Az Erzsébet kilótóból.
Pont jó időben értem oda a toronyhoz: a nap is ott sütött ki ahol kellett lennie, meg az egyébként gyorsan mozgó felhők is ott voltak ahol szerettem volna hogy legyenek.7
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: budapest. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: budapest. Összes bejegyzés megjelenítése
Így néz Budapest felülről, amikor nem látni a ködtől
Az Erzsébet kilótóból.
Pont jó időben értem oda a toronyhoz: a nap is ott sütött ki ahol kellett lennie, meg az egyébként gyorsan mozgó felhők is ott voltak ahol szerettem volna hogy legyenek.7
The Beat of New York és az országimázs
A fenti videót egy német filmes stáb operatőre csinálta forgatás után, hobbiból.
A Mercedesnek gyártottak reklámfilmet, aztán egyikőjük hazafele felfigyelt egy utcai zenészre, felvette a dallamot, remixelték és forgattak mellé egy brutálisan jó videót.
Ki jön New Yorkba?
A másik dolog ami eszembe jutott róla, hogy miben lenne más egy ilyen anyag Budapestről? Most nem a Budapest Business Region videóra gondolok, az megrendezett, de bizonyítja hogy a technikai feltételek itthon is megvannak. Kell hozzá egy 5DMKII.
Helyszínekkel sem lenne probléma. Nekünk is van metrónk, hidaink, panorámás kilátóink a városra, éjszakai fények, nyüzsgő városrészek. Akkor?
Az emberek. Itthon szinte elképzelhetetlen, hogy valaki rám sem hederít egy kamerára az utcán, csak továbbmegy, mintha ott sem lenne. Aki az utcán fotózik az gyanús. Kérdően, meg nem értett félelemmel kell ránézni, esetleg be is kell szólni neki, vagy hadonászni a kamera felé.
Persze, biztos New Yorkban is volt részük hasonlóban és nyilván nem azokat a jeleneteket vágták bele, de szerintem mindenki érzi mire gondolok.
Egy személyes példa a héten: Egy interjút fotóztam a Toldiban, és csináltam néhány fotót az utcáról is az ablakon keresztül. Minden járókelő visszafordult utánam, hogy vajon miben mesterkedem. Látszott az arcukon hogy mélyen elítélik ezt, bármi is legyen ez.
A kedvencem egy igen tudálékos háromfős társaság volt, akik megálltak és elkezdtek nekem személyiségi jogokról és eztnemszabadmitképzelszmagadról-ról magyarázni, anélkül, hogy megkérdezték volna mit is csinálok egyáltalán.
Valahogy így nézne ki egy Beat of Budapest videó.
A másik teljesen szürreális szereplő hazai körülmények között a rendőr lenne. A rendőr ebben a videóban biztonságot sugároz. Olyasmit üzennek hogy számíthatsz rájuk, ottvannak, lehet hozzájuk fordulni bármivel. Itthon mit csinálni egy rendőr hasonló esetben? Igen. Azt.
Fotózz megáradt Dunát éjszaka
Nagy vízfelület, a szokásos gyönyörű háttér, kellemes idő - minden adott, hogy a megemelkedett vízszintbe ne csak a rombolást lássuk bele, hanem az ordas nagy giccset is. Viccen kívül: nem mindennapi fotótéma a kiöntött folyó, érdemes kihasználna ezt a pár napot, és készíteni néhány képet a rakpartok közelében.
Régen mindig utáltam, hogy nem találok jó leírást az ilyen fotók készítéséhez, úgyhogy itt egy rövid how-to, lépésről lépésre az előkészületektől az utómunkáig.
Régen mindig utáltam, hogy nem találok jó leírást az ilyen fotók készítéséhez, úgyhogy itt egy rövid how-to, lépésről lépésre az előkészületektől az utómunkáig.
Előkészület
Természetesen a hozzávalók: állvány, filterek - itt 2x Cokin ND8, fényképezőgép. Filter esetében a legolcsóbb, ha ND8 filterekből veszünk kettőt-hármat, meg hozzá való sínt, amivel egyszerre lehet az obi elé csavarni őket. Erősebb filterek nem is nagyon kaphatók itthon, az egymás elé tett két nyolcas pedig 9FÉ-t ad a játszóterünkhöz (3 filter esetén 27FÉ).
