A következő címkéjű bejegyzések mutatása: haditudósító. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: haditudósító. Összes bejegyzés megjelenítése

Negyven éves a vietnami háború legsokkolóbb fotója. Mit szól hozzá ma a képen szereplő meztelen lány?

A fotó a 'napalmos lányról' a mai napig a vietnami háború legmeghatározóbb emléke. A sokkoló felvétel 1972-ben bejárta a világot, először irányítva rá a figyelmet ennyire erősen a háború civil áldozataira. Bár a harcoknak nem vetett véget, rádöbbentette az amerikai embereket felelősségük súlyára. - Ha úgy nézzük, talán ez a legtöbb, amit egy fotó valójában elérhet, és még ez is kevés képnek sikerült a történelem során.
*spoiler: a lány túlélte, felnőtt, és szoros barátságot ápol a fotóssal, aki a képet készítette.*
Június 8-án Phuc, a képen középen látható kilenc éves lány, bombázásra ébredt falujuk templomában, ahova napokkal korábban húzódtak be családjával a harcok elől. A lány beszámolója szerint a tűz pillanatok alatt mindent ellepett körülöttük, karján a ruha szinte azonnal lángra lobbant és leégett, mielőtt akár levehette volna.

Az AP fotóriportere, Nick Ut, egy csapat sajtóssal a falu mellől fotózta a bombázást, mikor a gomolygó füstből feléjük szaladt a fiatal lány és családja. A fotósok közül egyedül Nicknek volt film a gépében, az akkor 21 éves fotós úgy készítette az első képeket, hogy fel sem fogta, mit is lát valójában maga körül. (Nick egyébként 16 éves kora óta fotózta a harcokat)


'Túl forró, túl forró' - kiabálták a gyerekek, mikor elérték a fotósokat, akik a döbbenettől mozdulni sem bírtak. Felocsúdva a sokkból néhányan megpróbálták vízzel locsolni a gyerekeket, hogy valamit segítsenek rajtuk. Egy-két képnél Nick sem bírt többet fotózni, néhány pillanatra teljesen lefagyott és zokogni kezdett.

Phuc testének harminc százalékán szenvedett harmadfokú égési sérüléseket, nagymamája kezében kisöccse teljesen összeégett, belehalt sérüléseibe. A lány elájult fájdalmaitól, Nick felkapta és egy amerikai kórházba vitte, ezzel valószínűleg megmentette az életét.

A képek kidolgozása után Nick biztos volt benne, hogy a fotóit nem adhatják ki, és az átélt borzalmak képe feleslegesen született meg. A meztelen lány, az összeégett test és a kétségbeesett kiáltások akkoriban túl erősnek számítottak külön-külön is egy fotón a megjelenéshez, még a háborús tudósításokban sem köszöntek vissza ennyire erőteljesen a harcok borzalmai.

1972-ben már az AP nemrég elhunyt legendája, Horst Faas volt a szerkesztő vietnamban, aki felismerve a rendkívüli fotó erejét, komoly harcot vívott az ügynökséggel a képek közléséért.Végül Horst nyert, és a kép bejárta az egész világot, megváltoztatta a közbeszéd irányát a háborúról.

A fotó, a képen látható jelenet annyira új és megdöbbentő volt, hogy többen nem is akarták elhinni, hogy az  valódi. Nixon elnök is kételkedett a felvétel eredetiségében, mikor vezérkari főnökével tárgyalt a képről a Fehér Házban.

Soha nem látott médiafelhajtás követte a publikációt. A 'napalmos lány' a háború után a média áldozataként is évekig szenvedett. Újságírók követték minden lépését, míg a Vietnamban hatalomra került kommunista rezsim fel nem ismerte a lány szerepét a térség helyzetének kommunikációjában, és el nem kezdték saját céljaikra használni. A lányt évekre eltüntették a nyilvánosság elől, interjút csak szigorúan ellenőrzött körülmények közt adhatott, de ez legalább viszonylagos nyugalmat jelentett a felépüléshez.

13 hónapig volt kórházban Phuc, addig nem is látta a róla készült fotót, ami közben Pulitzer-díjat nyert és megkerülhetetlen témává vált a vietnami háborúról szóló vitákban.
Ma a fotó A Pulitzer-alapítvány múzeumában van kiállítva, azzal a Leica kamerával együtt, amit Nick Vietnamban használt.
Phuc a szűnni nemakaró hírverésnek köszönhette, hogy néhány évvel később sikerült kijutnia Vietnamból. 1982-ben Németországban gyógykezelték, majd Kubába élt egy ideig. 1992-ben nászútjára indult férjével Moszkvába, de Kanadában az átszállás közben megszöktek és Torontóban telepedtek le.

Szabadulása után először Nicket kereste fel Amerikában, a fotós segítségével adta ki első könyvét, melyben arról ír, hogyan változtatta meg életét a fotó.

Bármennyire is furcsa kimondani, de a fotó jelentett kiutat a lánynak egy életnyi szenvedésből. Ami történt, a képektől függetlenül megtörtént, de a kép segített neki felépülni, feldolgozni a vele történteket, és végül elmenekülni egy elnyomó rendszer alól.

