A következő címkéjű bejegyzések mutatása: főiskola. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: főiskola. Összes bejegyzés megjelenítése

Vizuális kommunikáció államvizsga tétel - WAT?

Két rövid idézetre szeretném csak megszakítani az egyhetes csend-fogadalmam:
“A fotó szemiotikailag denotáló és konnotáló kódok egysége.” - WAT?
“A fénykép olyan szövegtípus, amelynek nincs nyelvtani rendszere és sajátos szókincse, jellegére nézve konnotatív és ikonikus, tartalma mindig kontextualizálható.” -WAT?

Ez a két mondat ebben a formában egy tankönyből való. Valami hihetetlenül művelt kommunikáció professzor agyszüleményei lehetnek, aki miután ezeket kitalálta, visszaolvasás nélkül küldte a nyomdába. Már talán rég meg is bánta, mi pedig még mindig tanuljuk.

Államvizsga -> Jun. 29


Az államvizsgáig nem nagyon jön új tartalom ide se és sehova se. Aztán diplomás munkanélküliként térek vissza. Napnyugta felől. (Vagy az napkelte volt?)

BKF Fotográfia szak felvételi - III. forduló

Végre. Tegnap volt a harmadik forduló, a gyakorlati feladat. Négy óra alatt kellett egy 6-12 képből álló sorozatot összehozni a megadott témák valamelyikéből. A három lehetőség Utcai divat, Kicsi-Nagy és Nonfiguratív voltak, én az elsőt választottam.


Elég korrektül le volt szabályozva a játék: A BKF egy kilométeres körzetében kellett a képeket csinálni, téma adott, leadni pedig nyers képeket kellett (nem raw, nem úgy nyers), mindenféle utómunka nélkül. A három téma is jól átgondolt volt. Mindenki megtalálhatta benne, amit meg tud csinálni.

Ahogy elnéztem a többi fotóst, a társaság 80%-a rögtön ész nélkül rohanni kezdett az Őrs Vezér tér irányába. Én leültem inkább egy fél órára gondolkodni, hogy mit is szeretnék utcai divat címén fotózni. A másik két témát élből elvetettem: a nonfiguratívhoz nincs szemem, a kicsi-nagyhoz meg semmi jó nem jutott eszembe. Makrózni meg nem akartam.

Az utcai divat bizonyult a legnépszerűbb témának. A legtöbb felvételiző akivel összefutottam mind a metró környékén vadászott emberekre, helyzetekre. Én először divat plakátokkal akartam összehozni járókelőket meg színeket. Nem találtam változatos posztereket és ha rá is akadtam egyre, akkor sem volt garantált, hogy bármilyen érdekes helyzet összeállna ilyen rövid idő alatt. Elég csúnya ráfutás lett az ötlet.


Bevallom Nick Turpin lebegett végig a szemem előtt a fantasztikus utcaképeivel. Hamar felpofoztam magam és megmagyaráztam a gépháznak, hogy azok a képek évek munkájával lettek olyanok, négy óra alatt nekem kevés az esélyem hasonlóra. Mire ezt beláttam már el is vesztegettem két órát a négyből. Igazán értékelhető kép nélkül.

*pánik*felülkerekedés*

Elkezdtem nagyon nézelődni: bazársor, pláza, metrómegálló, Ikea-park - semmi olyan, ahol ne láttam volna másik két-három fotóst. Úgy döntöttem megállok az Őrs közepén - ahol a legtöbb az ember, ott a legjobb az esélyem találni valami érdekeset.

Álltam egy-két percig, majd felfigyeltem az utcai árus négy szemüvegtartó polcára, amiknek a tetején kis tükrök voltak. Bámultam a tükröket, amikben fel-feltűnt egy elsuhanó kéz, egy táska, kalapok, lábak, egész alakok - mindenféle testrészek attól függően gazdájuk milyen messzire sétált az üvegtől. Belefotóztam az egyikbe kíváncsiságból, és ezt láttam:


Megtetszett a gyenge minőségű üveg torzítása és ahogy a tükörből nézve teljesen más hangulatát lehet megteremteni ugyanannak az utcaképnek. Jó lett a giccses hatást keltő keret is, elég groteszk módon kelti életre az utcai divatot (ami valójában nem is divat. Mindennapi emberek mindennapi viselete. Vagy épp ez az utcai divat?), nekem pedig ez volt a célom. Az első kép után eldöntöttem, hogy ezt fogom csinálni. Az ötlet mellé praktikus is volt. Nem kellett többet sétálnom (~másfél órám maradt ekkorra a feladatból).