Időpont kiválasztásánál a kékórára kell időzíteni, ilyenkor durván 20-25 perc van megcsinálni a képeket (kékóra a naplemente utáni néhány perc). Célszerű már ekkor a tervezett helyszínen lenni, az idő ugyanis hamar röpül, ha percenként egy kép készíthető. A napokban ez egyébként 20.30 -21.15 között ideális.
A kép
Az ND filterek lehetővé teszik a 15-30+ seces expókat is szűk rekesz (11-16) és alacsony ISO mellett, cserébe ezek az olcsóbb fajták elszínezik a képet. Mindenképp RAW-ban kell lőni, hogy utána ne legyen gond a korrekcióval. Apró nehezítés még, hogy a filterekkel a lencsén szinte semmit nem fogunk látni a keresőben, és az AF is nehezen talál fókuszt. Egyszerűbb előre komponálni és éleset állítani, aztán rátenni a filtereket az obira.
A fenti kép F11 20 sec ISO100 - Tokina1224@20mm
Az alsó F9 30 sec ISO100 - Tokina1224@24mm
A fények percről percre változnak szürkületkor, folyamatosan korrigálni kell megfelelő beállítással.
Utómunka
Nem kell megijedni, ha exponálás után a nyers képek így néznek ki. A lényeg hogy maradjon részlet a shadow és highlightban egyaránt, amivel utána lehet dolgozni.
Ha a szűrők által torzított szineket szeretnénk csak helyreállítani, akkor annyi a dolgunk, hogy a Tint zöld/lila értékeit zöld fele toljuk, a fehéregyensúlyt pedig alacsonyabb értékre állítjuk (kék irányba). Az árnyalatokat finomhangolni a Split toninggal lehet még, a highlighthoz sárgás, a shadowhoz kékes árnyalatot adva. A valós színeket 100%-ban visszakaphatjuk, klikk a linkre a bizonyítékért.
Nekem bejön ez a lilás színvilág ebben az esetben, ezért hagytam. - Ha már giccs, akkor nyomjuk full kreténbe'.
Ha valaki nem szeret ilyenekkel szöszölni, letöltheti a fenti képekhez használt Lightroom Presetemet innen.
Sikerült az évek alatt mindkét filtert megkarcolnom, úgyhogy elég sok healingbrush és clonestamp kellett, mire eltűntek a karcolások a két képről. Belelendülve a belógó kábeleket és nemkívánatos elemeket is kiszedegettem még.
Amikor nagy területeket kell photoshopolni, a legsimább eredményt azzal lehet elérni, ha két layeren megcsináljuk nagyjából ugyanazt a maszatolást healing brushokkal, clonestamppel, ezután egymásra rakva a kettőt, az opacity-t addig változtatjuk, míg eltűnnek a retusálás szembeötlő nyomai. Ez időigényesebb, mert kétszer kell dolgozni, cserébe a végeredmény szebb lesz.
A Duna holnap-holnap után tetőzik Budapestnél, úgyhogy hajrá.
Függöny
Nemzeti mozgalmak trianoni megemlékezése - képekben
Már hazafele indultam a parlamenti emlékülés/bazilika emlékmise fotózásról, kikanyarodtam a sarkon a Deáknál, erre szembejött egy hadseregnyi ifjúsági mozgalom, így a hazamenetel eltolódott még két órával (ők sem tudták megmondani melyikhez tartoznak: mikor kérdeztem belezavarodtak a történelmi/népi/nemzeti szókombinációkba és előreszaladtak megkérdezni, aztán nem jöttek vissza). Már a rózsaszín ruhás kislányos (utolsó) képért megérte.
Rögtönzött galéria, klikk a nagyobb képekhez, vagy Flickr
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
Rögtönzött galéria, klikk a nagyobb képekhez, vagy Flickr
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
Így készült: Budapest 100 éve és most - összehasonlító fotógaléria
Közeli kapcsolatba kerülhet bárki a történelemmel, ha a HVG galéria után kedvet kap hasonló fotók készítéséhez saját környezetéről, vagy kirándulni indul az archív felvételek alapján a városban. Ki tudja, talán azokat a képeket fogja valaki 2100-ban felhasználni, amiket mi most megcsinálunk.
