A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Robert Capa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Robert Capa. Összes bejegyzés megjelenítése

"Ha a képeid nem elég jók, nem vagy elég közel" - de Capa nem ezt mondta

Robert Capa - Fotó: Cornell Capa - Magnum
A Magnum fiatal fotósairól akartam egy posztot írni, és cikkek olvasgatása közben botlottam bele a sokszor ismételt Capa-idézetbe: "If your photos aren't good enough, you're not close enough" - olvasható legalább egyszer, minden fotózással foglalkozó oldalon. Sőt, továbbmegyek: tanfolyamok, könyvek épülnek erre a híres mondatra, azt oktatva, hogy tökösen oda kell menni, és megfotózni, amit meg kell fotózni.

Viszont Capa nem ezt mondta. Legalábbis létezik egy kibővített verziója az idézetnek, ami szintén Capától származik. A Magnum oldalán a hosszú idézetet használják az ügynökség bemutatkozó szövegében, míg a közismert idézet csak Capa profil oldalán olvasható.

Lehet, hogy ez csak nekem nem tűnt fel eddig, de így hangzik az eredeti:

"If your pictures aren't good enough you may be too close rather than not close enough,”

Vagyis, ha a képeid nem elég jók, akkor lehet, hogy túl közel vagy, nem pedig elég közel. Így azért összetettebb a mondanivaló, mint amit a butított verzió tanít - és nem csak azért, mert több van benne egy tagmondattal.

De mire gondolt Capa, amikor azt mondta, hogy túl közel? - Ebben a formájában az idézet sokkal jobban megállja a helyét a mai viszonyok között, amikor a képes történetek egyre személyesebbek, a hírfotók sokkal erősebben építenek érzelmekre és látványra, amikor munka során gyakran alakítjuk is (így vagy úgy) a körülöttünk zajló eseményeket. Ennek a változásnak volt az egyik úttörője a Magnum, ehhez az új úthoz fogalmazta meg intelmét alapítóként Capa.

A közelmenés (így szép szóval) addig jó, amíg nem ragadjuk ki a témát a kontextusából, nem megyünk annyira közel, hogy ne vegyük észre a nagy képet egy-egy sztori mögött, vagy akár azt, hogy amit csinálunk már inkább kiszolgál valamint, mint bemutat. Nem szabad annyira közel menni, hogy érzelmek vagy személyes kapcsolatok (vagy csak maga a téma) túlságosan befolyásolják a munkát, torzítsák a képeket.

A jó anyag akkor lesz jó, ha a képeken az látszik, hogy a fotós ott volt fejben is, nem csak a helyszínen - ilyesmire gondolt Capa.

*amúgy, megpróbálok majd jobban utánajárni, melyik idézetet mikor és miért mondta Capa, honnan ered a rövid, meg ilyenek. hamarosan

Elárverezték a leghíresebb Capa-fotót

Kedden került a Christie's aukciós ház árverésére az egyik leghíresebb Capa-fotó, és gazdát is cserélt nagyjából egymillió forintért (4500 dollár). Ez volt az első alkalom, amikor kortárs fotóriporter képe került kalapács alá a New York-i aukciós házban.

A fotó a partraszálláskor készült sorozat legismertebb kockája (volt róla két éve egy ígykészült bejegyzés, itt a blogon), a Robert Capa hagyatékát kezelő ICP felajánlásából került árverésre, a befolyó összegből a Líbiában tavaly elhunyt fotóriporter, Anton Hammerl családját támogatják majd. Az adománygyűjtést az Antonnal együtt  dolgozó riporterek indították, akik eddig saját képeik eladásával próbáltak pénzt gyűjteni a családnak.


(Ugyanígy gyűjtöttek pénzt tavaly a szintén Líbiában elhunyt Tim Hetheringtonnak és Chris Hondrosnak is.)

És miért pont ez a fotó? A Capa-archívum kurátora szerint Robert-és Cornell Capa mindig is nagylelkűek voltak fotóikkal, gyakran ajándékozták el őket ismerősöknek, barátoknak. Capa 1944-es fotója legalább annyira szól saját (a riporter) bátorságáról, mint a történelemformáló eseményről, amit megörökít. Emlékeztet rá mindenkit, hogy a képeken keresztül megismert történelem árát gyakran a fotókat készítő riporterek fizetik meg.

További érdekességek a Lightboxon és a Friends of Anton kezdeményezés oldalán.

Fotós szuperhősök a 40-es évekből, és amiért őket is magyaroknak köszönhetjük

Eddig azt hittem Pókember volt a legmenőbb akcióhős, aki valaha létezett az ismert univerzumok valamelyikében, de ma rá kellett jöjjek, hogy nem ő volt az egyetlen fotós, akinek szuperképességei voltak.

Az 1940-es évek elején, az egyre jobban elmérgesedő második világháború idejében járunk, alig néhány évvel azután, hogy Robert Capa megrengette a világot a spanyol polgárháborúról készült képeivel, aztán leiskolázott mindenkit a Capa képekkel.

Ő volt az az ember, aki igazi rocksztár szintre emelte a szakmát, annyira, hogy a haditudósító/fotóriporterek életét a képregényírók - rajtuk keresztül pedig a propaganda által megszólított fiatalok - az itt látható fotós képregények mintájára képzelték el. (és valljuk be, ez nem állt messze a valóságtól. Minden nap fotózunk lángoló repülőgépek ablakán kihajolva!)

