Mihez kezdjenek a gazdasági válságban megrokkant pénzügyi szakemberek?

Álljanak fotóriporternek. Marcus Bleasdale-nek például nagyon bejött. Mondjuk ő nem az elmúlt években cserélte az íróasztalát Kongó legkeményebb helyeire. Érdemes a VII honlapján átnézni a munkásságát, nagyon jó audioslideshow-k vannak tőle.

Ami miatt pedig érdekes még: nemrég akadtam rá a Guardian fotórovatában a My Best Shots sorozatra, ahol fotósok mesélnek kedvenc képeikről - készítés körülményei, háttérinfók, satöbbi. Marcus a rövid videóban mind közül a legfontosabb dologról beszél: a kezdeményezésről.

Szerintem (számomra? :P) a legnehezebb dolog a fotózásban az a része a folyamatnak, mikor meg kell közelíteni valakit. Ilyenkor általában vesztes szituációból indul a fotós, ha az alany észreveszi a közeledést, és elutasítóan kezd viselkedni.

Ilyenkor kell valami bizalomgerjesztő/pozitív dologgal előrukkolni (vagy nagyon gyorsan kattintani), amiből vissza lehet hozni döntetlenre a meccset. Rengeteg módszer van erre, de nincs olyan, ami a nagy könyvben lenne megírva. Nektek van bármi tuti?

 Marcus Bleasdale elmondja az övét, ami nem egyszer mentette már meg a fejéhez szegezett fegyverektől. Érdemes lehet tanulni tőle.

A szomszéd fapados konditerme mindig jobb téma

"Plágium vagy sem? Etikus vagy sem?
Kállai Mártonnak ítélte oda a neves magyar és külföldi tagokból álló zsűri az André Kertész Nagydíjat az idei Sajtófotó pályázaton. A téma megérintette Jan Sibik cseh fotográfust a zsűritagját, mert elment és lefényképezte "saját" szemszögéből... Önök szerint?"

Kállai Márton André Kertész díjas sorozata az idei Sajtófotóról, amihez a zsűrizés után a zsűri cseh tagja, San Sibik is kedvet kapott.

Sőt, annyira tetszettek neki Márton fotói, hogy a bevált recepten nem is sokat változtatott. A Magyar Fotóművészek Szövetsége Facebook oldalán meg lehet nézni még pár képet a sorozatból. Túlzás nélkül képről-képre másolta a cseh fotós a díjnyertes anyagot.

Etikus? Ez már inkább a határon túl esik.

Plágium? Nem lopta a képeket. Illetve, de. Azzal semmi baj nincs, ha elmegy, valóban megérinti a téma (thumbs up a modoros fogalmazásért), és megpróbálja új oldalról bemutatni. Itt viszont egyértelműen nem arról van szó. Ez itt hamisítatlan balkáni surmóság.

Vagy mégsem? Nézdcsak:

Idén sajtófotóra nem csak Kállai adott be a legtöbbet fotózott fapados konditeremről anyagot.

Balázs Attila, az MTI fotóriportere is egy ott készült sorozattal pályázott, a zsűri viszont Kállai képeit ítélte jobbnak. Én úgy emlékszem, Balázs Attila anyagát láttam hamarabb, az jelent meg elsőként az MTI kiadásában, persze elképzelhető, hogy egy időben dolgoztak Mártonnal a témán.

Lehet, hogy így akart Sibik fricskázni egyet a döntés után. Lehet, hogy csak jelzés értékkel készült a sorozat, ismerve a kerekebb történetet. Sok értelme nem lett volna, ha Sibik hazaviszi ezt a sorozatot és pályázik vele valamilyen díjra, akkor ugyanis azonnal kikacagják, miután a másolásnak híre megy.

Ki tudja. Egy biztos, az ország legszebben,legtöbbször megfotózott konditerme azóta is fapados.

Cserébe nézzétek meg Az Év Sajtófotóit a Nagyításban!

Egy lecke kitartásból Joao Silvától

Felépült Afganisztánban szerzett sérüléseiből Joao Silva, és már munkába is állt a New York Times megbízásából - annak a katonai kórháznak a bezárását fotózta, amelyikben ő is töltötte rehabilitációjának hónapjait.

Silva mindkét lábát elvesztette, mikor aknára lépett Afganisztánban. Súlyos sérülései ellenére az egész balesetet végigfotózta, a lensblogon végigkövethetjük felépülését egészen a múltheti munkába állásáig. - Szerkesztői szerint semmit nem vesztett a munkakedvéből és elszántságából. Mindenképpen egy fantasztikus történet az övé (ami, tegyük hozzá, nem ma kezdődött).

Legyen rögtön két lecke

Nem Silva az egyetlen, aki hasonló sérülések után tért vissza fotózni: egy másik kiváló fotóriporter, Emilio Morenatti is műlábbal dolgozik, miután 2009-ben hasonló körülmények közt vesztette el egyik lábát. Azóta megjárta az arab forradalmakat Egyiptomtól - Líbiáig, most pedig épp a kettős mészárlás utáni gyászt fotózza Norvégiában.

