá, hogy kézből, állvány nélkül is megoldható legyen a dolog, ha van valaki aki... szóval én állványt használtam.

Az első valódi fotó egy gömbvillámról?

2011-01-17T13:16:00.006+01:00

Az időkép.hu-ra került fel ma ez a fotó, ami olvasókon keresztül jutott a szerkesztőkhöz. A felvétel készítői szerint egy gömbvillámot sikerült lekapniuk a kert végében. Szerintem meg nem. Mindenesetre ha nekik van igazuk, ez az első használható kép egy igazi gömbvillámról.

A készítés körülményeiről bőségesen olvashattok az időképen, az egyik kommentelő pedig egész hihető cáfolatot is írt a fotó mellé (szzoli, nem linkelhető a komment).

Én is hajlamosabb lennék azt hinni, hogy nem így néz ki egy világító test környezete. Ha megnézitek közelebbről, rögtön a gömb előterében sötétebb részek vannak, ami érthetetlen ha a gömb megvilágítja maga körül a havat.

Inkább a vaku hibája lehet, vagy valamilyen optikai/lencsetorzítás, bár én nem emlékszem rá hogy hasonló hibát valaha is láttam volna képeken (és azért képekből elég sokat elfogyasztok naponta.)

A másik szolid érv ellene, hogy a gömbvillámnak elvileg nincs fénye a látható tartományban, így speciális szűrők nélküli fényképezőgéppel fotózva nem lehetne fehér fénye, illetve átlátszóbbnak kéne lennie.

Szerintetek? Gömbvillám?

A nyugat-balkáni közösségi média csúfos szereplése

2011-01-16T13:56:00.011+01:00

Ma reggel arra ébredtem, hogy a tegnap esti West-Balkánban történt tragikus baleset a magyar közösségi média első Twitteren-Facebookoon dokumentált eseménye. Na hagyjuk már egymást a hülyeséggel.

Hiszek - eddig legalábbis hittem - a közösségi média életképességében a hasonló események tudósításában, de ahogy azt a hajnali eset is mutatja, sokat kell még fejlődnie a közösségnek és a közösséget ész nélkül felhasználó portáloknak is.

Felhasználói oldalról: Végig kéne gondolni posztolás előtt, hogy egy twittnek, képnek, videónak következményei lehetnek. A hétköznapok során jó esetben csak a szokásos társaságunk olvassa amit összehordunk, de amint egy bejegyzésünk nyilvánosságot kap, teljesen megváltoznak a játékszabályok. Ha ez a szerencsétlen lány végiggondolja milyen shitlavinát indíthat el a bejegyzésével, talán fele ekkora ügy nem kerekedik a dologból.

Az ő twittjét kezdték először átvenni más twitterezők, majd hírportálok, tőle terjedt futótűzként a kamu, miszerint bla bla bla. Persze a lány szempontjából a történet igaz. Valóban azt láthatta, hogy valaki mellette a földre esik, - egy zsúfolt, füstös, szar helyen, mint a West-Balkán is, nem nehéz rosszul lenni. Azt is hallhatta hogy mindenki késelésről sikítozik.

Elég ha egy ember elkezdi kiabálni, a többi nem azt fogja kérdezni, pláne egy tinibulin, hogy valóban mi is történt.

Ugyanez igaz mindenkire akinek hirtelen lett egy ismerőse a West-Balkánban, akitől hallotta, hogy az is hallotta, hogy valaki sikított, de hogy mitől, azt már nem tudja, de egy másik haverjától meg úgy hallotta hogy tömeges késelés történt. Ha pedig elég sok ilyen hülye összegyűlik, még több júzernek lesznek újabb ismerősei, akik továbbosztják a hülyeséget, mígnem végül már annyian kántálják, hogy eljut a nagybetűs médiába is.

A probléma másik oldala az, ahogy hivatalos csatornákon kezelték az esetet. Rendőrségi tájékoztatást kb. hajnali három tájt kaptunk a helyszínen, de még ekkor sem fogalmazott egyértelműen a szóvivő (tartott a helyszínelés) mi történt a három lánnyal, hányan sebesültek meg. Gyors és pontos információkkal már éjfél körül elejét lehetett volna venni a pletykáknak.

Mert hát, mit kezd a helyszínen a tudósító, aki nem kap tájékoztatást a hivatalos szervektől? Kérdezgeti az szemtanúkat, amik nincsenek. Elég ha az illető kabát nélkül vacog a hidegben, akkor biztos a WB-ből jött és látott-hallott valamit. Innen megint csak a pletykák és a meg nem erősített tippek fognak továbbmenni, de ezek már tízezrekhez jutnak el, öt perceként változó tartalommal. Kész is a baj.

Így fordulhatott elő, hogy az egyik pillanatban öt halott, a másikban három, a harmadikban hatan csak késeltek és 17 halott van, de lehet hogy csak sebesültek vannak, akik az erkélyről estek le.

A kényszer hogy valamit írni kell, mert embertelen sokan kattintják a hírt, erős ilyen helyzetben. Viszont amióta divat lett a közösségi információszerzés, ez a kényszer már a hitelesség rovására is megy. A kettő együtt meg elég szerencsétlen kombináció.

A developing story az egyszerű olvasó számára ismeretlen fogalom. Nem tud mit kezdeni a folyamatosan érkező hírekkel, csak igénye van rájuk.

Hiába írja oda a portál hogy állítólag, úgy tudjuk, meg szemtanúk alapján, meg így, meg úgy, az olvasók ezeket hajlamosak tényként kezelni, a szimpatikusabb igazságot elfogadni, aztán valós meggyőződéssel üvölteni azt tovább Facebookon.

Kétségek közt marad az ilyen olvasó, ilyenkor pedig teret kapnak a szélsőségek, mint a kuruc.info, ahol kész tények elé állítják az közönséget, még ha azok köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Az hogy az innen szerzett infó válik hangosabbá a közösségben, valahol minden légből kapott hírekkel dobálózó portál hibája is.

Remélem érzi mindenki az önmagát gerjesztő hülyeség tipikus esetét, nem is kell tovább ragoznom.

Bloggerek természetes környezetükben

2011-01-14T22:33:00.001+01:00

Gabriela Herman sorozata bloggerekről, úgy beállítva, ahogy isten teremtette őket: sötét szobában, laptopfényben. Mert hát, így élünk mi. A teljes sorozat a Wired-en.

Így néz Budapest felülről, amikor nem látni a ködtől

2011-01-10T13:02:00.001+01:00

klikk a nagyobb verzióhoz

Az Erzsébet kilótóból.

Pont jó időben értem oda a toronyhoz: a nap is ott sütött ki ahol kellett lennie, meg az egyébként gyorsan mozgó felhők is ott voltak ahol szerettem volna hogy legyenek.7

Ez az év legszebb fotós története

2011-01-09T12:18:00.000+01:00

Úgyhogy nem is írok hozzá semmit. Lehet hogy csak gyengébb pillanatomban talált meg ez a videó, de szebb és inspirálóbb kilenc percet szerintem ti sem fogtok már átélni idén.

A manipulált Orbán-fotó esete

2011-01-07T17:09:00.006+01:00

Félre a politikával és a párthovatartozással, képzeljük azt hogy a fotó a kongói elnök szóvivőjét ábrázolja. Tegyük a szívünkre a kezünk és úgy mondjuk azt, hogy a fotón eszközölt manipuláció lényegében változtatja meg a kép mondanivalóját.

“Petromán László kérésünkre egy fényképet – melyen bárányfelhők láthatóak – ugyanezzel a technikával pillanatok alatt viharos égboltot ábrázoló képpé változtatott. Ez az eljárás a szakember szerint portréknál is jól használható, amely az egyszerű mimikát képes fintorrá változtatni.” via

Hibákat mindenki követ el, ellenőrizetlen vádakkal már kevesebben dobálózunk, de még ez sem érdemelne két sort sem, amíg utólag beismerjük a tévedést.

