Tőlem ezért nem kapsz díjat a Goldenblogon

Hahaha, na, de tényleg:

A Goldenblog fotó szakosztály egyik szakmai zsűrije voltam, ami remek alkalom volt arra, átnyálazzak SOK hazai fotóblogot (a nagyját eddig is követtem), és leszűrjek hatalmas tanulságokat. Íme:

Kezdjük ott, hogy mit tekintünk fotóblognak. Egységes álláspontunk volt a zsűrivel, hogy a flickr/picasa/inda megosztókat nem tekintjük annak. Azok tárhelyek. Még ha tágan értelmezve tényleg ellátnak fotóblog funkciókat is.

Fotóblog iskolai definíció: az erre alkalmas felületen tálalt, folyamatosan frissített képes blog, ahol a szerző a saját képeiből vezet egy napló-szerű izét.

Ezzel kilőttük a listából az eyecandy gyűjteményeket. Szörfölni a neten és share gombot nyomogatni kevés hozzáadott értékkel bír, nem ezt szerettük volna díjazni.

Nem nyertek (sajnos) a fotós tematikájú hír- és szakértői blogok, bármilyen kiválóak is. Völgyi Attila blogja meg az inPhoto a két legszínvonalasabb ilyen blog itthon, minden elismerést megérdemelne (egy másik kategóriában) amit ők csinálnak, de nehéz lett volna az általuk szerkesztett tartalmat, és a saját képekkel naplózó blogokat összehasonlítani. Kár, de azt hiszem így belátható a döntés.

(Remélem lesz rá valahogy lehetőség, hogy kiemelt blogokként fennmaradjon a nevük a nyertesek mellett, de erre nincs ráhatásunk zsűriként, ahogy a Goldenblog lebonyolításának egyik elemére sem volt. Kár.)

A jó, a rossz és a nemveszünksemmit


Miért rossz egy fotóblog, és hogy lehet jobban csináln? A bennmaradó blogok között voltak nem-túl-jók és nem-túl-rosszak, egészen jók és egészen rosszak is. Innentől a szempontok csak a saját véleményemet tükrözik.

- Bélyegképek: Mit érnek a rendszeresen posztolt képek, ha 2-300px szélesek? Eltűnnek az oldalon, kivehetetlenek, nem érvényesül maga a kép, ami a blog lényege lenne. Használjatok bátran nagy képeket. Bigger is better. Pláne ha képekről van szó. Nagy képek. Nagy képek. Nincs annál szomorúbb, amikor egy nagy, szép, szellős oldalt nem tölt ki a kép.

- Szöveg és képek aránya: Sok a grafomán fotóblogger, és ez jó, de a legtöbben nem tudtátok eltalálni a kellemes arányt szövegelés és képek között. A kettő akkor működik egymás mellett, ha a kép kiegészíti a szöveget, ráerősít a tartalomra, a szöveg pedig nem olyan hosszú, hogy elnyomja a képeket.
Rengeteg jóképű, de túlírt fotóblog volt, nagyon-nagyon felesleges és fárasztó szövegeléssel. Volt, ahol meg az volt a baj, hogy egyáltalán semmit nem tudtunk meg a képekből, azok magukban nem voltak elég beszédesek, hiányzott 1-1 rövid képalá, vagy ilyesmi.

- Válogatás hiánya: Senkitől nem várható el, hogy szerkesztőként gondolkodjon, de még így is nehezen értelmezhető, miért kell 25 egyforma képet feltölteni egy kirándulás pihenőjéről, 15-öt egymás alá a teliholdról - ahol a képek között annyi a különbség, hogy a bal alsó sarokban az egyik faágat kicsit arrébb fújta a szél két expó között.

A kevesebb több. Egy-két jól kiválogatott, kedvenc kép egy témáról sokkal szebbé teszi az élményt a nézőnek, mint 15 egyformán jó, vagy egyformán rossz.

- Öncélű magamutogatás: Sok marketing-szagú fotóblog volt, az ilyeneket nem tudom szeretni. Két típusuk van: az egyik a kizárólag esküvő- és babaportékkal operáló fotóblog, aminek az egyetlen üzenete a fotós által kínált szolgáltatás népszerűsítése. Én az ilyet nem tekintem blognak. Csak egy folyamatosan frissített portfoliónak.