Előkészület
Első lépés (egyben az első akadály) maga az archívum, amire a Tumblr végtelen bölcsességtengerében találtam rá hh-tól. Rettentő rosszul összerakott, nehezen kezelhető adatbázis. Talán csak IE alól működik rendesen, a felugró ablakokat engedélyezve. Kereshetünk benne utcanév és épületek alapján is, mindkét módszer egyformán nehézkes.
A képek kiválogatása után érdemes felfűzni őket valamilyen rendszerbe, megtervezni egy útvonalat amin a legrövidebb idő alatt bejárhatók a helyszínek. Én iphonera másoltam a képeket egy galériába, aztán a telefon térképén végigjelölgettem a pontokat, ahol meg kell állni fotózni. Ez triviális dolognak tűnhet, de így is előfordult, hogy oda-vissza rohangáltam két hely között, mert kihagytam valamelyiket.
Sokan írták – jogosan – hogy nem sikerült az eredeti perspektívából / kivágással csinálni a képeket. Ennek több oka volt, sajnos nem mindegyik kiküszöbölhető.
A 1900-as években használt formátum és a lencsék is eltérnek az általam használt NikonDX méretű érzékelő és a Tokina12-24 nyújtotta képtől, emiatt eleve változik a perspektíva. Ez a kisebbik probléma, a változás nem lenne annyira szembeötlő.
A legtöbb helyen (DX-ben számolva) 17-50mm között kell dolgozni, bárki nekivághat egy kitben vásárolt dslr géppel vagy egy kompakttal is. A lényeg, hogy egy-két emelet magasra jutva, perspektikus torzítás nélkül fotózhassuk az épületeket. A legideálisabb optika a feladatra egy 24-70 körüli átfogású, jó minőségű lencse, a torzítás minimalizálására.
Terepmunka
A játék nem is annyira a technikáról, inkább a helyszín felkutatásáról szól. A legtöbb helyen, ha maga az épület nem is, a környezet alaposan megváltozott. Az utcákat kiszélesítették, házakat építettek vagy bontottak el, a Gellért hegyet benőtte az erdő, a hidakat lebombázták és átépítették a század során.
A munka során a telefonon lévő képeket használtam támpontként. Meg kell találni azt a hangsúlyos elemet a képen, amit a legpontosabban szeretnénk visszaadni és ahhoz komponálni hozzá a környezetet. A pontos tájolásban/komponálásban jó segítség lehet például az épületek ablakait számolni, vagy díszítő elemeket és a képszéleket alapul venni.
Az archív fotók szinte kivétel nélkül 2-3 emelet magasból készültek, én azt sem tartom kizártnak, hogy létrát is vitt magával a fotográfus, vagy forgalomirányító bódék lehettek az út mentén, amiből az utcaképeket fotózta.
Ma ezek a pontok lakóházak vagy irodaépületek, ahol csak a szerencsén múlik, hogy sikerül-e bejutni. Általában kedvesek voltak a tulajdonosok és beengedtek, de ugyanennyi helyről el is küldtek. Ne feledjük: irodákból, boltokból csak a tulajdonos engedélyével készíthetünk felvételeket!
Érthető, hogy nem szívesen enged senki idegeneket a házába, vagy csak épp nincs otthon, esetleg rosszkor zavarunk. Ezeket kivédeni sehogyan sem lehet, többször visszajárni ugyanoda pedig végképp illetlenség. Volt olyan házaspár is, aki azzal hajtott el, hogy a HVG-t nem engedi a lakásába, mert csúfot űztek Viktorból a múlt heti címlappal. Fel kell készülni az elutasításra.
Ha meg is találjuk a tökéletes helyszínt, rengeteg apró elem zavarhatja a látványos fotó elkészítését: belógó kábelekbe, fák lombkoronáiba, hatalmas reklám feliratokba és közúti forgalomba fogunk ütközni. A teljes pontosság helyett érdemesebb szem előtt tartani, hogy a képünk önmagában is elfogadható legyen. Úgy komponálni, hogy a legkevesebb zavaró elem kerüljön a képre.