A HírTv képszerkesztője/grafikusa viszont kitart a hülyesége mellett, másodszor is azzal válaszolt az Economist magyarázatára, hogy szakértőik szerint bizony a képen végzett manipuláció lényegében változtatja meg a kép mondanivalóját.

Számomra teljesen hihetetlen, hogy valaki - aki a világ legjobb szakmáját (fotós-képszerkesztő) választotta hivatásul - valós meggyőződéssel álljon ki egy ennyire nyilvánvaló baromság mellett.

Bárki, de tényleg, bárki - ehhez szakmai ismeretek sem kellenek - beláthatja, hogy rendbe rakták a bőrszínt a fotón, meg méretre igazították. Itt véget is kéne hogy érjen a történet. Szomorú, hogy nem így van.

Komolyan reménykedek abban, hogy a szerkesztőnek nem őszinte meggyőződése ez a vád, csak utasításra csinál hülyét magából. Így viszont szomorú azt látni, hogy a politikai befolyás ennyire a szakmaiság rovására mehet egy szerkesztőségben.

Én tükörbe nem tudnék nézni egy ilyen eset után. Ha az ottani szerkesztő csak fele annyira imádja a szakmát amennyire én, őszintén sajnálom, amiért eljátszatják vele ezt a műbalhét.

--
Amúgy az igazi ciki a történetben tényleg az, amit Völgyi Attila, meg a Hírszerző is megírt: Magyarországon hozzánemértők csinálják az ilyen rendezvényeket. Képtelenek megtervezni egy jól fotózható eseményt, mert fogalmuk sincs róla, mire kéne odafigyelni.

Mire érdemes figyelni a CES fotó-kiegészítő kínálatából?

2011-01-06T12:49:00.027+01:00

A CES sosem a nagy fotós bejelentésekről volt híres. A földet rengető kütyük mindig kapnak saját launch eventet a gyártóktól, a CES inkább a szakmabelieknek szóló demo-show, ahol azért bőven van mire odafigyelni a szögletes tárgyakra érzékeny közönségnek is. Már most látszódik néhány új trend, ami nem a fotózást, inkább azt fogja megváltoztatni ahogy a képeket szerkesztjük, kezeljük és rendezzük, ami szintén nem kis dolog.

Fotótechnika

Minden gyártó bemutatott már egy nagy adag kompakt gépet, annyit, hogy fölösleges is felsorolni őket. Nagyjából csak színben különböznek egymástól, mindegyik 14-16MPX érzékelőkkel, 2,7-3' LCD vel, a bátrabbak érintőképernyővel, vagy öregeknek szóló dumbo-gombokkal érkeznek, esetleg ütésállók. Jellemző jelzők még a 3D, HD, OLEDLCD, SUPERZOOM, stb.

Talán a kínálatból nem is ez következne, de nagy gázban vannak a kompakt gépek, amióta az okostelefonok fotó - és videóképességei egyre jobban fejlődnek. Én odáig is elmennék, hogy semmi értelme ma már kompaktot venni.

Egy okostelefonnal ugyanúgy megörökíthető az a pillanat, amiért kompakt gépet rántanánk elő a farzsebből, plusz rögtön fel is tolhatjuk vele az ismerőseinknek Facebookra. Egyértelműen ebbe az irányba mozog minden a belépő szinten, és amíg nem lesz mindenhol free wi-fi, addig megmarad a telefonok előnye.

Van azért pár kompakt gép, amik kilógnak a tucatújdonságok sorából. 1080p HD videót eddig nem sok szappantartóban láthattunk, most több ilyen is jön. (meg 3D kamerák! omg!)
És itt van az Olympus, a 4:3 rendszerre fejlesztett cserélhető objektíves kompakttal, ami érdekes színfolt a kínálatban.

Tükör nélküli tükörreflexes (sicc) kamera a Samsungtól, ami vezérlő gombokat kapott az objektívre - szerintem forradalmi/baromi jó ötlet, értelmet kap végre mind az öt ujjunk a bal kezünkön. A tükör nélküli technológia és a zárszerkezet nélküli gépek majd a Nikon/Canon kínálatában lesznek érdekesek, mert inkább a profi kategóriában lehet előny egy teljesen hangtalan és fizikai korlátok (zársebesség) nélküli gép.

És A Nagy Szerelmem a Fuji X100- amit talán itt a CES-en fognak beárazni.

Táblagépek, kütyük

Az ipad klónok viszik a show-t az idei CES-en. Minden gyártó bemutatta a saját variációját a táblagépre: Itt az Asus EEE Slate, a Blackberry Playbookja, az Acer Iconia, a picit debilre sikerült Sony Dash, a NEC dual táblája, a Samsung tábla-laptop hibridje és tényleg hosszú még a sor az expo végéig.

Nincs viszont Microsoft tábla, Steve Ballmer csak annyit mondott, hogy a "Windows ott lesz mindenütt" - és tényleg, a legtöbb táblagép alatt Win7 keretrendszer fog futni.

Kíváncsi leszek mennyire fognak - ha egyáltalán - utat törni ezek a gépek a mindennapi munkánkba. Leváltják-e a laptopot a terepmunka során, jók lesznek-e alapvető képszerkesztési műveletekre, mennyire fogják egyszerűsíteni a megosztást, gyorsítani a továbbítást. A most bemutatott új Eye-fi kártyák már mindenféle hack nélkül küldik a képeket ipad-re, ez az első lépcső az általam is elképzelt irányba.

A Microsoft előhúzta még a fiókból a Surface-t, amivel a mobil helyett az asztali világra koncentrál.

Most mindenki képzelje el velem a szerkesztőségben a közös, interaktív íróasztalt, amin egy kézmozdulattal átdobhatunk pár képet meg file-t a szemben ülőnek, aztán írom tovább.

Bemutatta az Intel az i5 i7 procikat leváltó új generációs chipsetet, és az első demók alapján új időszámítás kezdődik a számítási kapacitásban. 7 HD videót egyszerre lejátszó, órás anyagokat percek alatt kódoló-konvertáló rendszerek jönnek, egyre gyorsabbá válik a videók menet közben (terepen) szerkesztése.

Ez talán rossz hír, mert így egyre gyorsabban tudják helyettesíteni majd a fotóinkat a videó anyagból kiemelt képkockákkal - de jó hír is lehet, ha ugyanezt mi csináljuk majd.

Egy másik érdekes tulajdonsága a intel rendszernek a tartalom védelmére irányuló erőfeszítések: lehetővé teszik hogy az adatok csak biztonságos hdmi csatornákon keresztül legyenek másolhatók és lejátszhatók, illetve lehetőséget teremt a tartalomszolgáltatóknak, hogy csak a felismert és biztonságos (intel alapú) rendszerek számára legyenek elérhetők az online videók-képek-bármi. Hardware oldalról biztosít másolásvédelmet az internetes tartalom számára. ...amíg fel nem törik. WOW?

Bár a CES alapján egyre inkább a 3D-HD videóról és az interaktív-multimédiás tartalmakról fog szólni 2011 - és a rá következő évek - az egész visszakanyarodik oda, hogy szép képekkel kell megfogni majd az olvasót. Ha pedig így van, talán még mindig fog maradni 6-8 másodpercnyi idő elidőzni egy-egy beszédes fotó felett is.

Reménykedjünk ebben?

Egy nem teljesen legális fél óra New Yorkban

2011-01-05T17:00:00.002+01:00

Steven Duncan várostörténész és Andrew Wonder operatőr bevállalós videója New York járókelők elől elzárt területeiről. Belógnak lezárt metrószakaszokra, fejlámpa fényénél kommandóznak állomásról-állomásra, közben néha csak annyit látni hogy oldalra csapják a kamerát (5dmkII), futni kezdenek és elzúg a fejük felett egy metrókocsi.

Így kell a semmiből tíz pontos akció-kalandfilmet forgatni, tessék:

UNDERCITY from Andrew Wonder on Vimeo.

Van valami lebilincselően izgalmas abban, hogy a városok alatt kilométer hosszú kihasználatlan tér tátong, roskadozó betontömbök és fagerendák tartják magukon a felhőkarcolókat. Ezt a ritkán látott világot és az odalenn élőket mutatja be az Undercity project.