A másik típus az önjelölt divatfotósok amatőr modell portréit felvonultató blogok, amik nem sokban különböznek a fentitől, mégis, itt azért nyomokban felfedezhető volt, ha a magamutogatáson kívül valóban naplót is vezet az illető, vagy legalább is úgy tesz: néha werkfotók, néha egy kis sztorizgatás - de ezek sem informatív tartalmat adnak, csak "nézd meg, így fogom a nagy dslr fényképezőgépemet" - szagú dolgok.

Mindkét típusnál mentette volna a helyzetet, ha oldalanként egyszer-kétszer olvashattam volna valóban hasznos tanácsokat, technikai infókat a képek készítéséről, ötletelést világításról, beállításokról vagy bármit, ami elszakad a fent már említett önfényezéstől.

- Következetlenség: ez a tényező igazán csak az utolsó körökben számított, ahol a Top10 blogokat kellett rangsorolni, és hármat kiválasztani. Azok a blogok kerültek végül a legjobbak közé, ahol a blog indulásától látni lehetett mi érdekli a szerzőt, mi a célja, honnan-hová tart. Azok a fotóblogok, ahol a blogger ugrált az absztrakt - riport - színes - feketefehér - képek között, hátrébb került, mint a világos elképzelések mentén végigvitt bogok.

Hát ennyi. A közös döntésünk alapján egyhangúan legjobb háromnak ítélt blogok listája itt van a linken.

Arra is jó volt a zsűrizés, hogy rájöjjek: a saját blogjaim közül egyik sem felelne meg az általam támasztott elvárásoknak. Van még hova és mit, mert bizony az én blogjaim is jó szarnak tűnnek így visszanézve a többi mellett.


A közönségszavazás eredménye pedig: hát. hm. elnézést.

Milyen ma a legnépszerűbb kamera Flickr-en? Nikon? Canon?

Egyik sem. A legfrissebb adatok szerint az iphone4 átvette a vezetést az eddigi csúcstartó Nikon D90-től.

Az iphone és a kamerája ettől nem lesz jobb vagy rosszabb (jobb majd az ios5 fejlesztésektől lesz), ahogy a D90-sem a legjobb kamera volt, viszont mindenképp érdekes adat.

A grafikonból ugrásszerű fejlődés látszik. Egyre népszerűbb az iphone, egyre több app jelenik meg rá, amikkel egyre egyszerűbben tölthetjük fel a képeket a megosztóra. Elkerülhetetlen a siker. Nem lennék a "point and shoot" gépek helyében.

Év elején a CES kapcsán már megmondtam előre: a kompaktok elindultak lefelé a lejtőn. Ha nem kapnak megosztás funkciókat, amivel felvehetik a versenyt a telefonokkal, könnyen feleslegessé válhatnak.

Ezt látszik alátámasztani a flickr camera finder másik ábrájaja, amin az látszik, hogy a legnépszerűbb kompaktok közül mindegyik mélyrepülésnek indult. (bár ez nem ennyire egyértelmű: a zuhanás oka lehet az is, hogy egyre több típus jelenik meg, egyik sem válik igazán húzó modellé, gyorsan cserélődnek a gépek termékcsaládokon belül is, így sokféle gép közt oszlik meg a felhasználók aránya)

Élő közvetítés a fotoklikken a tripontos előadásokról

Szerintem nem tartana sokból kiírni előre, ha valamelyik előadást mégsem közvetítitek.

El tudtam volna menni. Közbejött egy kis szervezni való, amit kényelmesebb volt gép előtt intézni, és gondoltam így nem maradok le Dezső Tamás mai előadásáról a Tripontban.

Rosszul gondoltam.

Mától indul a Magyar Képmesék

Pár hete hirtelen felindulásból elkezdtem összegyűjteni a Readerembe az összes magyar fotóblogot. Persze ez egy lehetetlen vállalkozás.

Túl széles az internet ahhoz, hogy minden fotóblog felkerülhessen a listára (csak a freeblog rendszerében közel ezer fotóblog van jegyezve - ki tudja, mennyi az inaktív?). Nem is állítanám ezért, hogy az itt szereplő blogok a legnépszerűbbek, vagy legjobbak. Egyszerűen csak ezeket találtam meg eddig.