Utómunka
A legegyszerűbb módszer photoshopban megnyitni a képünket, majd egy új layerre másolni az archívumból letöltött fotót. Mivel a scannelt képek felbontása elég alacsony, érdemes a sajátunkat is 900-1000px körüli méretre kicsinyíteni.
A régi felvételt ezután átlátszóvá téve addig kell alakítani, amíg a legtöbb ponton fogja fedni a fotónkat. Az így kapott layereket külön-külön elmentve készen is vagyunk. Photoshopban a lencse torzítását is korrigálhatjuk valamennyire, a képminőség rovására.
Archívumra fel! A magam részéről biztos folytatom még a sorozatot.
Előkészület
Első lépés (egyben az első akadály) maga az archívum, amire a Tumblr végtelen bölcsességtengerében találtam rá hh-tól. Rettentő rosszul összerakott, nehezen kezelhető adatbázis. Talán csak IE alól működik rendesen, a felugró ablakokat engedélyezve. Kereshetünk benne utcanév és épületek alapján is, mindkét módszer egyformán nehézkes.
A képek kiválogatása után érdemes felfűzni őket valamilyen rendszerbe, megtervezni egy útvonalat amin a legrövidebb idő alatt bejárhatók a helyszínek. Én iphonera másoltam a képeket egy galériába, aztán a telefon térképén végigjelölgettem a pontokat, ahol meg kell állni fotózni. Ez triviális dolognak tűnhet, de így is előfordult, hogy oda-vissza rohangáltam két hely között, mert kihagytam valamelyiket.
Sokan írták – jogosan – hogy nem sikerült az eredeti perspektívából / kivágással csinálni a képeket. Ennek több oka volt, sajnos nem mindegyik kiküszöbölhető.
A 1900-as években használt formátum és a lencsék is eltérnek az általam használt NikonDX méretű érzékelő és a Tokina12-24 nyújtotta képtől, emiatt eleve változik a perspektíva. Ez a kisebbik probléma, a változás nem lenne annyira szembeötlő.
A legtöbb helyen (DX-ben számolva) 17-50mm között kell dolgozni, bárki nekivághat egy kitben vásárolt dslr géppel vagy egy kompakttal is. A lényeg, hogy egy-két emelet magasra jutva, perspektikus torzítás nélkül fotózhassuk az épületeket. A legideálisabb optika a feladatra egy 24-70 körüli átfogású, jó minőségű lencse, a torzítás minimalizálására.
Terepmunka
A játék nem is annyira a technikáról, inkább a helyszín felkutatásáról szól. A legtöbb helyen, ha maga az épület nem is, a környezet alaposan megváltozott. Az utcákat kiszélesítették, házakat építettek vagy bontottak el, a Gellért hegyet benőtte az erdő, a hidakat lebombázták és átépítették a század során.
A munka során a telefonon lévő képeket használtam támpontként. Meg kell találni azt a hangsúlyos elemet a képen, amit a legpontosabban szeretnénk visszaadni és ahhoz komponálni hozzá a környezetet. A pontos tájolásban/komponálásban jó segítség lehet például az épületek ablakait számolni, vagy díszítő elemeket és a képszéleket alapul venni.
Az archív fotók szinte kivétel nélkül 2-3 emelet magasból készültek, én azt sem tartom kizártnak, hogy létrát is vitt magával a fotográfus, vagy forgalomirányító bódék lehettek az út mentén, amiből az utcaképeket fotózta.
Ma ezek a pontok lakóházak vagy irodaépületek, ahol csak a szerencsén múlik, hogy sikerül-e bejutni. Általában kedvesek voltak a tulajdonosok és beengedtek, de ugyanennyi helyről el is küldtek. Ne feledjük: irodákból, boltokból csak a tulajdonos engedélyével készíthetünk felvételeket!
Érthető, hogy nem szívesen enged senki idegeneket a házába, vagy csak épp nincs otthon, esetleg rosszkor zavarunk. Ezeket kivédeni sehogyan sem lehet, többször visszajárni ugyanoda pedig végképp illetlenség. Volt olyan házaspár is, aki azzal hajtott el, hogy a HVG-t nem engedi a lakásába, mert csúfot űztek Viktorból a múlt heti címlappal. Fel kell készülni az elutasításra.