Nem kaptak (nem is kértek) engedélyt a forgatáshoz, és nem győzik ismételni mennyire veszélyes amit csinálnak. A négyes metróban ne nagyon próbálkozzon vele senki.

Mi a tökéletes karácsonyi ajándék egy fotósnak?

2010-12-06T17:24:00.003+01:00

Miután az előző posztban felsoroltam minden kiegészítőt, talán már egyértelmű, hogy nem kütyüfronton kell keresni az ajándékot. Nem húzom az időt a megfejtéssel, már csak három hét van karácsonyig:

Nyomtassatok fotókat.

A papírképeknek megvan az a jó tulajdonságuk, hogy emlékeket csalnak elő. Olyan elfelejtett dolgokat, amik egy Facebook albumban vagy c:\képek mappában eltűnnek a next gombra kattintással.

Egy papírkép felett hosszú perceket lehet eltölteni. Kézbe lehet venni, forgatni, megcsillan rajta a fény, hajlik, változik. Megtelik élettel bármi amit kinyomtattok. Én először most nyáron tapasztaltam meg igazán, mekkora a különbség nyomtatott kép és online galéria között, mikor a BKF fotó felvételire készültem (hiába én már ilyen digitális fotó korba született gyerek vagyok, az analóg kimaradt teljesen).

Kellemes, nosztalgiázós délutánokhoz vezetnek a képnézegetések, és valahol ez lenne az ünnepek lényege is. Egy fotós sem lesz csalódott, ha odaraksz a fa alá néhányat a közös képeitekből, vagy olyan helyekről ahonnan közös emlékeitek vannak. Ja, az remélem egyértelmű, hogy elsősorban személyes képeket nyomtassatok, ne a 'munka' mappából valami látványosat.

Turkáljatok nyugodtan a barát/rokon gépén egy kicsit (vagy a sajátotokban), találjatok pár képet ami kedves nektek, aztán nyomdába velük. (a turkálás során talált kínos titkok felszínre kerülésért a bejegyzés szerzője nem vállal felelősséget, a következmények az érintett feleket terhelik)

Keresgélésre fel! A nyomtatáshoz még a héten adok pár tanácsot, meg ajánlok pár jó helyet Budapesten.

Juli, Stefi - a tavalyi karácsonyi ajándékotok tudtotokon kívül is telitalálat volt. Szeretem a jövőbelátó képességeteket.

Mit ne vegyünk fotós barátainknak karácsonyra?

2010-12-05T14:04:00.007+01:00

Menthetetlenül közeledik a karácsony. A fotós felszerelésekkel foglalkozó boltok már hetek óta bombázzák a laikusokat, látszólag hasznos fotós kiegészítőket soroló hirdetésekkel - arra biztatva, hogy ilyen kis mütyürökkel lepjék meg fotós barátaikat. -Mert hát fotósok, biztos örülnek az ilyeneknek.

Itt egy tízes lista azokról a dolgokról, amiket messze kerüljetek a vásárlás során, ha nem akartok kínos mosolygást a fa alatt:

1. White Balance állító kártya - objektívfedő - szűrő
Ma már senki nem állít fehéregyensúlyt néhány renegád jpg-sen kívül. Ha a barátod kicsit is komolyan gondolja a fotózást, akkor RAW-ban csinálja a képeket. Nincs szüksége ilyen kiegészítőkre. Ha mégis tudod róla hogy jpg-ben fotózik, ajándékként magyarázd el neki hogy szokjon le róla.

2. Vaku fényterelő
Két éve vettem egyet háromezer forintért. Nagy otromba műanyag. Vagy nem műanyag, csak nagy és otromba. Nehéz. 95%-ban ugyanazt a hatást hozza, mint az újabb vakuk beépített kihajtható fehér kártyái, vagy egy kemény kartonpapír a vaku tetejére szigszalagozva (én is ezt használom azóta is. Szigszalagot meg papírt azért ne vegyetek karácsonyra)

3. Mini tripodok, zsebállványok
Nem bírják el a tisztességes méretű fényképezőgépeket. Ha a barátod gépe nagyobb mint egy szappantartó, ne vegyél neki ilyeneket. Ja, műanyag állványt se, amit a MediaMartkban akcióznak ilyenkor. Még ha elég nagynak tűnik, akkor se. Én kaptam egyet ingyen a KATÁhoz - kulcstartónak használom azóta is.

4. Fotóstáska
A fotós és fotóstáska közti kapcsolat szent dolog. Semmiképp se vegyünk ajándékba fotóstáskát. A miértjéről eddig hatvanezer karakteres esszét írtam, dolgozok a lerövidítésén. A lényeg hogy a táskát a fotósnak kell kiválasztania. Bonyolult igényrendszernek kell megfelelnie. Ne vegyünk.

5. UV szűrő, Polárszűrő, ND szűrő
Bár hasznos kiegészítő mindhárom, de ha a fotósnak nem volt rá igénye eddig, akkor valószínűleg ezután sem lesz. A gyakorlatban arra jók, hogy ne a drága lencse karcolódjon. Az ND szűrő ennél azért többre is, de csak szökőévente használjuk.

6.A Memóriakártya, kártyaolvasó, pótakksi
Ilyeneket azért ne vegyél, amiért nem veszel tollat a titkárnőnek, teniszlabdát az teniszedződnek, vagy wécépapírt a családnak. Nem ajándéknak való dolgok.

6.B Lencsetisztító szenzortisztító, körtepumpa
Lásd 6.A pont.

7. Esőálló huzat a gépre
Ez lesz a kakukktojás a listában. Tipikusan az a dolog amit kevés fotós vesz meg magának, de baromi hasznos tud lenni, amikor menni kell, akkor is, ha esik az eső. Viszont van egy olyan üzenete, hogy 'tudom hogy kinn szívsz az esőben egy rohadt képért, sajnállak is, de nézd, legalább vettem neked ilyet! puszi'

8. Fénymérő, vízszintmérő
Nagyjából tizenöt éve volt hasznos mindkettő, amikor filmre fotóztunk.

9. Fotós könyvek
Itt valahol határt kell húzni. Rengeteg semmitmondó könyv van a piacon, ami az ezerszer agyonismételt dolgokra tanít. Nincs értelme megvenni őket, mert nem mondanak újat annak, aki kicsit is beleásta már magát a fotográfiába. Ha hasznos könyvet akartok, ne az általános 'fotóiskola' címűt vegyétek le a polcról, hanem olyat, ami egy-egy szűkebb körre specializált: portréfotózás, világítástechnika, természetfotó, esemény- és riport, stb.

Lehet viszont egy könyv igazi telitalálat is. Tudjátok meg ki a barátotok kedvenc fotósa, és tőle nézzetek valami albumot. Imádjuk az ilyen képeskönyveket nézegetni.. *A Mai Manóban egyébként adventi fotóskönyv-vásár van*

10. Fotó Tanfolyamok
A tanfolyambérlet sem igazán ajándéknak való. Inkább vigyétek el valahova kirándulni, ahol fotózhat kedvére. Hasznosabb, mint beíratni egy kéthetes oktatásra, ahol nagy eséllyel annyit fog tanulni, mint ha a 9. pontban írt fotóiskola könyvet vettétek volna neki.

+1 Fotós karkötők, fotós bögre, egéralátét, bármi
Bár mindegyik nagyon mókásnak tűnik, az a burkolt üzenetük, hogy 'Te barátom fotóbuzi vagy. Másra sem tudsz gondolni, fogalmam sincs mi mást szerethetnél ezeken kívül. Vettem neked egy objektív alakú bögrét hát, nézd.'

Miután szinte minden kiegészítőt felsoroltam, felmerülhet a jogos kérdés, hogy mit érdemes venni a fotós barátainknak, ha hasznos ajándékkal akarjuk őket meglepni. Ez egy holnapi bejegyzés témája lesz.

