A következő címkéjű bejegyzések mutatása: amerika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: amerika. Összes bejegyzés megjelenítése

Mi köze az első bikininek az atombombához?

A Crossroads program kísérleti robbantása 1946. július 25-én
Bármilyen egyszerű ruhadarabnak tűnnek, bikinit készíteni valódi atomfizika. A falatnyi fürdőruhák története szorosan kapcsolódik az atombombák történetéhez.

1946. július ötödike előtt az Egyesült Államok néhány szigettel odébb költöztette a Bikini-atoll őslakóit. A második világháború előtt német majd japán fennhatóság alatt álló, korallzátonyokon kialakult szigetcsoport a harcok után az amerikai nukleáris tesztek központjává vált, a nagyjából kétezer éve lakott Bikini és környéke hamar nukleáris-sivatagi paradicsommá alakult.

Hatvanhat éve kezdődtek a tengeri robbantások a Crossroads fedőnevű program keretében, az első két bombát alig húsz nap különbséggel robbantották, tíz év alatt összesen  húsz alkalommal végeztek teszteket. A kísérleti robbantások célja az volt, hogy az atombombák hatékonyságát vizsgálják hadihajók és különböző vízi egységek ellen.

A robbantásokat a szigetről dokumentálták, így Bikini partjáról készült a fenti fotó is, amin a második robbantás pillanata látható. A gombafelhő körüli széles kondenzációs felhő a detonáció következtében kicsapódó vízgőzből és vízcseppekből áll, a robbanás középpontjában a vízoszlop felett pedig a karfiol-alakú gfelhő. Kutatók meglepetésére a vizes közeg eltérő viselkedése miatt elmaradt a szárazföldi tesztek során megfigyelt jellegzetes gombafelhő.

Az első robbantások komoly pánikot okoztak a kutatók körében, a felemelkedő radioaktív vízfelhő ugyanis napokig a légtérben maradt, a szennyezett víz a sztratoszférába jutva csatlakozott bolygónk vízkörforgásához, esőzések alkalmával mérföldekkel odébb is kimutatható volt a csapadékban a radioaktív sugárzás.
Ezt a nem várt mellékhatást leszámítva az első tesztek sikeresek voltak, az elhelyezett hadihajók mindegyike használhatatlanná vált, a hajókon kimutatható sugárzás mértéke annyira magas volt, hogy megtisztítani is veszélyes lett volna azokat, így mind az óceán mélyén végezték. A hosszútávú tesztek során a megfigyelést végző hajók legénysége is komoly egészségkárosodást szenvedett, a sugárzásból kijutott a környéken dolgozó japán halászhajók legénységének is.
Juteszembe, valamikor tavaly írtam az atombomba-kísérleteket dokumentáló filmes csapatokról is.
A szigetet a tesztek befejezését követően 1968-ban nyilvánították lakhatóvá, de a politikai nyomásra meghozott döntés elhamarkodottnak bizonyult: a visszatelepített lakosok 150 millió dolláros kártérítést kaptak ugyan, de a környéken lehetetlenné vált az élet. A sziget körüli vizekben és a szárazföldön is szinte teljesen kihalt az élővilág, a megmaradt fajok fogyasztása pedig még tíz évvel a tesztek után is veszélyes volt.

1978-ban ki is költöztették ismét a lakosokat, miután a testükben veszélyes szintet ért el a strontium-90 nevű radioaktív izotóp mennyisége. A nyolcvanas években a helyiek még mindig azért lobbiztak, hogy szigetük földjét 38 centi vastagságban cseréljék ki - ezzel ugyan megszabadultak volna a talaj felső, szennyezett rétegétől, de vele együtt a teljes természetes növénytakarótól is.  Egy 2010-es UNESCO jelentés szerint a sziget még mindig nem alkalmas az életre.

Eközben Amerikában

1946. július 5. Micheline Bernardini francia táncosnő bemutatja az első bikinit a modern világnak
1946-ban július 5-én, hatvanhat éve, egy héttel a Bikini szigeteki tesztek megkezdése után Louis Réard francia divattervező (eredeti foglalkozását tekintve autószerelő) bemutatja a legkisebb fürdőruhát, amit valaha készítettek.