És tulajdonképpen ez adta az ötletet a Magyar Képmesékhez.



A Magyar Képmesék egy Facebook csoport lesz, ami ajánlóként fog működni ezekhez a blogokhoz. Olyan képek kerülnek majd bemutatásra, amik megtetszettek a hírfolyamból. Nem fotókat fogok lopkodni a fotóblogokról, csak linkeket adok a bejegyzésekhez.

Teljesen szubjektív válogatás lesz. Szeretnék az átlagosnál picit igényesebb színvonalat tartani. Ha ez azzal jár, hogy kevesebb lesz a tartalom, vagy egy blog sokszor ismétlődik, akkor ez van. Legyen a szerzőnek is jó érzés a kiemelés, meg legyen a nézők számára is élmény a nézegetés. Ez a cél.

Az alapelvek ezek:

- Jó kép. (hehe. ennyi. minden, ami a jó kép fogalmát szerintem kimeríti. érdekes, meglepő, szép, elkapott, vicces)
- Tartalmas, érdekes, közérdekű írás.
- Nem reklámozni szeretnék. Aki a napi iparosmunkájából csinál blogot (esküvő, csecsemő, portré, stb) nem fog minden bejegyzésével megjelenni.
- Nem fűznék kommentárt a képekhez. Nem szeretnék kritizálni, vagy az egekig magasztalni senkit. Viszont nem tiltom meg, hogy bárki a kommentekben kifejtse véleményét bármelyik képről is. Ez lenne valójában a csoport lényege: beszélgessünk, lájkoljunk, tanítsuk egymást, szervezzünk dolgokat, szerezzünk barátokat, ellenségeket.

Magyar Képmesék Facebook oldal

(first order of business: a lista még a héten ki lesz bővítve a tumblres fotóblogokkal)

Mennyire öngyilkos dolog Csernobilban fotózni?

Gerd Ludwig egy egészen elhivatott fotós. Négy nap múlva ér véget a kickstarer.com-on szervezett gyűjtése, ahol eddig húszezer dollár jött össze közösségi adományokból, így folytatni tudja a Long Shadow of Chernobyl történetét.


Olyan helyeken fotózott eddig Csernobilban, ahol a legkomolyabb védőfelszerelésben is huszonöt perces műszakban dolgoznak a munkások. Ennél többet egy nap nem is lehet a sugárzó romok közt tölteni egészségkárosodás nélkül.

Dokumentálni szeretné a helyreállítási munkákat, az egykori lakosok életét - akik közül többen visszaköltöztek a környékre, a nyilvánvaló veszélyek ellenére - a sugárzás hatását a környezetre és az emberekre. Az eddigi képeit a honlapján lehet megnézni. Egészen bámulatosak. (Nem olyan trágya HDR, mint ami kering állandóan csernobilról.) Ugyanitt rengeteg infó a katasztrófáról, és a 25 év alatt végzett helyreállítási munkákról. Talán Japánban nem ismétlődik majd ugyanez.

Komoly vállalás, főleg mert munka közben maga is állandó sugárzásnak lesz kitéve. A pénz jelentős része pedig erre, védekezésre megy el. Gyakran kell kamerát és védőruhát cserélnie, csak a speciális autó és a sofőrje, amivel közlekedhet a reaktor közelében, napi 600 dollárba kerül.

Nincs az a kiadó, amelyik teljes egészében finanszírozni tudná ezt a tervet, ezért a szokatlan (számomra például teljesen új, de én barlangban élek) felhívás a források előteremtésére.

A támogatók a befizetett összeg nagyságától függően nem csak felkerülnek a szponzorok listájára, de cserébe printeket, képeslapokat kapnak a fotóstól, díszpéldányt a készülő könyvből, személyesen találkozhatnak Gerddel egy portfolió konzultációra, stb.

Ha lehet választani, akkor ez a jövőkép a szimpatikusabb a közösségi médiáról, nem pedig az, amiről nemrég írtam a líbiai események kapcsán. Inkább a közösség támogassa a tehetségeket a színvonalas munkában, minthogy tehetségtelenek közössége árassza a nézhetetlen tartalmat.