A NASA arzén alapú életet talált, én szilikon alapút

2010-12-03T13:49:00.004+01:00

A kattintás után raktam őket, mert maradt sok kép amit nem használtam fel semmire. A világért sem szeretném hogy sokat scrollozon feleslegesen, akit nem érdekel az ilyesmi. Aki kíváncsi milyen volt maga a verseny, a másik blogon már elolvashatta rég.

Mihez kezdhet a tolvaj egy lopott Leicával Magyarországon?

2010-11-18T16:39:00.001+01:00

Ellopták ma Brad Pitt Leica S2-jét (a képen nem S2 van) a József Attila lakótelepi forgatási helyszínről, amíg Pitt lerakta egy szünetben. Frusztráló érzés lehet a tolvaj számára, hogy alig fog tudni mit kezdeni az értékes zsákmánnyal.

Eladja használtan? Itthon biztosan nem. Ha fórumokon vagy apróban hirdetné használt gépként, azonnal le is bukik. Leica S2-t nem árulnak csak úgy, használtan. Ha mégis, papírok nélkül ki ad érte milliókat?

Lehet, hogy fogalma sincs róla mit lopott el és beviszi az első használtkereskedésbe, ahol jól átveri az árus. Ad neki érte pár százezret és boldogan él vele. Vagy a becsületes boltos esetleg értesíti a hatóságokat a nyilvánvalóan lopott gépről.

Használja? Fotómegosztókon vagy bármilyen hazai netes publikálással elég könnyen lebukhat az egyedi képminőséggel, meg az exif adatokkal. Kockázatos. Talán az egyetlen felhasználási mód ha saját műteremben, négy fal közt használja.

Ha utcán-fotós társaságban a nyakába veszi, szintén garantálható a lebukás. Legalábbis a méregető szempárokat és a kellemetlen kérdéseket nem tudná kikerülni.

Mit kezdhet a memóriakártyával? Exkluzív és megismételhetetlen fotók a világ legkeresettebb celeb párjáról. A képek darabja érhet annyit, mint maga az ellopott fényképezőgép. Mégis, ha megpróbálja eladni őket, szintén azonnal lebukik.

Frusztráló érzés lehet Leciát lopni.

Budapesti tesztképek az új Nikon 24mm F1.4 objektívvel

2010-11-18T11:25:00.003+01:00

A photographyblog.com hazai szerkesztője (Árva-Tóth Zoltán) tesztelte Budapesten a minden-Nikonos-édes-álma kódnevű objektívet, az új 24mm F1.4-et.

Biztos hálátlan feladat lehet úgy tesztelni, hogy a lencsének igazán nincs se gyenge pontja, se versenytársa. Mindenki tudja, hogy ha a Nikon kétezer fontért ad egy fix 1.4 lencsét, annak az árán kívül semmilyen baja nem lesz.

klikk a teljes teszthez

A teszt konklúziója, hogy a lencse tökéletes, de drága - igazán csak annak éri meg, aki két fixxel szeretné leélni az életét, egy 24mm-el és egy 85mm-el. De ezt ki ne szeretné?

Háztűznéző a Nemzetközi Űrállomáson

2010-11-15T21:34:00.004+01:00

Ma felkerült egy videó youtubera az ISS-ről, amin Scott Kelly űrhajós (nem összekeverendő Scott Kelby fotókönyv-gyártó kisiparossal) bemutatja a kupolát, ahonnan a földet szokták fotózni. A videó végén menőzik egy kicsit a fényképezőgépével is. Igen. Me Jelly. (Arról már írtam, hogy a NASA űrhajósainak meg kell tanulnia fotózni.)

És ha már NASA: Múlt hét péntek délután bejelentették, hogy rendkívüli sajtótájékoztatót tartanak hétfőn (ma) egy páratlan felfedezés kapcsán, amit a Chandra űrtávcső követett el a napokban.

Egész hétvégén vártam hogy végre bejelentsék melyik bolygón találtak értelmes földönkívüli életet, de csak a legfiatalabb (harminc éves!) fekete lyukat fedezték fel. Uncsi!

Küldjük a képeinket valós időben iphone-ra vagy ipad-re

2010-11-06T18:30:00.011+01:00

A héten fogtam először ipadet a kezembe, és az első dolog ami eszembe jutott róla az volt, hogy ha össze lehetne kötni a fényképezőgéppel, nem kéne többet laptopot hordani. Könnyű háttértár lehetne belőle terepen, azonnal és jó minőségben lehetne róla visszanézni a képeket, szerkeszteni photoshop expressel és továbbítani is őket a szerkesztőségbe.

Nem csak az én első gondolatom lehetett ez, mert a feladatra már alkalmazás is készült. Sőt, ugyanezt iphone-al is megtehetjük. Az összekapcsoláshoz egy Eye-Fi memóriakártya, a ShutterSnitch nevű iphone/ipad app jailbreakelt verziója és az almánk jailbreakje szükséges.

A dolog pofonegyszerű. A jailbreakelt készülékünk képes saját wi-fi hálóztatot fenntartani, az Eye-Fi memóriakártya pedig ezen a ad-hoc hálón keresztül exponálás után azonnal továbbítja a fotókat. A programból ezután visszanézhetjük, szerkeszthetjük és elküldhetjük a képeket e-mailben.

Egy demó videó a rendszer működéséről, és további infók a kellékek beszerzéséhez:

How To Directly Tether Your Camera To An iPad By Lee Morris from FStoppers on Vimeo.

Persze a laptop kiváltása dolog enyhe túlzás, de annak aki csak képek küldésére/tárolására használja a notebookot, ez a leggyorsabb és legegyszerűbb módszer.

Ennél érdekesebb dolgot ma már biztos nem láttok

2010-11-04T16:13:00.005+01:00

Ez egy ferrofluid nevű anyag, ami mágneses mező hatására néz ki így mikroszkóp alatt. Flickr-en van még pár érdekes kép róluk, a készítőjük pedig nagyon szeret mindenféle folyadékkal kísérletezni. Érdemes nézegetni.

Ha mégis látnátok, írjátok meg nekem kommentben. Köszi!

Szerk: Itt van az anyag mozgás közben is. Ez valami egészen elképesztő.

Hogyan fessünk fénnyel - egy egész várost

2010-11-03T23:47:00.005+01:00

Mi a tíz különbség a két kép között?

A felső egy egyszerű hosszú expós panorámakép Toledó városáról, az alsó pedig egy 1200 képből összeállított HDR panoráma, amin a város különböző pontjait egyszerre ötven fotós világította meg vakukkal.

Beteg.

A toledói fotóklub ~~agymenése~~ nem mindennapi vállalkozása. Szerettek volna egy egyenletesen megvilágított panorámát a városukról, de az utcák eltérő kivilágítása ezt nem tette lehetővé, ezért összetrombitálták a város fotósait egy kis esti vaku-partyra.

A látképet először nappal és éjszaka is tesztelték, feltérképezték rajta az árnyékos és a sötét területeket. A problémás részeket zónákra osztották, amikhez fotósokat rendeltek. Egy-egy zónához egy fotós tartozott, aki az adott terület világításáért felelt. A fél órás expó alatt mindegyikük (50-en) hét percig villogott egy-egy helyen, aztán három perce volt átérni a következőbe, így 3x7 percig vakuztak, ami fejenként kb. 3000 villanást jelentett.

Aztán rájöttek hogy ez a módszer nem működik (vagy túl egyszerű?) és tovább bonyolították:

Fél órás expó helyett több rövid sorozatot készítettek (gondolom mert a jól megvilágított részek nagyon kiégtek). Egy-egy zóna ~30 képből állt, amiket Photoshopban egy asztrofotózáshoz használt pluginnel illesztettek össze, aztán a zónákat mégegyszer egymáshoz igazították, így készült el a teljes kép. Arról hogy hány munkaóra van a fotóban nem nyilatkoztak, de annyit elárultak, hogy a régiókhoz átlagban 9 óra kellett a programnak.

A készítők nagyon büszkék rá, hogy ez az első ilyen látványos kép a városukról, és hogy nem tudnak más olyan csoportról, aki hasonlóra vállalkozott volna eddig bárhol a világon. Vajon miért?