Ezen a videón meg görkorizik:

Ennyire menő volt az űrsiklók pilótafülkéje

360' panoráma a szétszerelt Discovery belsejéből. Úgy néz ki belülről, mint egy rossz sci-fi. Egészen elképesztő, hogy ezek a gépek repültek eddig az űrben, de még így is a legmenőbb dolog ez, amit csak el lehet képzelni.

Február környékén a Discoverytől búcsúztunk, pár hete pedig az Atlantis landolása után az egész amerikai űrprogramtól - nézzétek meg azt is.

Ami eddig történt - képszpem

El vagyok maradva itt pár hónapnyi képpel, de biztos tudjátok, hogy ettől a héttől minden máshogy lesz. Sokszor mondtam már ilyet, és amit sokszor ismételek, azt előbb-utóbb betartom.

Tömören összefoglalva a lényeg: elkezdtem autósportot fotózgatni, de semmi nem lesz belőle. Nem úgy látványos ez, ahogy szeretném, közelebb meg nem lehet menni a témához, mert elüt; Voltam tűzoltóstüntetésen; Voltam melegfelvonuláson, ezt azóta is emlegeti nekem, well..., mindenki; Voltam egy nagy rakás béna divatbemutatón, meg fashionawardson, szerintem többször, mint azok az emberek, akiket érdekel is a divat; Fotóztam EU elnökség záró ünnepségsorozatot, az egész jól telt. - Talán az egyetlen pozitív csalódás magamban, újabban. Innen pár kép meg is jelenik valami könyvben az elnökségről, de a címét sem tudom; Voltam Soundon szép lányokat-szép ruhában fotózni, és hát szép lányok voltak bőven. Voltam EFOTT-on is, az meg tele volt mókás fesztivál-dolgokkal. Biztos kihagytam pár dolgot.

Meg hát ezen kívül dolgozok, mint az állat. Ezért nincsenek posztok se nagyon. De majd. De majd mostantól.

Most pedig beteszek ide annyi képet, hogy senkinek ne legyen kedve az aljáig pörgetni, hogy megnézze mikor volt az előző poszt.

Négy éves volt ma az iphone - és vele a mobilfotózás

Négy éve, 2007. június 29-én jelent meg az első generációs iphone. Tudtátok?

Bár az Apple pályája akkoriban is felfelé ívelt az ipodok és és itunes növekvő népszerűsége miatt, az iphone megjelenése óriási lökés volt a cégnek. Soha nem látott (és előre nem látott) eladásokat produkált a telefon, túlzás nélkül egy egész iparágat értelmezve újra.

Senki nem számított az iphone sikerére. Mert hát egy érintőképernyős telefon, egyféle szolgáltatóval, belső rendszerből telepíthető programokkal és a teljesen elszállt árával soha nem lesz népszerű termék. (Ma mintha az ipad-ről mondanának hasonlókat)

Hosszasan lehetne sorolni, milyen irányba változtak a mindennapok az okostelefonok által, én viszont csak a mobilfotózást emelném most ki, és arról sem írnék sokat. Inkább lásd: előző bejegyzés.

Ma az iphone az egyik legnépszerűbb fényképezőgép.


Itt egy teljesen érdektelen galéria az évforduló alkalmából  a LIFE.com-on (cicás képre linkeltem!), viszont ha tényleg szeretnénk tisztelegni a mobilfotózás előtt, akkor Gárdi Balázs Flickr oldala. 

Meg itt egy helyes infografika: iphone történelem, a Mashable-től:

Milyen ma a legnépszerűbb kamera Flickr-en? Nikon? Canon?

Egyik sem. A legfrissebb adatok szerint az iphone4 átvette a vezetést az eddigi csúcstartó Nikon D90-től.

Az iphone és a kamerája ettől nem lesz jobb vagy rosszabb (jobb majd az ios5 fejlesztésektől lesz), ahogy a D90-sem a legjobb kamera volt, viszont mindenképp érdekes adat.

A grafikonból ugrásszerű fejlődés látszik. Egyre népszerűbb az iphone, egyre több app jelenik meg rá, amikkel egyre egyszerűbben tölthetjük fel a képeket a megosztóra. Elkerülhetetlen a siker. Nem lennék a "point and shoot" gépek helyében.

Év elején a CES kapcsán már megmondtam előre: a kompaktok elindultak lefelé a lejtőn. Ha nem kapnak megosztás funkciókat, amivel felvehetik a versenyt a telefonokkal, könnyen feleslegessé válhatnak.