Bár a falatnyi fürdőruha ötlete nem volt túl egyedi (már az ókori görög- és római nők is viseltek hasonló, kétrészes ruhákat), de nem is aratott osztatlan közönségsikert.

Az első bikini bemutatójára a tervezőnek alig sikerült modellt találnia, aki vállalta volna a megaláztatást. Végül egy francia sztriptíztáncos, Micheline Bernardini vállalta be a szereplést.

A bikini elnevezés sem véletlen: a világ legkisebb fürdőruháját mérete miatt először Atome-nak nevezte el a Réard által is hivatkozott tervező, Jackques Heim. Heim fürdőruhájának felső része még bandana-szerűen takart, de Réard ezzel nem volt megelégedve. Szerette volna annyira csökkenteni a fürdőruha felületét, amennyit még épp elbírt a kor közízlése.

Réard kettéhasította az Atome fürdőruha felső részét, hogy a melleket két külön kosár tartsa, innen kapta nevét a bikini, ami Réard szerint hasonló hatást vált ki a férfiakból, mint a Bikini szigeten felrobbantott atombomba.

 Innen olvashattok még többet a témában:

LIFE Celebrates the Bikini - LIFE.com
Bikini, Bikini, OP:Crossroads - Wikipedia


Tényleg egy szétlőtt fejű szakállas hullára vagytok kíváncsiak?


"Én csak akkor hiszem el, ha mutatnak róla egy hiteles felvételt bizonyítékként." - Én meg nagyon meglepődtem rajta, hogy van olyan ember, akinek csak Oszama bin Laden hullájának látványa nyújthat bizonyosságot (bár a nyers erőszak mainstreambe emelése miatt már hónapokkal ezelőtt kiakadtam).

Azon kívül, hogy bin Laden csak a CIA legendája, egyéb okai is vannak, hogy nem láthatjuk a trófeát:

Amerika ünnepel. Nem egy ember halálát ünneplik, hanem valami nemzeti beteljesedést. Mintha hozzánk a trianon előtti területeket csatolnák vissza: akkor sem a sok új szomszédért meg a magyar tengerpartért lennénk oda, hanem a történelmi igazságtételért (jó, sicc). Külső szemlélőként tényleg furcsa azt látni, hogy egy rajtaütéses gyilkosság hírére zászlót lengetnek a Time Square-en, de mivel nincs ami beárnyékolja a hírt - nincs fotó a gyilkosságról - ezt a problémát elnyomja a tíz év várakozás után érzett katarzis.

Nagyon sokan nem ünnepelnek. Bármennyire is jelentéktelen figura lett Oszama a bujkálással töltött évek alatt, maradtak még bőven szimpatizánsai, akik ugyanúgy zászlót ráznak a halálhírre, csak máshol, más színűt. Ezeknek a csoportoknak csak olaj lenne a tűzre egy ilyen fotó. Nem csak azért, mert szembesülnének halott példaképükkel, hanem a képet kinyomtatva magukkal vihetnék a zászló mellé - újra jelképpé válhatna a szakállas öreg bácsi, ami tovább gerjeszti az indulatokat, nem pedig lezár egy tíz éve tartó, kellemetlen helyzetet.

A képeknek hatalma van. És nem csak azért, mert fotós-képszerkesztőként hazabeszélnék. Vissza kell nézni bármelyik ikonikus fotóra a történelemből. Vannak képek, amik komoly hatást gyakoroltak a világra. Lehet hogy nem döntöttek meg kormányokat, vagy gyógyítottak halálos betegségeket, de tudat alatt ott működnek az emberekben, amikor jobbra vagy balra szavaznak, amikor adakoznak, amikor elítélnek vagy támogatnak valamit.

Egy ilyen kép komoly indulatokat válthat ki, kiszámíthatatlan folyamatokat indíthat el. Sokkal több bajt okoz, mint amennyit megold. A hivatásos kételkedőkben nem csillapított volna semmit: Azok az emberek, akik ma a képet várják, ha holnap megkapnák, biztosan azt mondanák, hogy hamisítvány.

Felelőtlenség lett volna publikálni a képet a hírrel együtt. A megfelelő emberek ezt megtanulták akkor, amikor Szaddam Husszein kivégzését élőben közvetítették: Irakban azóta is a polgárháború zászlóshajója a felvétel.