Ha kíváncsiak vagytok több így készült fotóra és a teljes munkamenetre, itt a fotóklub fóruma. Itt meg a panoráma teljes méretben.

Film is készül a tegnap Afganisztánban megsérült fotóriporterről

2010-10-24T02:57:00.005+02:00

Tegnap súlyosan megsérült Joao Silva, a nytimes fotóriportere Afganisztánban. Egy házi készítésű aknára lépett, miközben járőröző katonákat kísért Arghandab közelében. Silva-t komoly lábsérüléssel vitték kórházba, az alakulatból három katona szenvedett könnyebb sérüléseket.

A 44 éves fotóriporter közel egy évtizede a New York Times külsős munkatársa, több mint 20 éve fotózik háborús konfliktusokat (gyors fejszámolás: elég korán kezdte). 1990-ben Dél-Afrikában az apartheid idején már fotósként dolgozott, végigjárta a Balkánt, Közel-Keletet, Afganisztánt és Iraqot is kétszer.

Silva és az Afrikában '90-94 között vele dolgozó fotósok: Kevin Carter, Greg Marinovich és Ken Oosterbroek alapították a The Bang, Bang Club nevű társaságot, ami a térségben dolgozó fotóriportereket fogta össze. A négy alapító tagon kívül James Nachtwey is a csoporthoz tartozott, talán őt sem kell senkinek bemutatni.

A nevet egyébként nem valami gagyi német pornóból vették. A bang-bang a fegyverek hangjára utal, a helyiek használták - így magyarázták merre van épp tűzharc a környéken. A club a paparazzit váltott fel a névben.

A Bang Bang Club tagjai a kiváló fotóik mellett arról váltak híressé, hogy mindenkinél közelebb mentek a konfliktusokhoz. Egymást segítve, közösen tudósítottak olyan helyekről, ahova senki külsős előttük nem tehette be a lábát (utánuk sem nagyon vállalkoztak rá).

A vakmerőségért komoly árat fizettek. Oosterbroek-ot '94-ben lelőtték egy tűzharcban (hogy melyik fél, az máig tisztázatlan. - feltételezések szerint egy békefenntartó). Kevin Carter, a másik alapító tag öngyilkos lett ugyanebben az évben. Pletykák szerint anyagi és magánéleti nehézséggekkel küzdött, más pletykák szerint nem tudta feldolgozni a világot, ami Szudánban napról napra körülvette.

Kevin Carter készítette ezt a fotót, ami akkoriban felhívta a figyelmet az Afrikai állapotokra és tananyag azóta is sajtó szakokon. Az újságírói magatartás kérdését illusztrálják vele: beavatkozhat-e a fotós az őt körülvevő eseményekbe, vagy külső megfigyelőnek kell maradnia a legnehezebb helyzetekben is?
-Kevin Carter az utóbbit választotta, fél évvel a kép elkészülte után lett öngyilkos.

Négyük története az az igazi klasszikus fotóriporteri ideál, ami megannyi fiatal fotóst irányított a pályára. Tudjátok, az az igazi vadregényes, egzotikus foglalkozás, ami mindenkinek bevillan, ha meghallja a fotóriporter szót.

A Bang Bang Club nemrég felkeltette a filmipar érdeklődését is (Kevin Carter életéről készült már ugyan egy dokumentumfilm - The death of Kevin Carter, Cauality of the Bang Bang Club címmel).

2010-ben jön a kanadai mozi Bang Bang Club címmel, ami a négy fotós afrikai éveit dolgozza fel. Itt a trailer:

Joao Silva egyike az elmúlt évtizedek legkiválóbb fotóriportereinek. Őszintén remélem hogy felépül a balesetből és folytatni tudja (és akarja is) fotózást.

Followup: Mint kiderült Silva már jól van, legalábbis stabil az állapota és minden kétséget kizáróan helyre fog jönni. A robbanás után a szemtanúk szerint még végigfotózta a mentését és ami körülötte történt, de egyelőre nem publikálhatók a képek (gondolom elég véresek).

A New York-i metró százhat éve

2010-10-22T17:49:00.005+02:00

Több mint ezer kilométernyi sín, 468 állomás és hazai mértékekkel szinte elképzelehetetlen mennyiségű utas naponta. A New York-i metró idén ünnepli 106. születésnapját, a nem-túl-kerek évfordulóra a NYTimes most összerakott egy mini-siteot a metró történetét dokumentáló fotóikból.

Az 1917-től induló arhívum nem csak a vonalak építését és a metrózás mindennapjait mutatja be. Megemlékezik a nagyobb balesetkről és természeti csapásokról is. A szokásos életképek mellett sok kép van balesetekről, beázott állomásokról, különleges intézkedésekről (2001-es terrortámadások után) - minden fontos eseményről, mely a század során hatással volt a metróra.

A folyamatosan változó hálózatban egyetlen dolog tűnik állandónak: az utasok. 1920-ban ugyanúgy ugranak át a korlát alatt a potyázók, a bohóc ugyanúgy támasztja a metró oszlopait, az öltönyös figura az összegraffitizett kocsin utazva éppen olyan idegennek hat, mint 2006-ban.

Ha nem is megdöbbentő, de mindenképp érdekes ezt a hasonlóságot követni miközben átnézzük a több tucat fotót. BTW: Megvan mindenkinek Bődey János 'BKV, ahogy az utasok sohasem láthatják' sorozata a HVG Nagyításban?

Az archívum mellett a Metropolitan magazin (ez a New York Times vasárnapi kiadása) leküldte a NYT fotósait egy napra a föld alá. A 3-4 fotós eltérő témákat kapott, így bepillanthatunk a New York-i metró egy napjának minden részletébe, a reggeli csúcstól az utasok és nem mindennapi utazókon át a hajnali karbantartásig.

Az ő galériájukat a NYTimes Lensblogon találjátok:

ja, és a New York-i metró még mindig jobb, mint a tokiói:

Október 22 van - Ma 97 éve született Robert Capa

2010-10-22T12:05:00.002+02:00

Az inphoto.blog.hu az évforduló alkalmából előrevette az összes Capa bejegyzést. Azt hiszem bármi amit le tudnék írni vele kapcsolatban, megtalálható ott is. Tessék kattintani és (újra)olvasni.

British Journal of Photography fotópályázat

2010-10-10T13:21:00.000+02:00

Az első feladatról picit lekéstem (október elsején indult a dolog), de még 51 alkalom van hogy pótoljam a lemaradásom a BJP.com egész éven át tartó streetphotographynow pályázatán.

Hetente egy-egy feladatot fog közzétenni valaki az utcai fotózás nagyjai közül, amire flickr-en keresztül lehet beküldeni a képeket. Hetente egyet. Amellett, hogy a projekt végén komoly pénz- és tárgynyereményeket osztanak ki, jó alkalom a gyakorlásra és témakeresésre. Lehet vele látásmódot fejleszteni, célt ad a mindennapi mászkáláshoz, stb. Tehát hasznos.

Az eheti téma az utca négylábú lakói - jövőhét csütörtökig lehet feltölteni a képeket, az előző heti meg az utca illata volt.

Clonestamp kongresszus Észak-Koreában?

2010-10-05T00:52:00.009+02:00

Azt hiszem elég komoly hamisított képre akadtam ma. Érik a következő Igaz-hamis történelem bejegyzés.

Délután a hét képei Nagyításba válogattam volna be ezt a fotót az MTI kínálatából. A képaláírás szerint:

A KCNA észak-koreai hírügynökség által kiadott felvétel, amelyen KIM Dzsong Il első számú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára (az első sorban, középen) a párt vezető testületének tagjaival fényképezkedik Phenjanban. A falon Kim apjának az államot megalapító Kim Ir Szennek a portréja látható.