Körülnéztem a kickstarter.com-on, mert tényleg teljesen kimaradt az életemből, hogy ilyen is van. Rengeteg fotós projectet lehet támogatni, a Magnumnak például külön alapítványa működik itt - ha éppen sok felesleges pénzünk lenne adakozni. És nem is ez a csernobili gyűjtötte eddig a legtöbb pénzt. GMH!

Ilyen lesz a közösségi háborús tudósítás?

Átkeresztelhetném a blogot Hogyan ábránduljunk ki a közösségi hírfolyamból tíz egyszerű lépésben-re. Nem ez a célom, de hétről hétre dob valami olyat a gép, amitől apránként morzsolódik le hitem.

Kevés képet láthatunk a Líbiai eseményekről, mert alig néhány tudósítónak sikerült bejutnia az országba. Az AP konkrétan egy flickr accountról vásárolja a fotókat, meg itt van ez a picasa album egy másik líbiaitól, innen is a fél világ veszi át a képeket. Amik nem mutatnak semmit.

Most nem is a képek minőségével lesz bajom. Inkább a tartalommal. Teljesen megértem azokat, akik csak az első galériáig jutnak például a picasa linken, és rögtön be is zárják az egészet. És mondjuk itt van ez a youtube videó, ami feltett minden pontot minden i-betűre (talán mire ezt a posztot megírom, már törlik is).

Szeretnék megmutatni milyen kegyetlen harc folyik az utcákon, oké, de erre akkor sem a cafatokra szakadt holttestek mutogatása a megoldás. Ilyen brutális képek eddig csak az internet legaljának számító oldalakon tűntek fel, és már ott, akkor is elég gáznak számított a facesofdeath tartalom. Ma meg youtube-on kapjuk az arcunkba ugyanazt.

Az ilyen nyers mutogatással semmit nem lehet elérni. Ezt nem lehet megosztani az ismerőseiddel, nem lehet továbbküldeni, hogy fú, nézzétek, zajlik a történelem.

Teljes céltalan, értelmetlen módja az erőszak bemutatásának, hogy hullazsákokat makróznak mobiltelefonnal, meg egymásra górt, felismerhetetlenségig összeroncsolt holttest-darabkákat videóznak jajjveszékelve. És akkor a fotóriporter a dögkeselyű?

A nézhetetlenül undorító képek mellé cserébe semmit nem tudunk meg körülményekről, hogy legalább valami értelme legyen a hullanézegetésnek. Így akarunk a jövőben tájékozódni a történésekről?

(nemtetszik, nem kattintasz rá. -persze, ezzel kíméljetek)

Miért lett ilyen gyászos az új Facebook photos?

A Facebook fejlesztői blogon írnak egész hosszan az új lightbox fejlesztési hátteréről. A technikai része annyira nem izgat, viszont nyomon követhető a design kialakítása is.

A facebookphotos (innentől fp) volt az első fejlesztés, ami annak idején bekerült az oldalra, azóta pedig töretlenül a legtöbbet használt alkalmazás. Ideje volt már átalakítani. Arról, hogy mennyi kép kerül fel naponta facebookra, itt egy infógrafika:



A legnagyobb baj az fp-vel eddig az volt, hogy a newsfeedben lefele görgetve nem lehetett a képeket nagy méretben megnézni. Ha rákattintottál egy képre, kezdhetted előlről a newsfeed olvasását az oldaltöltés miatt. Minden képnek új ablakot nyitni sem volt túl kényelmes, pláne az egyszerű felhasználóktól ez a módszer elég idegen volt. Erre a problémára tényleg a napokban befrissített lightbox a megoldás, de a Facebook eddigi letisztult és könnyű irányvonalaihoz képest elég gány munkának tűnik.

Nem értem miért nem ismerték fel, hogy az otromba fekete keret mennyire zavaró a képek körül. Már a közösségi fotómegosztókon is sikerült megértetni az emberekkel, hogy a 10 pixeles gyászkeret cikinek számít, erre most a Facebookos képek egy ujjnyi vastag fekete dobozkába lettek bezárva.

A falon valóban jobban mutatnak a fotók egy fekete háttérre pakolva, meg szépen megvilágítva. Facebook esetében ez a megoldás viszont idegen az oldal egyszerű, világos színvilágától. Ránézek egy ilyen képre és hiányérzetem támad a hatalmas, üres - és emiatt felesleges - körítés miatt. Nektek nem?