1935-ben jelent meg a Kodak az első, otthon is egyszerűen hívható filmmel (igen, ez volt a Kodachrome), aztán a negyvenes évek elején a Kodacolorral. Ebben az időben vált tömegsporttá, bárki által elérhető önkifejezési móddá a fotózás. Ezekben az években jelenhettek meg azok az emberek, akik a mai napig sírnak, amiért bárkinek lehet fényképezőgépe.

Szóval fotózni a negyvenes évek óta igazán menő. És ezt képregények is bizonyítják.

Október 22 van - Ma 97 éve született Robert Capa


Az inphoto.blog.hu az évforduló alkalmából előrevette az összes Capa bejegyzést. Azt hiszem bármi amit le tudnék írni vele kapcsolatban, megtalálható ott is. Tessék kattintani és (újra)olvasni.


06/06 D-day day - a partraszállás évfordulója

Ma 66 éve, 6 hó 6-án szálltak partra Normandiánál a szövetséges csapatok. A partraszállás körülményeit Capa fotóin keresztül ismerhette meg a világ. Talán egyik fennmaradt kép sem szorul bemutatásra, viszont összeszedtem hozzájuk néhány idézetet Capa életrajzi könyvéből, a Slightly out of focus-ból (Kissé elmosódva).

Összeszen 106 felvétel készült azalatt a néhány óra alatt, amit a parton töltött az invázió első hullámával. A filmek egy része már a harctéren tönkrement a víz miatt, a csatát átvészelő tekercsek a hívó technikus hibájából semmisültek meg: izgalmában túl forróra kapcsolta a szárítót, így az emulzió leolvadt az előhívott filmekről. Nyolc felvételt sikerült megmenteni, melyek azóta méltán világhírűek. A korabeli újságok képaláírásai szerint csak Capa keze remegett túlságosan, mikor a felvételeket készítette.



"Nagyon korán volt még, az igazán jó képekhez túlságosan szürkének látszott minden, de a szürke víz meg a szürke égbolt döbbenetesen hatásossá tette a látványt, amint az apró emberek a Hitler-féle antiinváziós agytröszt szürrealisztikus díszletei közt bújkálnak."


"Kormányosunk leengedete elöl a rámpát, és a vízből kimagasló, groteszk rajzolatú fémakadályok között előtűnt egy füstfelhőkbe burkolózó, vékonyka partvonal - a mi Európánk, a "Könnyű Vörös" partszakasz. Egy másodpercre megtorpantam a rámpán, hogy elkészítsem első valódi felvételemet a partraszállásról. A csónak kormányosa azonban, aki fölöttébb érthető sietséggel óhajtott kikerülni ebből a pokolból, csöppet sem megmagyarázhatatlan tétovázásnak értelmezte fényképészeti előkészületeimet, és egy jól célzott fenékbe rúgással igyekezett elhatározásra bírni. A víz hideg volt, és a part még leglább száz méterre esett."


"A katona lerántotta fegyveréről a vízhatlan tokot, és minden célzás nélkül lőni kezdett a füstgomolyok mögött rejtőző part felé. Saját fegyverének dörgése annyi bátorsággal öntötte el, hogy előrenyomult és rám hagyta a fedezéket. Biztonságom ezzel valamelyest növekedett, így hát fotózni kezdtem a hozzám hasonlóan lapuló harcosokat."

"Egy lélegzetvételnyi pihenőt tartottam... aztán begolyóztam.
Az üres kamera vadul reszketett a kezemben. Valami újfajta, eddig ismeretlen félelem öntött el, amelytől eltorzult az arcom, és tetőtől taplig rázkódott minden porcikám. A katonák mozdulatlanul feküdtek körülöttem. Csak a holtakat görgették ide-oda a hullámok a víz szélén. Egyetlen csónak dacolt a pergőtűzzel, vöröskeresztes sisakot viselő szanitécek özönlöttek ki belőle. Nem gondolkoztam, nem döntöttem tudatosan. Egyszerűen csak talpra ugrottam , és a csónak felé iramodtam. ..."


"Amint a fedélzetre léptem hatalmas rázkódást éreztem, és egyszerre csak toll lepett el mindent. - Mi a franc ez? - gondoltam. - Csirkét öldös itt valaki? - Aztán észrevettem, hogy a naszád felépítményét lőtték szét, és a toll a vele együtt eltalált katonák dzsekijének bélésanyaga volt. A kapitány hangosan zokogott. Az adjutánusát közvetlenül mellette szaggatta ízekre a gránát."

Miután visszatértek a Chase anyahajóra Capa tovább fotózta a sebesültek ellátását, majd maga is elájult. Órákkal később tért magához egy ágyon a sebesültek között, nyakában egy "harctéri sokk" címkével. Capán kívül egy másik fotóriporter is tudósított a D-napról, ő viszont nem szállt partra a csapatokkal, így egyedül Capának voltak fotói valódi harcokról.

A technika

Capa három vázzal szállt partra. Két 35mm-es Contax II-vel (adatlap) és egy Rolleiflexel. Később ő is Nikonos lett. Mint minden rendes fotóriporter. :)