Az alábbi kép pedig ugyanezzel a képaláírással a Reuters fotóblogjáról. Most találtam rá:

Kim Jong-un (8th L, seated), the youngest son of North Korea’s leader Kim Jong-il (C), poses with the newly elected members of the central leadership body of the Workers’ Party of Korea (WPK) and the participants in the WPK Conference, at the plaza of the Kumsusan Memorial Palace in Pyongyang in this picture released by the North’s KCNA news agency September 30, 2010. North Korean state media released a photograph on Thursday of the reclusive state’s leader-in-waiting Kim Jong-un. North Korean leader Kim Jong-il anointed his youngest son as successor this week, promoting him to senior political and military positions. REUTERS/KCNA

A két kép perspektívája megegyezik. Szerintem egyértelműen kijelenthető, hogy a fotók ugyanabból a kameraállásból készültek. Az MTI/AP képen viszont négyszer annyi ember áll ugyanazon a helyen, negyed akkora méretben, mint a Reuterstől származón.

Egyértelmű a clonestamp. Az embereket kivágták a képről, lekicsinyítették őket, aztán ugyanarra a helyre visszahúzták a társaságot és kitöltötték az üres helyeket a kisebb méretű klónokkal.

De ki hamisított? Mindkét képalá szerint a KCNA adta ki a képet, mégis az AP kínálatában ment tovább a hamis fotó. - A logika szerint az AP képszerkesztői a ludasok, pedig az első tippem az lett volna, hogy a KCNA akarta ilyen módon tekintélyesebbnek beállítani a párttagokat.

A két képet egymásra rakva talán egyértelműbb:

Jól beszoptam én is. Holnap azért még ránézek a teljes méretűre mégegyszer.

Facebook fotó fejlesztések

2010-10-01T08:53:00.017+02:00

Komoly fejlesztések érkeznek mától a Facebook fotós alkalmazásához. A Mashable cikke számol be elsőként az újdonságokról.

Az internet naponta változik

Nagyon szerettem volna Kövér László csodálatos gondolatát elsütni valami kapcsán itt a blogon. Eljött a tökéletes alkalom.

Néhány bejegyzéssel ezelőtt még arról írtam, hogy a Facebook fotó felülete csupán a családi emlékfotók megosztására jó, a mai nappal viszont komoly (flickr-konkurencia szinten komoly) fotómegosztó funkciókat kap az oldal.

Az újdonságok:

- Átdolgozottt kezelőfelület;

- Nagy felbontású képek: 720-2048px-ig;

- Egyszerűbb tagelés, fel- és letöltés;

- Lightbox;

Ezekkel a változásokkal elgondolkodtató egy komolyabb Facebook alapú portofoliót fenntartani. Hátránya marad így is, igaz a pofonegyszerűen elérhető 500millió felhasználóban rejlő előnyök messze túlmutatnak rajtuk. És akkor a kereskedelmi felhasználásról még nem is esett szó. Facebookos -képenként likeolható-sharelhető Nagyítás galéria? Hm?

A legnagyobb gond, hogy még mindig ott lesznek a reklámok. Ez nem túl elegáns megoldás a fotóink mellé. Ott marad a képek alatt a komment doboz, amivel sok zavaró elem kerül a fotok alá, mellé. Ezek apróságoknak tűnnek, de velük mégsem egy letisztult online galériát kapunk, csak ingyenes reklámfelületet.

Amint elért hozzánk is a fejlesztés, én bizony belevágok az internetbe. Nem komoly portfolio oldalnak (az most készül), de talán a levlifestream-es tumblr helyett-mellett fogom használni. Megmarad a Flickr, mert az ottani közösséget is kedvelem, és persze készül az önálló site is. Talán ez az ideális felállás.

Szélmalomharc a lopott fotók ellen

2010-09-28T13:51:00.005+02:00

Don Quijote a mai napig számtalan formában talál magára és sárkányaira. Legújabban a lopott, kredit nélkül felhasznált képek ellen veszi fel a küzdelmet Facebookon.

http://www.facebook.com/fotosokszegyenfala -Fotósok szégyenfala csoport
"Küzdelem a kép- és szöveglopások, szövegmásolások ellen."

szorsz

Talán leírni is felesleges, mennyire veszett ügyet vállal magára a csoport. A kép- és szöveglopásokat - ha lehet is ellenük utlólag bármit tenni, perelni, levetetni - megelőzni vagy megszűntetni lehetetlen (a szöveglopás pedig külön lolkategória).

Annál viccesebbek az első reklamálók által sérelmezett képlopások.(Na meg azok, akik a csoportnevet féleértve más fotósokat kezdtek kritizálni a silány munkájukért.) Sok esetben olyan fotós reklamál, aki maga se nem számlaképes, de még a szakmája sem köthető fotográfiához (gyk: nem fotóz rendszeresen, állandó minőségben stb). Nem adott semmilyen feltétele ahhoz, hogy a képét az azt felhasználó oldal akár pénzzel, akár külsős megrendelésekkel honorálni tudja.

A kredit persze mindenkinek jár. Súlyos hibát követ el bárki, aki forrás nélkül használ fel képeket. Tüzes vassakkal szurkálják élete végéig (és tovább) nagyfarkú négerek a börtönben azt, aki ilyet tesz. Valós kárt viszont a legtöbb esetben nem okoznak az oldalak egy flickrről vagy iwiwről ellopott fotóval.

A kredit legjobb esetben is csak morális támogatást jelent. Ritkán vezet valós megrendelésekhez, pénzhez. Az ilyen módszerekkel operáló oldalak (nézzük végig a csoportban linkelt címeket) silány minőségű, legalja termékek. Nem innen fognak senkit felfedezni a potenciáis ügyfelek.

Az ilyen sokadvonalbeli oldalak közel nulla költségvetésből működnek ideig-óráig. A legtöbb nem éli meg az egy évet sem.

(tudom, oda lehet írni hogy de csodák mindig előfordulnak)

Más kérdés a mások esküvői portfoliójával házaló ál-fotósok esete. Fotóst kereső párok talán elég könnyen észrevehetik, ha valaki egy házibarkácsolt, nagybetűs gagyi oldalon feltűnően jó képeket tesz közzé. Nekem legalábbis mindegyik ilyen oldalról ordított a hamisítás.

Online fotómegosztás mellett elkötelezett fotósként azt mondom: aki nem szeretné hogy a képei bárhol feltűnjenek a neten, az ne tegyek őket a netre. Az ízléses vízjel használata még határeset, de az sem garancia a lopások ellen.

Ha valaki a fotózás és megosztás szeretete miatt tölti fel a képeit, ne törődjön vele ha lopják őket. Fogja fel elismerésnek. Bármilyen más ellenszolgáltatást úgysem kapna értük. (szar ügy, de ez van)

Aki így akar - nem is tudom - híres lenni, az inkább abba gondoljon bele, hogy a jó minőségű képeivel a fizetős megrendelések ellen dolgozik, maga tartja fenn a rendszert ami ellen reklamál.

Ha megélhetési célokból, akkor rakjon össze egy portfoliót, reklámozza magát. Így fog ügyfeleket találni, nem xyportálon felhasznált képei alatti képalákból.

update: A csoport tagja közt van olyan is, aki szerint a beállításokat, pózokat és a retusálási technikákat is lopják. Na ez ellen vegyük fel a harcot! De előbb elmegyek és levédetem a f1/2000 F2.8 ISO200-t együttes használatát, valamint a kézenfogva sétálás erdőben c. pózt.

Lightroom munkafolyamat - Rendszerezés

2010-09-27T13:21:00.020+02:00

A szeptemberi két esküvő sokmindenre megtanított. Az első dolog, hogy nem optimálisan rendszereztem eddig a fotóimat Lightroomban. Kitaláltam egy sokkal átláthatóbb rendszert, hogy a ltrm virtuális mappáiban és intézőből is könnyebben átláthatók maradjanak az anyagok.

!Figyelem! A bejegyzés teljesen érdektelen mindenkinek, aki nem használ Lightroomot, vagy hasonló képrendszerező szoftvert. Lightroom userek számára viszont nyomokban mogyorót tartalmazhat.