Ezt látszik alátámasztani a flickr camera finder másik ábrájaja, amin az látszik, hogy a legnépszerűbb kompaktok közül mindegyik mélyrepülésnek indult. (bár ez nem ennyire egyértelmű: a zuhanás oka lehet az is, hogy egyre több típus jelenik meg, egyik sem válik igazán húzó modellé, gyorsan cserélődnek a gépek termékcsaládokon belül is, így sokféle gép közt oszlik meg a felhasználók aránya)

Igaz-Hamis történelem: hamis a világ leghíresebb háborús propagandafotója

Elég rövid a lista, amin fel lehetne sorolni, mit adott eddig Dagesztán a világnak. Ha sok mindent nem is, legalább a katonát, aki eljátszotta a szovjet zászló kitűzését a Reichstag tetején, 1945. május másodikán (Lehet, hogy a történet még ennyire sem igaz. Ha pontosabban érdekel titeket a kusza történeti háttér, kattintsatok át az urbanlegends blogra).

A fotót Jevgenyij Haldej készítette, és a szovjet Ogonjok magazinban jelent meg először, 1945. május 13-án.

Valójában a zászlót már áprilisban kitűzték a szovjet csapatok, de első alkalommal még reggelre eltüntették a várost védő német katonák (akik két napig bírták még ezután az ostromot). Második próbálkozásra az szovjetek már biztosra mentek, a zászlótűzést csak azután játszották el újra az épület tetején, hogy biztos volt a győzelem.

A fenti kép jelent meg az szovjet lapokban, ami nem csak erősen manipulált, de nem is az eredeti eseményt vagy helyszínt ábrázolja: a fotós választotta ki azt az épületszárnyat, ahonnan legjobban látszik a lebombázott város, a zászlótűzés eredeti helyszíne pedig épp lángokban állt, ott amúgy sem tudtak volna fotózni. Az eredeti zászlótűző katonák helyett három másik látható a képen, akiket a nemes feladatra gondosan (de nem elég alaposan) válogattak.

Az elkészült fotót azonnal bekérette a hadsereg, és a fotóssal együtt hazarendelték a képet egy kis utómunkára. A laborban kiretusálták a felesleges katonát, a zászlót is sokkal látványosabb darabra cserélték, majd hozzáadtak egy kis füstöt a háttérhez, a drámaibb hatás kedvéért.

Viszont nem gondoltak mindenre: a zászlóst támogató katona mindkét kezén, és a zászlóson is több karóra látható. A kép utólagos kiadásaiban ezt az apró bakit is javították, de ekkorra már mindenkinek egyértelmű volt, hogy nem a pontos időt mérték velük szinkronban a katonák.

36 kockát lőtt a tetőn a fotós, ennyi felvételből ollózták össze a legjobb részeket a végleges képhez. Az egyik eredeti fotó így nézett ki:

Ps: Írtam már hasonló témában:

Az egyik bejegyzés az iraki háborúhoz köthető, Szaddám vasszobrának ledöntését mutatja be kicsit más fényben, a másik posztban pedig arról olvashattok, miért is lehet probléma, milyen kérdéseket vet fel egy manipulált fotó.

Meleg fiatalok - Coming Out

A New York Times nemrégiben indított egy hasonló sorozatot, mint a néhány évvel ezelőtti One in 8 million volt. A Coming Out-ban meleg fiatalok történeteit mutatják be, végigkísérve (eddig) hat tinédzserkorú gyerek egy-egy napját.

Ahogy a 1in8million is egyedülálló maradt az internets történelmében, úgy ezt sem hiszem, hogy bárki megpróbálná utánuk csinálni. Annál is inkább, mert ez a téma még Amerikában is elég kényes területnek számít.

Eleve a sorozat apropóját azok az egyre gyakoribbá váló, melegekkel szembeni - gyakran öngyilkossággal végződő - konfliktusok adták, amik mára igazi mainstream problémává emelték az ügyet. Még egy olyan országban is, ahol a melegek társadalmi elfogadottsága már nem a balkáni szinten mozog.

Sokak szerint itthon egyenesen képtelenség lenne hasonló anyagot tető alá hozni. Én sem vagyok benne biztos, hogy lehetne olyan embert találni, aki ennyire nyíltan, arccal, mindennel vállalná a fotózást, és az utána induló lavinát.

El tudnék képzelni például jobboldali képviselőket a parlamentben felszólalni a provokáció ellen, a kinyomtatott képeket lóbálva - mert ugye történt már hasonló, ennél sokkal kevesebbért is.

MTI / Soós Lajos (a kinyomtatott képek HVG / Túry Gergely)

Elliott Erwitt magyarországi fotói

Nincs különösebb apropó, egyszerűen csak ő az egyik kedvencem, és nem is tudtam (ma botlottam bele), hogy járt nálunk is. 1964-ben.

Meg a Magnum oldalán még egy pár kép.

Ha valaki nem találkozott volna még a nevével, a New York Times nemrégiben készített vele egy hosszabb interjút, miután idén ő kapta az ICP Infinity életműdíját.

Az interjúval párhuzamosan egy kritikát is lehet olvasni pályájáról, A TIME fotórovatában pedig a saját válogatását nézhetitek meg a kedvenc képeiből. Itt meg néhány fotója még, normálisan nézegethető méretben.

Azt hiszem egyértelmű lehet, miért nagy kedvencem.