Utómunka
A legegyszerűbb módszer photoshopban megnyitni a képünket, majd egy új layerre másolni az archívumból letöltött fotót. Mivel a scannelt képek felbontása elég alacsony, érdemes a sajátunkat is 900-1000px körüli méretre kicsinyíteni.
A régi felvételt ezután átlátszóvá téve addig kell alakítani, amíg a legtöbb ponton fogja fedni a fotónkat. Az így kapott layereket külön-külön elmentve készen is vagyunk. Photoshopban a lencse torzítását is korrigálhatjuk valamennyire, a képminőség rovására.
Archívumra fel! A magam részéről biztos folytatom még a sorozatot.
Wallpeople Budapest a Gödörnél
Itthon a Lecool magazin szervezte a Gödör üvegfalára a Wallpeople 2010 kiállítást, amit a néphagyomány szerint április 10-én tartanak világszerte.
Annyi a dolog lényege, hogy bárki leviheti a képeit, kipakolhatja a falra egy-két órára, aztán sípszóra szabadrablás jelleggel mindenki hazaviheti a képet, ami megtetszik neki. Szimpatikus kezdeményezés, bár nem vittem és nem is hoztam el semmit. Ennyi év alatt nem igazán sikerült még olyan képet csinálnom, amit szívesen mutogatnék nyomtatásban.
Nem tudom ez miért van, a nyomtatott kép számomra misztikus és szent dolog, valahol elérhetetlen magasságokban a digitális felhők felett (hülye hasonlat, lehet csak az SR-71 pilóta naplójának a hatása még mindig).
A képek hátuljára sokan ráírták az elérhetőségüket, honlapjuk címét, e-mailt ilyeneket. Volt aki jókívánságokat hagyott rajtuk, ilyen "minden jót kívánok, a következő hét napban csinálj valamit, amit még soha, és boldog leszel" - meg hasonló bullshitet.
Annyi a dolog lényege, hogy bárki leviheti a képeit, kipakolhatja a falra egy-két órára, aztán sípszóra szabadrablás jelleggel mindenki hazaviheti a képet, ami megtetszik neki. Szimpatikus kezdeményezés, bár nem vittem és nem is hoztam el semmit. Ennyi év alatt nem igazán sikerült még olyan képet csinálnom, amit szívesen mutogatnék nyomtatásban.
Nem tudom ez miért van, a nyomtatott kép számomra misztikus és szent dolog, valahol elérhetetlen magasságokban a digitális felhők felett (hülye hasonlat, lehet csak az SR-71 pilóta naplójának a hatása még mindig).
A képek hátuljára sokan ráírták az elérhetőségüket, honlapjuk címét, e-mailt ilyeneket. Volt aki jókívánságokat hagyott rajtuk, ilyen "minden jót kívánok, a következő hét napban csinálj valamit, amit még soha, és boldog leszel" - meg hasonló bullshitet.
Volt viszont egy vicces idézet, ami tetszett:
Minden képben van valami jó, és minden jóban van valami rossz.
4K! Párnacsata a Clark Ádám téren
Gondoltam erről csak akkor írok már, ha az utolsó beleragadt tollpihét is sikerül kiszednem a fotóstáskából, de mára beláttam, ez teljességgel lehetetlen.
Fotós szempontból a tavalyi, pesti helyszín sokkal jobb volt. Itt a hegy lábánál hamar árnyékba borult az egész rendezvény és elég lapos képeket lehetett csak csinálni. Pályi Zsófinak az origótól azért sikerült szépen megoldani a helyzetet.
Én elég sokat trükköztem Lightroomban, mire - ha nem is jó, de legalább - parasztvakker szintre tudtam hozni a képeket. Szinte mindegyik kapott gradient (szürke) filtert, meg néhol kénytelen voltam egy-két képrészletet kivilágosítani, ez még talán mind belefér a nem-etikátlan photoshop kategóriába.