Eddig tematikusan és dátum szerint importáltam a képeket: volt egy lifestream, rendezvény, hvg és egy divany mappa, ezekbe húztam be az esemény neve mappákba a fotókat. Így intézőből jól elkülönült minden, talán túlságosan is, ltrm-ban viszont dátumok alapján nehéz volt gyorsan megtalálni a kellő mappát.
Nem tageltem a képeket, mert egy 2-300 képes importnál csak átfogó tageket tudnék rájuk húzni, amik ráadásul ismétlődnek is gyakran. Nem lenne értelme egy Budapest tagnek, ha a képek 90%-a ott készül.

Import

Az igazi változás inkább a ltrm-on belüli kezelést érte. Megmaradt a négy nagy tematikus mappa, ezekbe a képek ugyanúgy az esmény neve alapján kerülnek importra, viszont ltrm-ban tovább bontom őket collectionökre (ezt nem használtam eddig). mogyoró

Egy esküvő esetében így néz ki:

Import: : D\RAW\Rendezvény\XésY\CF_1; CF_2; CF_3; ...
Lightroomban a mappák neve kiegészítve a témával: cf_1_beallitott_1; mogyoró cf_2_beallitott_2; cf_3_hazassagkoto_1; ...

Így tudom melyik valódi mappa melyik virtuálishoz tartozik. A képek ezután kerülnek Collectionokbe, hogy az azonos témájúak egy helyen elérhetők legyenek: készülődés / polgári / templomi / tánc / vacsora / életkép.

Persze ez nem azt jelenti, hogy többször végig kéne pörgetni a többezer fotót a megfelelő kategorizáláshoz. Általában minden téma előtt kártyát is cserélek, hogy egy adag kép egy helyszínhez kerüljön, így importnál rögtön mehetnek egyszerre a megfelelő collectionbe. A gond az elkapott pillanatoknál van, azokat Quick Collectionbe dobálom folyamatosan a válogatás alatt - onnan kerülnek a végleges helyükre.

Válogatás

A ltrm-ban színekkel, csillagokkal és flagekkel különböztethetjük meg a képeket. Nem a legegyszerűbb, de a legcélszerűbb mindhárom szimbólumhoz rendelni valamilyen jelentést.

Csillagok, csillagok (sicc)

A régi rendszerem szerint a csillagok közül *; ****(4) és *****(5) -t használtam a jó és rossz képek megkülönböztetésére:

*: Nem túl jól sikerült kép, de lehet még vele kezdeni valamit végszükség esetén;
****: Jól sikerült kép, de az adott helyzetben mogyoró témában van jobb is nála;
*****: A jó kép;

Ez így változott most:

*: Jól sikerült, de adott helyzetből van jobb is;
***: Vésztartalék
****: Jól sikerült de nem feltétlenül használnám;
*****: A jó kép;

A négy csillag kapott egy új kategóriát, a helyét pedig az egy csillag foglalta el. Azért jobb ez a módszer, mert filterek esetében alapból az 5*-os képekkel dolgozok, ha kevés az ötös, akkor veszem bele a 4< filtert, ha pedig ez is kevésnek bizonyul (nem szokott), akkor jöhet a 3<.

Színek

Színeket tematikus jelölésre használtam eddig, a csillagozás után.

Piros: jó kép, mindenképp exportra is kerül;
Sárga: jó, de nem kell használni;

Zöld: Blogolni való kép;

Lila/kék: elvont hülyeségek; mogyoró

Ez egy elég esetlen rendszer volt, ehelyett a következő jelentést kapták a színek:

Piros: Retusálni kell, méghozzá alaposan;

Sárga: Apró állítgatásokat igényel;

Zöld: Kész;

Kék: Alkalmi kiemelés. változó;

Minden kép kap tehát valamilyen színt, kivéve a törlésre ítéltek. A színek mogyoró a munka során a progressel változnak. Akkor vagyok kész, ha az összes öt csillagos kép pirosból zöld lesz. Ezzel nem csak kategorizálok, de egy kis mini-achivement rendszert is megalkottam. Tudom, hogy megvan a cél: bezöldíteni a képeket.

Flagek

A legvégső fázisa a munkának a flagelés. Ezt többnyire ki is fogom hagyni, úgyérzem. Flaggel az igazán _fasza_ képeket jelölöm meg. Azokat, amikről azt gondolom hogy ezer expóból egyszer sikerülnek. Ezek a legjobb képek, amikkel majd unokáknak fogok dicsekedni, a soha el nem készülő portfolioba rakni, stb.

Ennyi nagyjából az új rendszer. Amilyen követhetetlennek tűnik leírva, annál átláthatóbb a gyakorlatban. Ha van valami, amit máshogy csinálnátok, ne habozzatok megosztani.

Mit vegyünk az új 35mm 1.4 Nikon helyett?

2010-09-26T16:20:00.003+02:00

Egy Fuji X100-ast.

Lassan egy hetes hír, hogy a Fuji bejelentette a hibrid keresős, ~35mm ekviv. fixis gépét, az X100-at. Elég csak ránézni a termék fotóira és az emberből rögtön kikívánkozik az az egy szó, ami általában vásárláshoz szokott vezetni: KELL.

Nekem legalábbis kellene egy ilyen gép. Ezt vinném magammal utácra, sörözni, turistáskodni, kirándulni - mindig amikor nem a nyolc kilós táskát akarom cipelni. Valamelyik nap előjött egy beszélgetés során az új 35mm 1.4 Nikon obi és a horror ára, most azt mondom ez a gép inkább megérné a pénzét ahelyett.

Ha lehet hinni a pletykáknak ~500e HUF körüli összegért jut majd el Európába, ami elérhetővé tehetné azok számára is, akik egy Leicáért sóvárognak hosszú évek óta.

Ha a többi pletyka is hihető, 2011 elején kerül piacra. Abban az évben is pont akkor van szülinapom. Ha valaki szeretne meglepni, kezdje el a Japán ismerőseit hívogatni, hogy mihamarabb elhozhassa nekem.

Ötmilliárd Flickr fotó, azabaj?

2010-09-24T13:27:00.001+02:00

Alaposan megosztotta a fotós közösségeket a hír, hogy flickrre valaki feltöltötte az ötmilliárdodik fotót. Szakmai blogok szomorúan veszik tudomásul, hogy percenként háromezer új kép kerül feltöltésre, elönt minket a mocsok, szépen lassan megfulladunk az igénytelenség sártengerében.

Biztos ez? -Hosszú post a kattintás után

Nézzük akár az ötmilliárdodik képet jegyző valaki flickr oldalát. Valakink emlékeket gyűjt ide. Képeket az életéről, mindennapjairól. Persze, száz képenként egyszer-egyszer besikerül egy HDR tájkép, lefotózza a szomszédlányt vagy egy helyi sporteseményt. Árt ezzel valaki bárkinek?

Teljes mértékben megértem valakit, aki ezt a módját választotta az adattárolásnak. Én is olyan képeket őrzök meg, amiket évtizedek múlva is szeretnék visszanézni, mutogatni az unokáknak, bárkinek. Az otthoni technika erre nem alkalmas.

Nem úgy kell a mai fotómegosztókra tekinteni, mint a művészi/szakmai kiteljesedés csúcsára, ahova mindenki a legjobb képeit tölti fel és szakmai eszmecserék folynak minden kép kommentjei alatt a tökéletes kompozícióról és a bravúros fény-árnyék játékról. Az a korszak talán együtt halt meg a fotozz.hu-val.

A flickr ugyanolyan közösségi oldal, mint a twitter vagy a foursquare. Egy flickr fotó nem több mint status update, nem feltétlenül hordoz több értéket, mint a check-in a sarki étteremből. Kivételek persze vannak, ahogy a twittert is használják komoly újságírók, de még elnökök is, ott mégsem várjuk el mindenkitől a rendkívüli információtartalmú és lehengerlően fogalmazott 140 karaktereket.

A legérthetetlenebb pedig, amikor már a Facebook-ra feltöltött családi képek minőségét is hasonló elvek alapján kéri számon bárki.

Ha nem közösségi oldalként tekintünk a flickrre, akkor sem kell többet gondolni róla egy egyszerű és ingyenes online tárhelynél, ahol garantáltan megmaradnak a fotóink, miközben erre otthon wincseszterről-wincseszterre backupolva sincs garancia.

