Ők 35-en már biztosan a líbiai harcok vesztesei

35 külföldi tudósító rekedt a Rixos szállodában Tripoliban, ahol negyedik napja tartják fogva őket Kadhafi fegyveresei.

*friss: Kadhafi úgy lászik olvassa a blogom, mert közben kiengedték a riportereket nemrég*

A tudósítók a líbiai kormány meghívására érkeztek az országba, a főváros ostroma előtt sajtóbejárásokra utaztatták őket, ahol nyilván azt szerette volna bemutatni a kormány, hogy mennyire urai a helyzetnek Tripoli közelében.

Aztán hétvégén a felkelők elérték a fővárost, az újságírókra pedig rázárták az ajtókat vendéglátóik, védelmük érdekére hivatkozva. A szállodában volt egyébként a líbiai állami televízió ideiglenes székháza is, de a TV-s stábokat az ostrom első napján átmenekítette a kormány egy megerősített bunkerbe.

A Rixosban rekedt riportereknek nem esett bántódásuk, sőt, az egyik legelegánsabb luxushotelben raboskodnak Tripoliban, de a munkájukat teljes mértékben ellehetetlenítették. Egymást tudják csak fotózni a folyosókon unatkozva, de arról legalább már egy galériát is kiadtak.

És amikor a fagyi visszanyal

Azzal, hogy gyakorlatilag nincsenek hiteles források a harcokról, az ostrom első két napjáról minden hírportál a felkelők pletykáira hivatkozva kezdett el híreket gyártani.

Így fordulhatott elő, hogy Kadhafi fiát elfogták, aztán kiderült hogy mégsem, aztán mégis, aztán mégsem, hanem a másik fiát. Meg így fordulhatott elő, hogy az egyik hírben a felkelők megrohamozták a fent is említett szállodát, aztán mégsem, aztán csak körülzárták, aztán még azt sem.

Az ostrom első napjaiban így a líbiai kormányra nézve sokkal negatívabb hírek (és képek) jelentek meg a túlbuzgó felkelők forrásaiból, mintha hagyták volna a profi tudósítókat is dolgozni.

És ugye nem felejtkezünk el Tim Hetheringtonról és Chris Hondrosról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése