A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fotótechnika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fotótechnika. Összes bejegyzés megjelenítése

Mondjátok meg a véleményem a Fuji Xpro1-ről

Milyen béna gépteszt az, aminek ez a címe. Pedig ez van, nem tudok dönteni.

Bő háromnegyed órát sétálgattam ma a Fuji Xpro1 cserélhető objektíves csúcskompaktjával, de nem tudom, hogy csalódtam-e benne vagy lenyűgözött. Valószínűleg mindkettő.

A gép felépítésével nincs gond. A váz igényes fekete, könnyű, ott tapad, ahol kell. Az objektívvel együtt (35mm 1.4) jó a súlyeloszlása, kézre áll. A gombok ott vannak rajta, ahova nyúlna értük az ember. Minden fontos funkció külön gombról, azonnal elérhető. A záridő tárcsával változtatható, a rekesz meg az objektív gyűrűjét tekergetve. Nagyon menő érzés nyomkodni. Tényleg az.

8-900 ezer forint a gép, ha két objektívet veszünk hozzá (35mm1.4 és 18mm1.8). Ha csak egyet választunk, 700e körül lesz, akkor a 18mm-t érdemes az ~1.5 szorzó miatt. Ez sok pénz egy hobbigépért, az Xpro1 pedig hobbigép. Sajnos.

Mikor elvittem sétálni, otthagytam cserébe a D700-at, 24-70 2.8-al, ami kedvező csillagállás esetén nem sokkal kerül többe a 3 objektívvel szerelt Xpro1-nél. Abban a tudatban hagytam ott, hogy ez a kompakt gép képes kiváltani a csúcskategóriás Nikonom legalább néhány funkcióját. Mint kiderült, nem képes.

Kis túlzással ugyanúgy viselkedik az Xpro1-is, mint a legtöbb kompakt. Távolról sem olyan reszponzív a gép, mint amit ennyi pénzért el lehetne várni. Elveszti a pillanatiságát a fotózás. Nincs az, hogy lenyomod a gombot és akkor elkészül a kép, és már látod is, hanem megnyomod a gombot, visszatér készenléti állapotból (ha előtte 1-2 percig nem használtad), fókuszál, aztán kattint, aztán megint nyomsz egy gombot, vársz, és megjelenik a kép.

Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy:
 *klikk*, Na, NAA, *katt* 
Ilyet se láttatok még géptesztben leírva, mi? A Na, és a NAA nagyjából annyi idő, amíg végignézed a keresőben, hogy elmúlt a pillanat, amit el akartál kapni. Erre nem lesz jó az Xpro1, és szerintem ezen a gyakorlás sem segít. A képek visszanézése ugyanilyen lomha. (aztán persze lehet, hogy csak hozzászoktam, hogy a felsőkategóriás dslr-ek mennyire gyorsak)

A másik zavaró dolog az EVF működése volt, ami exponálás előtt egy pillanatra felvillantja a kész képet, meg a mért értéknek megfelelő expót. Ezt én fölösleges villogásnak értékeltem, de ízlés dolga. A tesztpartnernek bejött.

Az AF viszonylag kis százalékban volt pontatlan, de akkor nagyon. Néha minden ok nélkül kiugrott végtelenbe a fókusz exponáláskor, ez elég zavaró lehet, ha valóban ilyen gyakran csinálja. Amúgy a fókusz gyorsasága és pontossága nagyjából azt a szintet hozza, amit egy 150-200ezres optikától várni lehet. Korrekt.

Így ért véget a rövid próbálgatás. Aztán jött komoly meglepetés: A képminőség elég durván jó. A rawból konvertált jpg, simán hozza közel azt a szintet, amit a Nikonom is. És ez elég nagy szó. A képekből egyáltalán nem egy kompakt gép szokott mélysége, jóhátezcsakkompaktgép képminősége köszön vissza, hanem teljesen profi végeredmény. Éles, szép képek. Szépen mosott élességen kívüli tartomány (nice bokeh!), minden ami kell.

 Tényleg, basszus, ragozhatnám napestig, de olyan a végeredmény, amit az árkategória DSLR-jei hoznak. Nagy kár, hogy az árkategória DSLR-jei ugyanezt megbízhatóbban hozzák.

És akkor itt jön a kérdés, hogy ajánlanám-e, és ha igen, akkor kinek? Mindenképp ajánlanám annak, aki nem riport / esemény / hír témákban gondolkodik, feleslegesnek tartja anagygépet cipelni, de kompromisszumok nélküli képminőséget akar viszontlátni a képein. És erre van is elég pénze.

H viszont józanul végiggondolom, eltekintek tőle, hogy mennyire hangulatos a nyakamban lógó Xpro1, akkor egy dslr egy fényerős fix objektívvel még mindig jobb ár/érték, és méretben sem sokkal nagyobb, és később jobban bővíthető, és, és és.

Amúgy, a 4-6oson lehellótouristoztak, amikor lógott a nyakamban a gép, és a belváros összes turistacsalogatója odajött, hogy hellomibensegíthetesetleg. 