Phuc ma, negyven évvel később, ENSZ követként tart előadásokat világszerte, büszkén tartja a kezében a fotót, ami talán nem csak az ő életét változtatta meg, hanem - kis túlzással - egy kor gondolkodásmódját is.

Phuc történetéről sokkal részletesebben az MSNBC két bejegyzésében olvashattok:
Vietnam's 'napalm girl' comes to terms with iconic photo
Forty years lates, 'Napalm Girl' speaks in O.C.


Fotós szuperhősök a 40-es évekből, és amiért őket is magyaroknak köszönhetjük

Eddig azt hittem Pókember volt a legmenőbb akcióhős, aki valaha létezett az ismert univerzumok valamelyikében, de ma rá kellett jöjjek, hogy nem ő volt az egyetlen fotós, akinek szuperképességei voltak.

Az 1940-es évek elején, az egyre jobban elmérgesedő második világháború idejében járunk, alig néhány évvel azután, hogy Robert Capa megrengette a világot a spanyol polgárháborúról készült képeivel, aztán leiskolázott mindenkit a Capa képekkel.

Ő volt az az ember, aki igazi rocksztár szintre emelte a szakmát, annyira, hogy a haditudósító/fotóriporterek életét a képregényírók - rajtuk keresztül pedig a propaganda által megszólított fiatalok - az itt látható fotós képregények mintájára képzelték el. (és valljuk be, ez nem állt messze a valóságtól. Minden nap fotózunk lángoló repülőgépek ablakán kihajolva!)

1935-ben jelent meg a Kodak az első, otthon is egyszerűen hívható filmmel (igen, ez volt a Kodachrome), aztán a negyvenes évek elején a Kodacolorral. Ebben az időben vált tömegsporttá, bárki által elérhető önkifejezési móddá a fotózás. Ezekben az években jelenhettek meg azok az emberek, akik a mai napig sírnak, amiért bárkinek lehet fényképezőgépe.

Szóval fotózni a negyvenes évek óta igazán menő. És ezt képregények is bizonyítják.

Ők 35-en már biztosan a líbiai harcok vesztesei

35 külföldi tudósító rekedt a Rixos szállodában Tripoliban, ahol negyedik napja tartják fogva őket Kadhafi fegyveresei.

*friss: Kadhafi úgy lászik olvassa a blogom, mert közben kiengedték a riportereket nemrég*

A tudósítók a líbiai kormány meghívására érkeztek az országba, a főváros ostroma előtt sajtóbejárásokra utaztatták őket, ahol nyilván azt szerette volna bemutatni a kormány, hogy mennyire urai a helyzetnek Tripoli közelében.

Aztán hétvégén a felkelők elérték a fővárost, az újságírókra pedig rázárták az ajtókat vendéglátóik, védelmük érdekére hivatkozva. A szállodában volt egyébként a líbiai állami televízió ideiglenes székháza is, de a TV-s stábokat az ostrom első napján átmenekítette a kormány egy megerősített bunkerbe.

A Rixosban rekedt riportereknek nem esett bántódásuk, sőt, az egyik legelegánsabb luxushotelben raboskodnak Tripoliban, de a munkájukat teljes mértékben ellehetetlenítették. Egymást tudják csak fotózni a folyosókon unatkozva, de arról legalább már egy galériát is kiadtak.

És amikor a fagyi visszanyal

Azzal, hogy gyakorlatilag nincsenek hiteles források a harcokról, az ostrom első két napjáról minden hírportál a felkelők pletykáira hivatkozva kezdett el híreket gyártani.

Így fordulhatott elő, hogy Kadhafi fiát elfogták, aztán kiderült hogy mégsem, aztán mégis, aztán mégsem, hanem a másik fiát. Meg így fordulhatott elő, hogy az egyik hírben a felkelők megrohamozták a fent is említett szállodát, aztán mégsem, aztán csak körülzárták, aztán még azt sem.

Az ostrom első napjaiban így a líbiai kormányra nézve sokkal negatívabb hírek (és képek) jelentek meg a túlbuzgó felkelők forrásaiból, mintha hagyták volna a profi tudósítókat is dolgozni.

És ugye nem felejtkezünk el Tim Hetheringtonról és Chris Hondrosról.

"It's a weapon, engage"

A Wikileaks-re tegnap felkerült videón egy 2007-es "baleset" látható Iraqból. Helikopterről nyitnak tüzet egy nyolcfős társaságra, akikről azt feltételezték, hogy RPG-vel, meg AK47-esekkel vannak felszerelkezve.

Mint kiderült a társaságnál nem volt fegyver, ráadásul ketten a Reuters helyi tudósítói voltak, és a vállukon lógó fényképezőgépeket nézték fegyvernek.



Kicsit egyoldalú a tálalás, bár akkor sem egyértelmű (szerintem nekem sem lett volna), hogy valóban fegyvereseket látok-e, vagy civilieket. Arról nem is beszélve, hogy többi áldozat ettől függetlenül lehetett akárki is. 

Miért nem hordanak ilyenkor PRESS mellényt a riportek, meg írják ki a kocsijukra is nagybetűkkel, hogy ők tudósítók, és nem lövöldözni indultak? 

Mindenesetre szomorú és sokkoló 17perc.

szerk: A hvg.hu ma megjelent írása, további részletekkel.

Szerk2: Fotó a szétlőtt furgonról a New York Times archívumában