A photoshop sem segít rajta, hogy igazából nem sikerült jó pillanatokat elkapni. Ez utóbbit szeretem arra fogni, hogy szinte felemelni nem volt helyem a gépet, elég sokat lövöldöztem vaktába.
Nem sok fotós merte a tömegbe vetni magát, pláne amikor durvábban kezdett szállni a toll a párnákból. BEZZEG én beugrottam a közepébe minden ilyennek. Nem is tehettem mást, hiszen végig a 12-24 volt a gépen, objektívet cserélni minden bizonnyal azonnali szervízt jelentett volna.
Végeredményben elég gagyi képeim lettek, egyáltalán nem vagyok megelégedve. Capa valami olyasmit mondhatna erre, hogy "Ha elég közel voltál, mégsem elég jók a képeid, akkor bizony balfasz vagy, keress más hobbit."
Nézettség, meg visszajelzések alapján viszont annyira nem lehetnek rosszak (sőt, komolyan meglepődtem hányan nézték a hvg.hu-n, meg flickren őket). Valószínűleg a saját mércémmel van baj.
A végére egy kis magamutogatás. yours truly akcióban:
Fotós szempontból a tavalyi, pesti helyszín sokkal jobb volt. Itt a hegy lábánál hamar árnyékba borult az egész rendezvény és elég lapos képeket lehetett csak csinálni. Pályi Zsófinak az origótól azért sikerült szépen megoldani a helyzetet.
Én elég sokat trükköztem Lightroomban, mire - ha nem is jó, de legalább - parasztvakker szintre tudtam hozni a képeket. Szinte mindegyik kapott gradient (szürke) filtert, meg néhol kénytelen voltam egy-két képrészletet kivilágosítani, ez még talán mind belefér a nem-etikátlan photoshop kategóriába.
A photoshop sem segít rajta, hogy igazából nem sikerült jó pillanatokat elkapni. Ez utóbbit szeretem arra fogni, hogy szinte felemelni nem volt helyem a gépet, elég sokat lövöldöztem vaktába.
Nem sok fotós merte a tömegbe vetni magát, pláne amikor durvábban kezdett szállni a toll a párnákból. BEZZEG én beugrottam a közepébe minden ilyennek. Nem is tehettem mást, hiszen végig a 12-24 volt a gépen, objektívet cserélni minden bizonnyal azonnali szervízt jelentett volna.
Végeredményben elég gagyi képeim lettek, egyáltalán nem vagyok megelégedve. Capa valami olyasmit mondhatna erre, hogy "Ha elég közel voltál, mégsem elég jók a képeid, akkor bizony balfasz vagy, keress más hobbit."
Nézettség, meg visszajelzések alapján viszont annyira nem lehetnek rosszak (sőt, komolyan meglepődtem hányan nézték a hvg.hu-n, meg flickren őket). Valószínűleg a saját mércémmel van baj.
A végére egy kis magamutogatás. yours truly akcióban:
Valamint egy Facebookos commentből az esemény kapcsán megtudthattam kicsoda is Völgyi Attila (fotóriporter) - aki olyasmi blogot ír, amilyet én is szeretnék majd egyszer. Innen is Helló neki.
Csináljunk fürdésálló Nikon D300-at!
Vagy csak hülyét magunkból, a biztonságban tudott felszerelés látszatát keltve.
Nemrég Cinetrip-en voltam fotózni a Rudas gyógyfürdőben, erre az alkalomra rögtönöztem az alábbi óvinézkedéseket. Vízben kellett fotózni, pancsoló-fröcskölő partyzók között az egyik teremben, és extrém páratartalom mellett a másikban.
Az ötlet az volt, hogy minden rést ledáktépelek (van erre jobb szó?), amit csak találok a vázon - ezzel is csökkentve a veszélyét, hogy valahogy víz kerül a rendszerbe. Mivel ez távolról sem tűnt kielégítőnek, szemeteszsákba dugtam a gépet és a végén lyukat vágtam rajta az objektívnek.
A napellenzővel valamennyire rögzítettem az obit a zsákhoz, aztán vastagon körbetekertem dáktéppel, így stabil maradt az egész. Nem mozgott, nem csúszott el, és nem is jutott be mellette víz a zsákba.