Főleg akkor, ha a fejlesztői blogban ott egy sokkal tetszetősebb verzió is:



Ezt azért vetették el, mert a képek így túl nagyok voltak a kisebb monitorokhoz. Az egész képnek ki kellett férnie egy képernyőre minden felhasználónak. Furcsa, hogy a helyen spórolva ezért beiktattak egy komoly méretű - funkció nélküli területet. Miért?

Az pedig már csak apró kukacoskodás, hogy a lightbox által kitakart terület két szélén néhány pixelnyit átlóg az eredeti oldal is. Ez is inkább buta hiba, mint tesztelt megoldás.

Régen volt annyi szépérzékük, hogy a TheFacebookban felismerték mennyire felesleges a The szó, remélem itt is rájönnek majd, hogy az egyszerűbb mindig jobb.

(fujj, mennyire utálom az olyan embereket, akik az új dizájnokat fikázzák mindig, mindenhol, a régit követelve vissza. És most majdnem ezt csinálom. Tessék. )

Össze lehet szedni egy galériányi képet az amerikai havazásról, Flickr-es fotókból?

Kíváncsi voltam. Westbalkán óta tudjuk, hogy a közösségi hírfolyam nem igazán működik híresemények esetében, ha kevés ember kerül közvetlen kapcsolatba a történésekkel. Jól működik viszont, ha a történés tömegeket érint (lásd a nemzeti földrengésünk), ha a dolog egyszerűen befogadható, átadható, ha remeg alattad a szék, neked csak twittelni kell róla és hír lesz belőle. Ez működik 120 karakternyi szöveggel,

De mi a helyzet a képekkel?

Arra voltam kíváncsi, össze lehet-e rakni egy galériát Flickren megosztott fotókból, ami versenyképesen bemutatja az elmúlt két napban Amerikára szakadt havazást (versenyképesen = látványosan, informatívan, gyorsan).

Szigorú voltam a válogatásnál. Keresési szempontok:

- creative commons - felhasználható/megosztható license;
- a képnek az elmúlt három napban kellett készülnie;
- a képalából vagy metaadatokból egyértelműen megállapítható helyen és időben.

Ezek a használhatóság alapvető szempontjai, ha bármelyik feltétel nem teljesül, a kép nem játszhat.

Rákerestem a snow, snowstorm, blizzard tagekre nagyvárosok szerint, illetve körülnéztem az erre a célra létrehozott groupokban is. A válogatásra másfél órát szántam, nyugdíjas tempóban ennyi idő kétszer is elég hírügynökségi anyagokból galériát faragni tetszőleges témában.

Másfél óra alatt kb. nyolcezer képet tudtam átnézni, és közel kétszázat emeltem ki közülük. Egy jó képről már thumbnail állapotban el lehet dönteni, hogy működik-e. Ez így megy.

A kiemelt fotók 90%-át sajnos ki kellett szórni a dátum miatt: a legtöbb decemberben vagy január elején készült, esetleg több éve, csak most töltötte fel valaki. Pedig elsőre megörültem, hogy sikerülhet egy fasza galériát összerántani belőlük.

Maradt 10-15 kép amiből elkezdhettem volna válogatni, de erős jóindulattal is csak 4-5 volt olyan, ami hírértékkel bír, és megállná a helyét egy galériában. Szóval ami nem hulladék. Na.

Mielőtt bárki hülyének nézne, hogy profi fotósok munkáihoz mért színvonalat kerestem volna, nem.
A képek egyáltalán semmit nem ábrázoltak: nem kép ez, sem ez, meg ez, meg ez, meg ez, de ez sem és ez sem. És minden kép amit meg sem nyitottam, a hozott példák valamelyik klónja volt.

A címben feltett kérdésre a válaszom egyértelmű: nem. Ez így bukta. Legalábbis ebben a formában nagyon sovány. És ez nem a sokszor emlegetett, évhátrányból induló magyar valóság helyzete, hanem Amerika, ahol előrébb jár a közösségi megosztós kultúra.

Lehet, hogy a huszonezer képes halmazból összejött volna 14-16 kép. De mennyi idő alatt? Milyen szenvedések árán? Nem éri meg a belefektetett idő.