Próbáltam részletekre, divatelemekre vadászni: cipőre, táskákra, ékszerekre, kalapokra, arcokra, testhelyzetekre. Aki próbált már tükörből fotózni, tudja mennyire nehéz fókuszt találni, pláne ha közben a tárgyak folyamatosan (bár kiszámíthatóan) mozognak is. Szerencsére egy Nikon 70-200mm 2.8 VR II (köszönöm Ákos!) volt nálam, ami hihetetlen gyors és kegyetlenül pontos. Bizton állítom, hogy nem sikerült volna egy átlagos objetkívvel ennyi idő alatt megoldani a feladatot. Alig tévesztett a tükörben, ha igen azt is a gépház(én) hibájából félrecsúszott fókuszpont miatt.

A tükrök kb. írólap méretűek voltak, minden motívum egy-két mp-re villant fel bennük. Ennyi idő volt éleset állítani és kattintani. Sokat kellett előre gondolkodni, kinézni ki fog arra jönni, mit visel ami érdekes lehet és úgy helyezkedni, hogy sikerüljön lekapni az össze-vissza álló tükrökben. Kegyetlenül élveztem. Bár nem sikerült minden esetben jól időzíteni. (mindegyik kép spontán készült, nem állítgattam senkit)

Gyakorlatilag másfél órát ugrabugráltam, guggoltam, hasaltam és nyujtózkodtam a három tükör előtt. Tippem sincs mit gondolhattak rólam a járókelők vagy a többi fotós, de szerencsére ott megvolt az a jó tulajdonságom, hogy ha géppel a kezemben koncentrálok valamire, akkor a teljes külvilág megszűnik létezni. Nem igen zavartattam magam, a koncentrációból csak szegény árus "mikor fejezi be már" kérdései zökkentettek ki egy-egy pillanatra.

 A leadott 12 képet ~90-ből válogattam ki. There: (flickren, ha ott jobb)






Prelim Exam - Street Fashion #1


Prelim Exam - Street Fashion #2


Prelim Exam - Street Fashion #3


Prelim Exam - Street Fashion #4


Prelim Exam - Street Fashion #5


Prelim Exam - Street Fashion #6


Prelim Exam - Street Fashion #7


Prelim Exam - Street Fashion #8


Prelim Exam - Street Fashion #9


Prelim Exam - Street Fashion #10


Prelim Exam - Street Fashion #12


Prelim Exam - Street Fashion #12


Prelim Exam - Street Fashion #13
FIGYELEM DUPLA ZOKNISZANDÁL


Prelim Exam - Street Fashion #14


Prelim Exam - Street Fashion #15

BKF Fotográfia szak felvételi - II. forduló

Amennyire örültem az első körben továbbjutásnak, annyira nem tudom mit gondoljak a másodikról. Megfogadtam, hogy soha nem fogom azt mondani a főiskolával kapcsolatban, hogy fuu kommunikáció szak, erre pont ők képtelenek egyértelműen közölni dolgokat - de sikerült a következetlenség igazi iskolapéldáját megteremteniük az írásbelivel.

Kezdve onnan, hogy hetekkel ezelőtt a hallgatóiban érdeklődve azt mondták, az írásbelin arra lesznek kíváncsiak, milyen fotótechnikai ismeretekkel rendelkezünk (volt-e már fényképezőgép a kezünkben, ismerjük-e a funkcióit, stb) és mennyire vagyunk képben a kortárs fotográfiában. Erre utalt a feladott ajánlott irodalmak listája is (Fotóművészet és Balkon magazinok, fotótörténeti szakkönyvek, stb). Valóban ott szerepelt az is, hogy művészettörténet is lehet a dologban, erre viszont elég kevés dolog utalt.

Még a teszt előtt néhány nappal  is csak annyit lehetett megtudni, hogy "MEGLEPETÉS" lesz az írásbeli (ezt írta az egyik illetékes a felvételi fórumán).

A meglepetés össze is jött. Fotózáshoz kapcsolódó kérdés nagyjából három darab volt az öt oldalas tesztben, az összes többi kérdés állítólag általános műveltséghez tartozó, művészettörténeti ismeretekre vonatkozott.

 Ezzel az égvilágon semmi baj nem lett volna, mert maga a teszt komoly és összetett volt. Ilyennek képzelnék egy felvételit egy színvonalas művészeti képzésre, de

Miért kellett ezt titokban tartani? Miért nem lehetett egyértelműen kommunikálni a követelményeket? Ha csak a HII-ben mondtak nekem hülyeséget miért nem lehetett az ott dolgozókat felkészíteni az ilyen kérdésekre?

Mielőtt valaki azt gondolná, hogy így akarnám levezetni a sikertelen írásbeli miatt összegyűlt indulatokat azért gyorsan megjegyzem: sikerült a teszt (sőt, elég sok embernek, ami furcsa - visszaemlékezve a kérdések láttán a teremben eluralkodott általános értetlenségre).