Az egyedüli sebezhető pont a frontlencse maradt, ide viszont nem tudtam semmit tenni, nyilván.
Munka közben úgy ügyeskedtem, hogy lehetőleg ne érjek vele a vízbe, vagy ha mégis, akkor csak a szemeteszsák merüljön. Ezt sikerült is tartani, még úgy is, hogy a vállig érő vízben fel-fel csaptak a hullámok körbe a zsákon. A csurom vizes szatyorból teljesen száraz gépet húztam ki minden alkalommal, mikor kimentem a medencéből ellenőrizni, vagy obit cserélni (minden obinak csináltam egy saját szemeteszsákot, és csak a vázat tettem egyikből a másikba).
Az igazi probléma egyébként nem is a vízbemenetel volt, hanem a fürdőzők, akik ha nem akarták, hogy fotózzam őket, elég egyszerűen tudtomra adták egy barátibb fröcsköléssel. Volt aki csak simán jófejségből kezdett el pocsolni, mert azt hitte nem veszem észre a zsákba bújva, de ez is mind belefért. Élveztem a dolgot.
A párával a szaunában viszont így sem lehetett mit kezdeni (nem is ettől vártam a csodát). Hiába hagytam 5-10 percet akklimatizálódni a gépet, ugyanúgy másodpercek alatt párásodott a lencse. Itt csak úgy lehetett fotózni, hogy minden kép után letöröltem a frontlencsét, aztán 3-4 másodpercem volt a következő kép elkészítésére, mielőtt újra teljesen belepte a pára a lencsét és a keresőt egyaránt.
Igazi kihívás volt, szerintem ismételni is fogok még.
Nemrég Cinetrip-en voltam fotózni a Rudas gyógyfürdőben, erre az alkalomra rögtönöztem az alábbi óvinézkedéseket. Vízben kellett fotózni, pancsoló-fröcskölő partyzók között az egyik teremben, és extrém páratartalom mellett a másikban.
Az ötlet az volt, hogy minden rést ledáktépelek (van erre jobb szó?), amit csak találok a vázon - ezzel is csökkentve a veszélyét, hogy valahogy víz kerül a rendszerbe. Mivel ez távolról sem tűnt kielégítőnek, szemeteszsákba dugtam a gépet és a végén lyukat vágtam rajta az objektívnek.
A napellenzővel valamennyire rögzítettem az obit a zsákhoz, aztán vastagon körbetekertem dáktéppel, így stabil maradt az egész. Nem mozgott, nem csúszott el, és nem is jutott be mellette víz a zsákba.
Az egyedüli sebezhető pont a frontlencse maradt, ide viszont nem tudtam semmit tenni, nyilván.
Munka közben úgy ügyeskedtem, hogy lehetőleg ne érjek vele a vízbe, vagy ha mégis, akkor csak a szemeteszsák merüljön. Ezt sikerült is tartani, még úgy is, hogy a vállig érő vízben fel-fel csaptak a hullámok körbe a zsákon. A csurom vizes szatyorból teljesen száraz gépet húztam ki minden alkalommal, mikor kimentem a medencéből ellenőrizni, vagy obit cserélni (minden obinak csináltam egy saját szemeteszsákot, és csak a vázat tettem egyikből a másikba).
Az igazi probléma egyébként nem is a vízbemenetel volt, hanem a fürdőzők, akik ha nem akarták, hogy fotózzam őket, elég egyszerűen tudtomra adták egy barátibb fröcsköléssel. Volt aki csak simán jófejségből kezdett el pocsolni, mert azt hitte nem veszem észre a zsákba bújva, de ez is mind belefért. Élveztem a dolgot.
A párával a szaunában viszont így sem lehetett mit kezdeni (nem is ettől vártam a csodát). Hiába hagytam 5-10 percet akklimatizálódni a gépet, ugyanúgy másodpercek alatt párásodott a lencse. Itt csak úgy lehetett fotózni, hogy minden kép után letöröltem a frontlencsét, aztán 3-4 másodpercem volt a következő kép elkészítésére, mielőtt újra teljesen belepte a pára a lencsét és a keresőt egyaránt.
Igazi kihívás volt, szerintem ismételni is fogok még.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)