Kíváncsiságból lazábbra engedtem a filtereket, és belevettem a nem CC-license, hanem all rights reserved képeket is. Az eredmény 130.000 képre ugrott. Ha most, fél óra elteltével újra nézném, valószínűleg már 135.000-nél járna.

Thx, but no thx.

Tanulság? Nincs tanulság. Furcsa napról napra megélni ezt a (saját) szemléletváltást. Amiről éveken át hittem hogy működhet, és amiről a főiskola alatt is mindenki homályosan csak annyit mondott, hogy ez az irány, ezt kell majd követni, az a gyakorlatban baromira nem működik.

Megint más kérdés, hogy béna képekből is lehet galériát csinálni, és hangzatos címet adni neki, és ugyanúgy nézni fogják, de hát

A nyugat-balkáni közösségi média csúfos szereplése

Ma reggel arra ébredtem, hogy a tegnap esti West-Balkánban történt tragikus baleset a magyar közösségi média első Twitteren-Facebookoon dokumentált eseménye. Na hagyjuk már egymást a hülyeséggel.

Hiszek - eddig legalábbis hittem - a közösségi média életképességében a hasonló események tudósításában, de ahogy azt a hajnali eset is mutatja, sokat kell még fejlődnie a közösségnek és a közösséget ész nélkül felhasználó portáloknak is.

Felhasználói oldalról: Végig kéne gondolni posztolás előtt, hogy egy twittnek, képnek, videónak következményei lehetnek. A hétköznapok során jó esetben csak a szokásos társaságunk olvassa amit összehordunk, de amint egy bejegyzésünk nyilvánosságot kap, teljesen megváltoznak a játékszabályok. Ha ez a szerencsétlen lány végiggondolja milyen shitlavinát indíthat el a bejegyzésével, talán fele ekkora ügy nem kerekedik a dologból.



Az ő twittjét kezdték először átvenni más twitterezők, majd hírportálok, tőle terjedt futótűzként a kamu, miszerint bla bla bla. Persze a lány szempontjából a történet igaz. Valóban azt láthatta, hogy valaki mellette a földre esik, - egy zsúfolt, füstös, szar helyen, mint a West-Balkán is, nem nehéz rosszul lenni. Azt is hallhatta hogy mindenki késelésről sikítozik.

Elég ha egy ember elkezdi kiabálni, a többi nem azt fogja kérdezni, pláne egy tinibulin, hogy valóban mi is történt.

Ugyanez igaz mindenkire akinek hirtelen lett egy ismerőse a West-Balkánban, akitől hallotta, hogy az is hallotta, hogy valaki sikított, de hogy mitől, azt már nem tudja, de egy másik haverjától meg úgy hallotta hogy tömeges késelés történt. Ha pedig elég sok ilyen hülye összegyűlik, még több júzernek lesznek újabb ismerősei, akik továbbosztják a hülyeséget, mígnem végül már annyian kántálják, hogy eljut a nagybetűs médiába is.

A probléma másik oldala az, ahogy hivatalos csatornákon kezelték az esetet. Rendőrségi tájékoztatást kb. hajnali három tájt kaptunk a helyszínen, de még ekkor sem fogalmazott egyértelműen a szóvivő (tartott a helyszínelés) mi történt a három lánnyal, hányan sebesültek meg. Gyors és pontos információkkal már éjfél körül elejét lehetett volna venni a pletykáknak.

Mert hát, mit kezd a helyszínen a tudósító, aki nem kap tájékoztatást a hivatalos szervektől? Kérdezgeti az szemtanúkat, amik nincsenek. Elég ha az illető kabát nélkül vacog a hidegben, akkor biztos a WB-ből jött és látott-hallott valamit. Innen megint csak a pletykák és a meg nem erősített tippek fognak továbbmenni, de ezek már tízezrekhez jutnak el, öt perceként változó tartalommal. Kész is a baj.

Így fordulhatott elő, hogy az egyik pillanatban öt halott, a másikban három, a harmadikban hatan csak késeltek és 17 halott van, de lehet hogy csak sebesültek vannak, akik az erkélyről estek le.

 A kényszer hogy valamit írni kell, mert embertelen sokan kattintják a hírt, erős ilyen helyzetben. Viszont amióta divat lett a közösségi információszerzés, ez a kényszer már a hitelesség rovására is megy. A kettő együtt meg elég szerencsétlen kombináció.