Meg hát ezek nem igazi tesztfotók, ez nem is volt célom vele. Csak sétáltam vele egy kört a legnagyobb nyári kánikulában.


Isten óvja a királynőt! - a három órás portréfotózásoktól

Hatvan év a trónon sok idő. Ennyi idő alatt II. Erzsébet sok minden más mellett udvari fotósai közül is túlélt néhányat, de legalábbis elég sok ideje volt rá, hogy cserélgesse őket. Bár a királynőről minden lapnak és ügynökségnek annyi fotója van, amennyit nem szégyellnek (hivatalosan is ő a világ legtöbbet fotózott nője), a királyi család portéit elkészíteni még mindig különleges és hálás feladat.

Cecile Beaton volt az első igazán meghatározó fotós a királyi család életében. A királynőt először 16 évesen fotózta (akkor még nem volt királynő), és már akkor dicsérte a hosszúra nyúló fotózások során tanúsított végtelen türelmét. A fotózás húsz percig tartott volna, de a kép végül három óra állítgatás után készült el.

A királynő személyes kérésére Beaton fotózta a koronázási ceremóniáját és ott volt Károly herceg bölcsőjénél is. Negyven évig volt a királyi család fotósa, naplót vezetett az udvarnál eltöltött évei alatt, amiben részletesen beszámol a királyi család mindennapjairól, a udvari bulik hangulatáról, ilyenek. Letölthető a hatszáz oldalas napló scribd-ről.

Kiadásra engedélyezett fotók II. Erzsébetről (Cecile Beaton, 1942)






Beaton-t Fülöp herceg fotós barátja (Stirling Henry Nahum) követte a sorban, de ő a történelemkönyvek szerint nem hagyott mély nyomot a királyi család vizuális kultúrájában. A Barum-nak becézett fotós idején is többször Beaton-t hívta vissza Erzsébet, hogy ő örökítse meg a fontosabb eseményeket.

Udvari fotósok jöttek, mentek (Dorothy Wilding, Yousuf Karsh, Piettro Annigoni, és még páran, az eheti HVG-ben olvashattok róluk), a következő akit kiemelnék a kanadai Chris Levine volt, aki a különleges, holografikus portrét készítette 2004-ben. Nem is igazán a technika az érdekes, hanem hogy egészen extrém módon, csukott szemmel ábrázolja II. Erzsébetet.

2004-es brit lapok címlapjai Chris Levine fotójával

A fotózás kilenc másodperces etapokban zajlott, Chris pedig megvárta, míg két képsorozat között megpihen a királynő, és akkor készítette a képet, ami a 'Lét könnyűsége' nevet kapta.





A harmadik kiemeltem Annie Leibovitz, az egyedüli, aki kilóg a királyi portréfotósok sorából. Egyrészt amerikai származása miatt - a királyi család mindig angol, vagy az egykor gyarmati országokból származó fotóst alkalmazott - másrészt azért, mert ő volt az a fotós, akinek sikerült elmennie a falig II. Erzsébet türelmével.

Annie szabadtéri portrét akart készíteni egy skóciai helyszínen, mert szerinte az amerikaiak csak valamilyen jellegzetesen angol tájon tudják elképzelni a királynőt, amint birtokát járja. A választás nem nyerte el az udvar tetszését (nyilván skócia miatt).

A királynőt ehhez a fotóhoz beltéren fotózták, és mögé vágták be a tájat



A következő variáció egy lovagló portré lett volna, amin a királynő a Windsori kastély körüli birtokán lovagol. Pár nap múlva egy telefont kapott Annie, hogy pontosítsák a fotózás részleteit, miszerint minden oké, kivéve a szabadtéri helyszínt, a lovat, a lovaglóruhát és tulajdonképpen a fotó a Buckingham-palotában fog készülni, máshol nem.

Annie még ekkor sem adta fel, hogy a királynő emberibb oldalát próbálja majd megmutatni. A fotózáson megkérte a királynőt, hogy vegye le a tiaráját, hogy 'kevésbé legyen előkelő' a képen, mire II. Erzsébet csak annyit kérdezett vissza, hogy 'kevésbé előkelő? szerinted mit csinálunk itt?'

Egy teljes ígykészült videó a fotózásról (meg Annie visszamelékezse a Vanity Fair oldalán). Nagyon tanulságos Annie-t nézni munka közben. Lehet belőle tanulni, csak ajánlani tudom:


A fotózásról a BBC vágott össze egy dokumentumfilmet, amiben ezután a beszélgetés után egy olyan vágás következett, ahol a királynő mogorván elhagyja a termet. A valóságban ez nem történt meg, a felvétel egy korábbi alkalommal készült (...) Mikor ez a ferdítés kiderült, majdnem a teljes stábot kirúgták a köztévétől, akinek köze volt a filmhez.

Annie négy fotója végül 25 perc alatt készült a királynőről. A képek valójában több részletből összevágott fotók, külön befotózott háttérrel és külön fotózott berendezési tárgyakkal. Annie ezzel a technikával Cecile Beaton hagyományait szerette volna megidézni, Beaton ugyanis mindig maga rendezte be a királyi portrék háttereit, az utolsó virágszálakig.