Akkor mi a baj az ötmilliárd képpel?

Nem zavarnak senkit, ha nem tetszik nem nézzük meg valaki képeit, nem foglalják az internetet más tartalom elől, csak ha rákattintunk.

Az #1 indok a fotómegosztók ellen, hogy a középszerű tartalomban nehéz megtalálni az igazi értékeket, nehéz kitűnni a valóban jó képekkel. Miért akarna bárki flickren kitűnni a tehetségével? Ha vannak is meseszerű példák amikor flickr galéria alapján felfedezett fiatal tehetséget felkapta a szakma, ilyenek fényévente egyszer történnek.

Sok portál stockként használja a fotókat, nem törődve szerzői jogokkal? A magára valamit is adó oldalak nem nyúlnak flickrről, egy-egy ilyen eset elég nagy presztízs-veszteség. Nem éri meg a 100Ft-os stockfotókon spórolni.

Egyetlen káros hatása az a gyakorlat (fotós szempontból), mikor a felhasználók fotóiból állítanak össze galériákat eseményekről. Erre nincs jó magyarázat, ezt csak simán gáznak tartom, de sajnos gyakori.

Akkor ennyi volt. Ötmilliárd. Most mi lesz?

Kanyarodjunk vissza kicsit a poszt legelejére. Emlékszik még bárki is a fotós nevére, akinek a galériáit végignézte a bejegyzés elején? Ugye hogy nem. A feltöltés és közzététel önmagában nem jelent értéket, az csak a kezdet.

A képekkel végzett közösségi tevékenység, címkézés, csoportokba rendezés, térképre helyezés mind hozzájárul a történelmünk (vagy csak életútunk) jól visszakereshető dokumentálásához. Így ad értéket a flickr a legegyszerűbb feltöltött fotóhoz is.

Olyan nagy baj ez?

Honnan tudhatjuk, hogy profi fotóssal állunk szemben?

2010-09-22T15:48:00.005+02:00

Nevettem. aztmondja:

1. Szigetelőszalag: Egy igazi profi nem adja szervízbe a felszerelését. Ha kicsit megreped a váz vagy az objektív, semmi gond. Össze lehet ragasztani - és ha működik, minek cserélni?
-pipa

2. Nehézkes mozgás: Fotóstáska = fényképezőgép + 6 lencse + laptop + vakuk + kábelek.
-pipa

3. A hűtő tojástartójában még mindig filmek sorazkonak.
-Ezt buktam

4. A stock szót nem raktárkészletnek fordítja angolról. - Említésére szélsőséges érzelmeket lehet kiváltani belőle, az abszolút támogatástól a teljes elutasításig.
-pipa

5. Öltözködés: Mindenkin a színes ruhákat, apró részleteket keresi és kéri számon, ruhásszekrényében végignézve viszont csak szürke és fekete ruhákat találni. Azok is mind kopottak már.
-pipa.

6. Felszerelésének értéke és az autójának árkategóriája közötti fordított arányosság: Ennél a pontnál visszakanyarodhatunk a ketteshez,és megkapjuk az egyértelmű választ. -pipa

7. 25 felett is hátrafele hordja a baseball sapkát: Azok az állóképek, ugye.
-Buktam (24)

8. Jógamestereket megszégyenítő pozíciók: Guggolva, fekve, fejenállva vagy kerítésről lógva, a jó képnek el kell készülnie.
-pipa

Viszont hogy valóban miről ismerhető fel, azt talán ebben a videóban mutatja jól be Joel Meyerowitz:

Leginkább arról, hogy nem ismered fel

Fotózzunk Atombombát!

2010-09-21T08:00:00.030+02:00

Nukleáris fegyverek tesztelésének megörökítése céljából keresünk megbízható operatőröket. Érdeklődni a következő telefonszámon, illetve személyesen a legközelebbi Uncle Samnél.

Ma már talán kevesen vállalnák el az állást, 1947-ben azonban 250 fős stábot toborzott az amerikai hadsereg a legnagyobb hollywoodi filmstúdióktól, az atombombák tesztjeinek dokumentálásához. Az '50-es években a hadsereg által üzemeltetett Lookout Mountain studió egymaga annyi anyagot dolgozott fel, mint amennyit közben a teljes hollywoodi filmipar. Közel 6.500 film, ugyanabban a témában.

A különbség, hogy míg a hollywoodi filmeket megismerte a világ, a hadsereg anyagairól 1997-ig nem is lehetett hallani. Készítőinek - Atomic Filmmakers stáb - kilétét nagyobb titok övezte, mint a bombákat fejlesztő tudósok személyét.

Bill Clinton elnöksége alatt kezdték el nyilvánosságra hozni a felszíni és légköri tesztekről készült felvételeket, az újrafeldolgozás a Bush adminisztráció alatt szakadt meg 2001-ben, a terrortámadások után.

A felvételek dokumentáció mellett főleg tudományos célokat szolgáltak. Segítségükkel pontosabban lehetett előre tervezni a bombák által elérni kívánt hatást, tanulmányozni a robbanás során keletkező lökéshullámokat és a detonáció egyéb hatásait. Néhány felvétel a mai a napig is titkosított, a bombák alakja és mérete ugyanis tervezési titkokat fedhet fel.

Cool guys don't look at explosions

A operatőrök kezdetben alig néhány kilométerre állították fel a kamerákat a robbanás középpontjától, hagyományos módszerekkel, egyszerű védőruhában filmeztek. Beszámolóik szerint a lökéshullámok többször is fellökték őket a felszereléssel együtt, a filmet pedig könnyen tönkretehette az erős fény és a robbanás ereje. A kamerákat már a detonáció előtt el kellett indítani, a robbanás által keletkezett fizikai hatások alatt alig tudták kezelni az eszközöket.

A bombákkal együtt a filmes technika is fejlődött: a hidrogén bombákat már 30km-ről filmezték, speciális bunkerekből és repülőgépekről (ami szintén kevésnek bizonyult néhány esetben).

A filmezésre használt technika jóval meghaladta a kor hollywoodi eszköztárát. Az robbanások felvételére fejlesztett kiegészítők csak évekkel később jelentek meg polgári használatban: Speciális szűrők, por és ütésálló vázak, repülőgépre szerelhető kamerarendszerek, fejlett vetítőgépek, extrém lassított felvételekre képes felvevők - csak néhány dolog amit a filmgyártás az atombombák tesztelésének is köszönhet.

1963-ig dokumentálták az összes atomrobbantást földön, vizen és levegőben, ezután munka nélkül maradt a filmes stáb nagy része. Ebben az évben írták alá az atomhatalmak azt a rendeletet, mely megtiltotta a felszíni robbantásokat, így azok a föld alatt folytatódtak tovább.

1997-ben az első filmek nyilvánosságra hozatala utána az AFI (amerikai film intézet) kitüntette a Atomic Filmmakers még élő tagjait. Azt a néhány tucat embert, aki nem rákban halt meg az évek során.

Az operatőrök közül a 75-éves George Yoshitake adott nemrég interjút a New York Times-nak. Az audio slideshow mellett néhány lenyűgöző fotó is elérhető a robbantásokról a NYTimes interaktív oldalán - az illusztrációnak használt képek is innen vannak.

Ha kíváncsiak vagytok néhány nyilvánosságra hozott videóra, a Nevada Site Office online könyvtárában van pár tucat. Nagyon komoly a korabeli narrátor hangja némelyik alatt.

Atombombás témában pedig írtam én is nemrég, a Hiroshimai bombázás évfordulója alkalmából.

Minimum egy szintlépés

2010-09-19T23:43:00.002+02:00

Holnaptól térünk vissza a rendes blogkerékvágásba. A héten belekóstoltam kicsit az esküvő fotózásba. Negyven giga képet, megszámlálhatatlanul sok milliárdnyi pixelt tologattam színesből fekete-fehérbe és vissza.

Rengeteg tapasztalattal járt ez a bruttó ~5 nap munka, amiről mind-mind írni fogok.