A developing story az egyszerű olvasó számára ismeretlen fogalom. Nem tud mit kezdeni a folyamatosan érkező hírekkel, csak igénye van rájuk.

Hiába írja oda a portál hogy állítólag, úgy tudjuk, meg szemtanúk alapján, meg így, meg úgy, az olvasók ezeket hajlamosak tényként kezelni, a szimpatikusabb igazságot elfogadni, aztán valós meggyőződéssel üvölteni azt tovább Facebookon.

Kétségek közt marad az ilyen olvasó, ilyenkor pedig teret kapnak a szélsőségek, mint a kuruc.info, ahol kész tények elé állítják az közönséget, még ha azok köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Az hogy az innen szerzett infó válik hangosabbá a közösségben, valahol minden légből kapott hírekkel dobálózó portál hibája is.

Remélem érzi mindenki az önmagát gerjesztő hülyeség tipikus esetét, nem is kell tovább ragoznom.

Facebook fotó fejlesztések

Komoly fejlesztések érkeznek mától a Facebook fotós alkalmazásához. A Mashable cikke számol be elsőként az újdonságokról.

Az internet naponta változik

Nagyon szerettem volna Kövér László csodálatos gondolatát elsütni valami kapcsán itt a blogon. Eljött a tökéletes alkalom.

Néhány bejegyzéssel ezelőtt még arról írtam, hogy a Facebook fotó felülete csupán a családi emlékfotók megosztására jó, a mai nappal viszont komoly (flickr-konkurencia szinten komoly) fotómegosztó funkciókat kap az oldal. 

Az újdonságok:

- Átdolgozottt kezelőfelület;

- Nagy felbontású képek: 720-2048px-ig;

- Egyszerűbb tagelés, fel- és letöltés;

- Lightbox;

Ezekkel a változásokkal elgondolkodtató egy komolyabb Facebook alapú portofoliót fenntartani. Hátránya marad így is, igaz a pofonegyszerűen elérhető 500millió felhasználóban rejlő előnyök messze túlmutatnak rajtuk. És akkor a kereskedelmi felhasználásról még nem is esett szó. Facebookos -képenként likeolható-sharelhető Nagyítás galéria? Hm?

A legnagyobb gond, hogy még mindig ott lesznek a reklámok. Ez nem túl elegáns megoldás a fotóink mellé. Ott marad a képek alatt a komment doboz, amivel sok zavaró elem kerül a fotok alá, mellé. Ezek apróságoknak tűnnek, de velük mégsem egy letisztult online galériát kapunk, csak ingyenes reklámfelületet.

Amint elért hozzánk is a fejlesztés, én bizony belevágok az internetbe. Nem komoly portfolio oldalnak (az most készül), de talán a levlifestream-es tumblr helyett-mellett fogom használni. Megmarad a Flickr, mert az ottani közösséget is kedvelem, és persze készül az önálló site is. Talán ez az ideális felállás.

Ötmilliárd Flickr fotó, azabaj?

Alaposan megosztotta a fotós közösségeket a hír, hogy flickrre valaki feltöltötte az ötmilliárdodik fotót. Szakmai blogok szomorúan veszik tudomásul, hogy percenként háromezer új kép kerül feltöltésre, elönt minket a mocsok, szépen lassan megfulladunk az igénytelenség sártengerében.

Biztos ez? -Hosszú post a kattintás után

Szakdolgoztam

Elkészült életem legrosszabb időráfordítás/olvasószám - aránnyal jellemezhető írása: a szakdolgozatom.

A Hírportálok és újságírók a közösségi médiában címet viseli és a témát boncolgatja 8 fejezeten, 70 oldalon és SZÁZÖTVENEZER karakteren keresztül.

Csütörtökön hajnali négy óra tájt került pipa a wördben az utolsó javítási ajánlat átugrása gombra, reggel 8-kor már keltem is és vittem a copycatnek, beköttetni. Lefotózni természetesen elfelejtettem leadás előtt. ÉN.

Senkinek nem kívánnék olyan nyomasztó élethelyzetet, amiben végig kell olvasnia egyéb/jobb elfoglaltság hiányában. A bevezető azért innen elérhető .pdf-ben.

és most tovább a fontosabb dolgok felé.