 Így lett a királynő emberi oldalából ez:




Mihez kezdjenek a gazdasági válságban megrokkant pénzügyi szakemberek?

Álljanak fotóriporternek. Marcus Bleasdale-nek például nagyon bejött. Mondjuk ő nem az elmúlt években cserélte az íróasztalát Kongó legkeményebb helyeire. Érdemes a VII honlapján átnézni a munkásságát, nagyon jó audioslideshow-k vannak tőle.

Ami miatt pedig érdekes még: nemrég akadtam rá a Guardian fotórovatában a My Best Shots sorozatra, ahol fotósok mesélnek kedvenc képeikről - készítés körülményei, háttérinfók, satöbbi. Marcus a rövid videóban mind közül a legfontosabb dologról beszél: a kezdeményezésről.

Szerintem (számomra? :P) a legnehezebb dolog a fotózásban az a része a folyamatnak, mikor meg kell közelíteni valakit. Ilyenkor általában vesztes szituációból indul a fotós, ha az alany észreveszi a közeledést, és elutasítóan kezd viselkedni.

Ilyenkor kell valami bizalomgerjesztő/pozitív dologgal előrukkolni (vagy nagyon gyorsan kattintani), amiből vissza lehet hozni döntetlenre a meccset. Rengeteg módszer van erre, de nincs olyan, ami a nagy könyvben lenne megírva. Nektek van bármi tuti?

 Marcus Bleasdale elmondja az övét, ami nem egyszer mentette már meg a fejéhez szegezett fegyverektől. Érdemes lehet tanulni tőle.


Az animgif nem játék

Legalábbis ne próbáljátok ki otthon, ha jót akartok.

Egy kis játék után már kevesebb valódi hasznát látom az animgifeknek. Legalábbis belátom, hogy nem kell annyira lelkesedni érte. Mókázni jó vele párszor (biztos fogok is még), de elég körülményes, és eléggé behatárolja a témát a használat.

Az első para a színpaletta. Gif = 256 szín, és ha igyekeztek kikukázni a felesleges színeket, az még akkor is kevés lesz a jó képminőséghez. Négy út áll előttetek:

1. Előre odafigyeltek rá, hogy mit fotóztok, hány eltérő színből és hány árnyalatból fog állni a kép (lehetetlen).
2. Utólag húzzátok le csatornánként a színeket - az eredmény elég elmosott lesz. A videó nem raw.
3. Színenként megpróbáljátok újraépítgetni a palettát. Iszonyat pepecs munka - az eredmény ugyanaz.
4. A legjobb eredményt Split toningal lehet elérni (az ötletadó is ezzel játszik) - azonos tónusra húzzátok a shadow/highlightokat a nyersanyagon.

Ja, nyersanyag: videót kell venni. 24FPS-t nem lehet sorozatban lőni, kevesebb kockával pedig nem lesz szép a mozgás. De az sem mindegy milyen videót. Elég nagy a különbség a D3s és a D90 azonos felbontású felvétele közt. A D90 konkrétan használhatatlan minőségben vesz a D3s-hez képest. Nem tudom Canonnál is van-e ekkora szakadék a kategóriák közt, de ha van, akkor 5dmkII alatt felejtsetek el minden mást.

Viszont ha idáig megvagytok vele, innentől gyerekjáték. Vagy nem. A videót be lehet húzni Photoshopba, innen a legkönnyebb kiválasztani a loopolni kívánt részletet. Photoshopból lehet exportálni a frame-eket jpg-be, aztán egymásra pakolni minden frame-et külön layer-re.

A layer-eken ki kell maszkolni (vagy vágni) a nem kívánt részeket, aztán egy gombbal elkészül az animáció. Save for web, Ok gomb.

Ennyi az egész.

Aztán rájöttök, hogy a mozgás nem teljesen folyamatos, nem elég jó az ismétlés, van benne két felesleges frame, kezdhetitek elölről. Aztán rájöttök, hogy a kiválasztott részlet alapból nem jó, kezdhetitek elölről. Aztán elfelejtettétek menteni a PSD-t, nem tudjátok méretezni a gif-eket (valamit rosszul csinál a PS, nem kezeli rendesen az animációt, ha a gif-et nyitjátok meg szerkeszteni), kezdhetitek elölről. Aztán a végeredmény lesz túl nagy, kezdhetitek előlről.

A végére pár gyors tipp, ha nem lenne fluid az animáció, és még lenne hajatok:

Használjátok ugyanazt a fél mozgásfázist oda-vissza. Az eredmény elég buta lesz, de használható (a képeim fele ilyen).

Fokozatosan csökkentett opacity-vel törölgessetek részleteket a túl élesen váltó felületekből, frame-enként.

2-3mp-nél ne dolgozzatok hosszabb jelenetekkel.

A Tween frames annyira nem a barátotok, mint gondolnátok.

Ne. Próbáljátok. Ki. Otthon. vagy. Bárhol.