Szolgálni vagy kiszolgálni - melyiket csinálja ma a háborús fotós?

Memorial Day alkalmából a magunkfajták tarthatnak csendes megemlékezést a háborúkban dolgozó fotóriporterekről, akik a második világháború óta ugyanúgy részeivé váltak a konfliktusoknak, mint a harcokat vívó katonák.


Egy-egy fotóst kiemelni közülük nem érdemes, mindannyiukat felsorolni pedig lehetetlen lenne. Voltak akik meghaltak, súlyosan megsérültek, vannak köztük veteránok és valódi legendák is. Egy nagyon egyszerű mondattal be lehet mutatni a háborús fotósokat, akik szembe futnak a konfliktusokkal, mikor mindenki más menekül előlük: biztosan van valami kattanásuk.

Változtatni dolgokon, tájékoztatni, megmutatni, mi történik valahol a világ másik végén, megőrizni a történelemnek olyan pillanatokat, amiket évtizedek múltán felelevenítve átgondolhatók az akkori hibák. - Ezeket a kattanásokat szokták emlegetni ilyenkor.

Ilyen elhivatottság nélkül biztos nem viszi vásárra a bőrét egyik fotós sem, az emberi oldal tehát kipipálva. A képek utóélete viszont ennél sokkal összetettebb.

A háborús fotók a tájékoztatás mellett a kezdetek óta a háborús propaganda eszközei is, a szabad tájékoztatás és a korlátok közé szorított sajtós munka közti arány ma jócskán az utóbbi felé tolódik.

Ha végignézünk egy fotósorozatot bármelyik aktuális konfliktusról, mindig jusson eszünkbe, hogy a képek jó eséllyel nem lehetnének a monitoron, ha a fotós nem az őt vendégül látó hadsereg szabályait betartva, ellenőrzött körülmények között készíti és adja ki a képeket. Amik utána ennek megfelelően tükrözik a valóság egy szeletét.

Sőt, olyan egészen furcsa esetek is előfordulnak, mint amikor kiderül, hogy a fenti, romantikus kattanásokat magáénak valló VII. ügynökség szállítja a stock fotókat a világ két legnagyobb fegyvergyártó cégének is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése