Elkezdődött az őszi ülésszak, újra lehet tarkókat fotózni

Fotó: Túry Gergely / HVG-Nagyítás

Úgy tűnik, nem változik az új parlamenti gyakorlat, miszerint a fotósok már csak az országgyűlés felső, emeleti páholyából dolgozhatnak, ha úgy van (tegyük hozzá: szó sem volt változtatásról, csak a mai nappal ismét látványosan demonstrálták a helyzet szomorú komolytalanságát a megjelent képek).

Miért rossz? - Több dolog:

Teljesen kiöli az életet a parlamenti tudósításokból. Felülről tarkókat lehet fotózni, őszülő fejeket, hátakat. Izgalmas. Bár a japánoknál állítólag van ilyen tarkófétis pornó.

A felülről fotózott ember nem szép látvány. A felülről fotózott ember negatív hangulati többletet (jajj.) kap. Erre már akkor rájöttek, amikor a film-és fotós szakma hajnalán először játszottak kamerákkal az operatőrök.

Csak nézzétek végig az indexes percről percre tudósítást, vagy az origost, vagy a miénket.

Tudat alatt nem társítunk semmi jót egy olyan emberhez, akire fentről nézünk le, akinek a feje búbját látjuk, akinek nem nézhetünk a szemébe a megszokott nézőpontunkból. Ez csak tovább növeli a távolságot választó és képviselő között.

Az új helyzettel a politikusok ráadásul duplán állnak sorba a pofonért, hiszen ha már jó kép nem készül róluk (az előbb említett értelemben), legalább a papírjaikba is belepillanthat bárki. Kikerülnek a másnapra szánt bejelentéseik, a kihúzott törvénytervezeteik, az átsatírozott szövegeik. (Mondjuk nem lepődnék meg, ha holnaptól mindenki csak letisztázott szöveget vinne magával az emelvényre. Gyanítom, hogy nem lesz örömünk sokáig csemegézni a hasonló lapok tartalmán)

Mit veszítünk ezzel?

Kényszerhelyzet ez, ami nem jó sem a sajtónak, sem a politikusoknak, sem az olvasónak, sem a történelemnek. Valamit mindenki veszít rajta, én a legjobban azt sajnálom, hogy nem ismerheti meg az olvasó a politikus emberi oldalát.

 Az ilyen galériákat bukjuk, ami hatalmas veszteség, úgy szakmailag, mint emberileg. Ha húsz év múlva majd visszanézzük a most készült képeket, nem fogunk ilyeneket találni, és ki tudja, talán jövőhéten maradunk le egy olyan pillanatról, mint amilyen ez volt '88-ban.

Ha ez így marad, nem láthatjuk többé rendesen nevetni, bosszankodni, gondolataikba merülni, szemöldököt, homlokot ráncolni a kedves (vagy a legjobban utált) képviselőinket. Megszűnnek embernek lenni. Csak őszülő, érdektelen fejbúbok lesznek, akik kurvára senkit nem érdekelnek.

Nincs rosszabb a nagy lehetőségeknél

Főleg olyan emberek kezében, akik képtelenek élni vele.

Adott egy főiskolai hallgatói lap, hozzá anyagi és technikai háttér, ami lehetővé tenné, hogy egy színvonalas, kézbe vehető valami kerüljön az asztalokra hónapról-hónapra. Egy újság, amit a hallgatók írnak és szerkesztenek legjobb tehetségük szerint, egy főiskolán, ami ennek a menetét tanítja három évig a gyermekeknek.

Tavaly fél évig én is próbálkoztam a szerkesztéssel, de akkor néhány régebben tárgyalt ok, és a saját maximalista hozzáállásom miatt inkább felhagytam a dologgal, nem is igazán érdekelt, egészen mostanáig. Anno én is megtapasztaltam a buktatóit, tisztában vagyok egy ilyen lap korlátaival és lehetőségeivel egyaránt, ezért mondok véleményt a jelenlegi helyzetéről, ami siralmas.

Nem arról van szó, hogy nem a megfelelő emberek csinálják. Személyesen ismerem őket, ők is tudják - sosem titkoltam - mennyire ismerem el, vagy tartom hülyeségnek a munkájukat. Ezért állok értetlenül az előtt, amit művelnek. Két dolognak biztos nincs helye akármilyen sajtótermékben, legyen az egy utcai szórólap, vagy hallgatói újság, vagy az ország leghíresebb napilapja: Sértődésnek, és érthetetlen marhaságoknak.

El kell dönteni: hülyének nézzük az olvasót, lenézzük az olvasót, vagy szeretnénk (és teszünk érte), hogy valaki kézbe vegye és olvassa, amit elérakunk?

A képen látható ábra és szöveg ”kortárs művészet”, és mint ilyen szent és sérthetetlen. Legyen. De valóban ilyen gyerekes sértődések mentén kellene az újság kinézetét alakítani?

Én tudom, hogy ezt a _hulladékot_ mennyire poénnak/művészetnek/komolynak szántátok, de nem ártana elgondolkodni azon, hogy néhány bennfentesen kívül az ilyen poénok senkinek nem esnek le, kifele annyi látszódik az újságból, hogy ez egy szánalmas gyermeki próbálkozás, amire valaki vakon adja ki a százezreket.

A negatív kritikán nem megsértődni kéne. Pláne nem egy szerkesztőnek. Ha valami szar, arról előbb-utóbb meg fogja mondani valaki, hogy szar. Egyformán kell kezelni ha ismerős vagy barát az a valaki, és akkor is ha tényleg csak egy ’valaki’. Erről szól az élet, ez van. Az egész történetben az zavar, hogy a lehetőség ott van a színvonalas végeredményre, tudnátok ezt jobban is csinálni.

Az zavar, hogy külső szemlélőként látom, hogyan ível lefelé az újság színvonala. Azé az újságé, amibe én is bedolgoztam.

Nem okoskodni szeretnék, de üljetek le átbeszélni ezt a dolgot. Mutassátok meg mindenkinek akinek ott van a neve az impersszumban, hogy gyerekek: ez van, egy senki a blogján ezt gondolja rólunk.
Ha ezt közösen végiggondoljátok, és nem csak úgy tekintetek a lapra, mint valami elszállt művészeti önkiteljesítés csúcsára, vagy poénra, többre lehetne képes a komm’.

(Ez volt az utolsó post a régi blogon, gondoltam átemelem, hogy ezzel is fricskázzak egy jót az átmenetet könnyítsem, saját magamnak.)