Pusztán arról van szó, hogy ha a felvételivel kapcsolatos online ügyintézés és kapcsolattartás színvonalasan működik még Facebookon keresztül is, akkor miért a legfontosabb információk terén volt ilyen óriási a fejetlenség?

Szakdolgoztam

Elkészült életem legrosszabb időráfordítás/olvasószám - aránnyal jellemezhető írása: a szakdolgozatom.

A Hírportálok és újságírók a közösségi médiában címet viseli és a témát boncolgatja 8 fejezeten, 70 oldalon és SZÁZÖTVENEZER karakteren keresztül.

Csütörtökön hajnali négy óra tájt került pipa a wördben az utolsó javítási ajánlat átugrása gombra, reggel 8-kor már keltem is és vittem a copycatnek, beköttetni. Lefotózni természetesen elfelejtettem leadás előtt. ÉN.

Senkinek nem kívánnék olyan nyomasztó élethelyzetet, amiben végig kell olvasnia egyéb/jobb elfoglaltság hiányában. A bevezető azért innen elérhető .pdf-ben.

és most tovább a fontosabb dolgok felé.

Nincs rosszabb a nagy lehetőségeknél

Főleg olyan emberek kezében, akik képtelenek élni vele.

Adott egy főiskolai hallgatói lap, hozzá anyagi és technikai háttér, ami lehetővé tenné, hogy egy színvonalas, kézbe vehető valami kerüljön az asztalokra hónapról-hónapra. Egy újság, amit a hallgatók írnak és szerkesztenek legjobb tehetségük szerint, egy főiskolán, ami ennek a menetét tanítja három évig a gyermekeknek.

Tavaly fél évig én is próbálkoztam a szerkesztéssel, de akkor néhány régebben tárgyalt ok, és a saját maximalista hozzáállásom miatt inkább felhagytam a dologgal, nem is igazán érdekelt, egészen mostanáig. Anno én is megtapasztaltam a buktatóit, tisztában vagyok egy ilyen lap korlátaival és lehetőségeivel egyaránt, ezért mondok véleményt a jelenlegi helyzetéről, ami siralmas.

Nem arról van szó, hogy nem a megfelelő emberek csinálják. Személyesen ismerem őket, ők is tudják - sosem titkoltam - mennyire ismerem el, vagy tartom hülyeségnek a munkájukat. Ezért állok értetlenül az előtt, amit művelnek. Két dolognak biztos nincs helye akármilyen sajtótermékben, legyen az egy utcai szórólap, vagy hallgatói újság, vagy az ország leghíresebb napilapja: Sértődésnek, és érthetetlen marhaságoknak.

El kell dönteni: hülyének nézzük az olvasót, lenézzük az olvasót, vagy szeretnénk (és teszünk érte), hogy valaki kézbe vegye és olvassa, amit elérakunk?



A képen látható ábra és szöveg ”kortárs művészet”, és mint ilyen szent és sérthetetlen. Legyen. De valóban ilyen gyerekes sértődések mentén kellene az újság kinézetét alakítani?

Én tudom, hogy ezt a _hulladékot_ mennyire poénnak/művészetnek/komolynak szántátok, de nem ártana elgondolkodni azon, hogy néhány bennfentesen kívül az ilyen poénok senkinek nem esnek le, kifele annyi látszódik az újságból, hogy ez egy szánalmas gyermeki próbálkozás, amire valaki vakon adja ki a százezreket.

A negatív kritikán nem megsértődni kéne. Pláne nem egy szerkesztőnek. Ha valami szar, arról előbb-utóbb meg fogja mondani valaki, hogy szar. Egyformán kell kezelni ha ismerős vagy barát az a valaki, és akkor is ha tényleg csak egy ’valaki’. Erről szól az élet, ez van. Az egész történetben az zavar, hogy a lehetőség ott van a színvonalas végeredményre, tudnátok ezt jobban is csinálni.

Az zavar, hogy külső szemlélőként látom, hogyan ível lefelé az újság színvonala. Azé az újságé, amibe én is bedolgoztam.

Nem okoskodni szeretnék, de üljetek le átbeszélni ezt a dolgot. Mutassátok meg mindenkinek akinek ott van a neve az impersszumban, hogy gyerekek: ez van, egy senki a blogján ezt gondolja rólunk.
Ha ezt közösen végiggondoljátok, és nem csak úgy tekintetek a lapra, mint valami elszállt művészeti önkiteljesítés csúcsára, vagy poénra, többre lehetne képes a komm’.

(Ez volt az utolsó post a régi blogon, gondoltam átemelem, hogy ezzel is fricskázzak egy jót az átmenetet könnyítsem, saját magamnak.)