Minden fotó egyben önarckép is (Philip Gourevitch). Egy kép amit készítünk, rólunk is elárul dolgokat. Mit üzenünk magunkról egy ilyen fotóval?


Össze lehet szedni egy galériányi képet az amerikai havazásról, Flickr-es fotókból?

Kíváncsi voltam. Westbalkán óta tudjuk, hogy a közösségi hírfolyam nem igazán működik híresemények esetében, ha kevés ember kerül közvetlen kapcsolatba a történésekkel. Jól működik viszont, ha a történés tömegeket érint (lásd a nemzeti földrengésünk), ha a dolog egyszerűen befogadható, átadható, ha remeg alattad a szék, neked csak twittelni kell róla és hír lesz belőle. Ez működik 120 karakternyi szöveggel,

De mi a helyzet a képekkel?

Arra voltam kíváncsi, össze lehet-e rakni egy galériát Flickren megosztott fotókból, ami versenyképesen bemutatja az elmúlt két napban Amerikára szakadt havazást (versenyképesen = látványosan, informatívan, gyorsan).

Szigorú voltam a válogatásnál. Keresési szempontok:

- creative commons - felhasználható/megosztható license;
- a képnek az elmúlt három napban kellett készülnie;
- a képalából vagy metaadatokból egyértelműen megállapítható helyen és időben.

Ezek a használhatóság alapvető szempontjai, ha bármelyik feltétel nem teljesül, a kép nem játszhat.

Rákerestem a snow, snowstorm, blizzard tagekre nagyvárosok szerint, illetve körülnéztem az erre a célra létrehozott groupokban is. A válogatásra másfél órát szántam, nyugdíjas tempóban ennyi idő kétszer is elég hírügynökségi anyagokból galériát faragni tetszőleges témában.

Másfél óra alatt kb. nyolcezer képet tudtam átnézni, és közel kétszázat emeltem ki közülük. Egy jó képről már thumbnail állapotban el lehet dönteni, hogy működik-e. Ez így megy.

A kiemelt fotók 90%-át sajnos ki kellett szórni a dátum miatt: a legtöbb decemberben vagy január elején készült, esetleg több éve, csak most töltötte fel valaki. Pedig elsőre megörültem, hogy sikerülhet egy fasza galériát összerántani belőlük.

Maradt 10-15 kép amiből elkezdhettem volna válogatni, de erős jóindulattal is csak 4-5 volt olyan, ami hírértékkel bír, és megállná a helyét egy galériában. Szóval ami nem hulladék. Na.

Mielőtt bárki hülyének nézne, hogy profi fotósok munkáihoz mért színvonalat kerestem volna, nem.
A képek egyáltalán semmit nem ábrázoltak: nem kép ez, sem ez, meg ez, meg ez, meg ez, de ez sem és ez sem. És minden kép amit meg sem nyitottam, a hozott példák valamelyik klónja volt.

A címben feltett kérdésre a válaszom egyértelmű: nem. Ez így bukta. Legalábbis ebben a formában nagyon sovány. És ez nem a sokszor emlegetett, évhátrányból induló magyar valóság helyzete, hanem Amerika, ahol előrébb jár a közösségi megosztós kultúra.

Lehet, hogy a huszonezer képes halmazból összejött volna 14-16 kép. De mennyi idő alatt? Milyen szenvedések árán? Nem éri meg a belefektetett idő.

Kíváncsiságból lazábbra engedtem a filtereket, és belevettem a nem CC-license, hanem all rights reserved képeket is. Az eredmény 130.000 képre ugrott. Ha most, fél óra elteltével újra nézném, valószínűleg már 135.000-nél járna.

Thx, but no thx.

Tanulság? Nincs tanulság. Furcsa napról napra megélni ezt a (saját) szemléletváltást. Amiről éveken át hittem hogy működhet, és amiről a főiskola alatt is mindenki homályosan csak annyit mondott, hogy ez az irány, ezt kell majd követni, az a gyakorlatban baromira nem működik.

Megint más kérdés, hogy béna képekből is lehet galériát csinálni, és hangzatos címet adni neki, és ugyanúgy nézni fogják, de hát