A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hvg. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hvg. Összes bejegyzés megjelenítése

Én is köszönöm

Image_1
Három éve elképzelni sem tudtam, hogy bármi közöm lesz a fotós szakmához. 

Azt pláne nem, hogy egy két kredites, szabadon választható "Fotó" tantárgynak köszönhetem majd, hogy három éve a fotós szakmán kívül semmi mást nem tudnék elképzelni magamnak.

Fotózni szerettem előtte is, meg kattintgattam is, sokat, de a szerelem a negyedik félévben kezdődött, a BKF-en. Pedig igazán nem sok mindent tanultunk ott: képeket nézegettünk heti egyszer, másfél órában. Mégis, azt hiszem mindent, amit ma szeretek fotózásban, és az emberekben akik művelik, ott értettem meg.

A félév végére gyűlt bennem össze annyi bátorság, hogy a nyárra jelentkezzek a tanárnál gyakornoknak a HVG fotórovatához. A tanárnál, akiről csak annyit tudtam, hogy Bánkuti Andrásnak hívják, mindig nagy fotóstáskával jár, mellesleg talán valami köze van a MUOSZ fotó-szakosztályhoz, és a HVG fotórovatához is. - Szerénysége ennyit árult el a diákok felé.

Talán az unokáimnak is mesélni fogom a történetet, mikor Marcival ketten aláírtuk a papírokat a HVG-nél az első napon, Andrásnak pedig csak annyi volt a kérdése, hogy van-e nálunk fényképezőgép, és már küldött is minket a Duna-partra, ahol épp a holokauszt emlékműnél tüntettek. - Innentől pedig 1-re csökkent a lehetséges karrier-opciók száma.

Kép képet, hónap hónapot, év évet követett, én pedig a főiskola mellett ottragadtam a fotórovatnál, amikor csak tudtam. Hogy mekkora emberek között is, arra csak az elmúlt néhány hónapban kezdtem rájönni, mióta nem csak tanulóként, hanem kollégaként próbálok felnőni a szinte elérhetetlen, félisteni szintre. (a félisten jelző pedig egyáltalán nem túlzás, legalábbis magamnak mindig ezt mondogatom, amikor megpróbálom elképzelni a helyzetet)

Amikor egy délután csörög a telefonom, és egy idősebb fotóriporter kérdezi tőlem - kicsit elcsukló hangon - hogy úgy hallotta, elmegy a Bánkutya a HVG-től, és hogy ez biztos nem igaz; amikor a Szigeten a hajnali buli közepén kijózanít valakit, mikor megtudja ugyanezt, nos, akkor értettem meg igazán, hogy egy olyan emberrel dolgozhatok együtt, aki azzá tette a szakmát, amiért ma mindannyian benne élünk.

Bánkuti leckéi egy egész generációnyi fiatal fotóst indítottak útnak, és még biztosan sokszor ennyinek lesz példaképe András.

Én csak ennyit tudok köszönni neki. Mindent. 

Összeraktunk egy Nagyítást is az alkalomból. Nézzétek meg.


Így készült: Budapest 100 éve és most - összehasonlító fotógaléria

Közeli kapcsolatba kerülhet bárki a történelemmel, ha a HVG galéria után kedvet kap hasonló fotók készítéséhez saját környezetéről, vagy kirándulni indul az archív felvételek alapján a városban. Ki tudja, talán azokat a képeket fogja valaki 2100-ban felhasználni, amiket mi most megcsinálunk.

Előkészület

Első lépés (egyben az első akadály) maga az archívum, amire a Tumblr végtelen bölcsességtengerében találtam rá hh-tól. Rettentő rosszul összerakott, nehezen kezelhető adatbázis. Talán csak IE alól működik rendesen, a felugró ablakokat engedélyezve. Kereshetünk benne utcanév és épületek alapján is, mindkét módszer egyformán nehézkes.

A képek kiválogatása után érdemes felfűzni őket valamilyen rendszerbe, megtervezni egy útvonalat amin a legrövidebb idő alatt bejárhatók a helyszínek. Én iphonera másoltam a képeket egy galériába, aztán a telefon térképén végigjelölgettem a pontokat, ahol meg kell állni fotózni. Ez triviális dolognak tűnhet, de így is előfordult, hogy oda-vissza rohangáltam két hely között, mert kihagytam valamelyiket.

Sokan írták – jogosan – hogy nem sikerült az eredeti perspektívából / kivágással csinálni a képeket. Ennek több oka volt, sajnos nem mindegyik kiküszöbölhető.


A 1900-as években használt formátum és a lencsék is eltérnek az általam használt NikonDX méretű érzékelő és a Tokina12-24 nyújtotta képtől, emiatt eleve változik a perspektíva. Ez a kisebbik probléma, a változás nem lenne annyira szembeötlő.

A legtöbb helyen (DX-ben számolva) 17-50mm között kell dolgozni, bárki nekivághat egy kitben vásárolt dslr géppel vagy egy kompakttal is. A lényeg, hogy egy-két emelet magasra jutva, perspektikus torzítás nélkül fotózhassuk az épületeket. A legideálisabb optika a feladatra egy 24-70 körüli átfogású, jó minőségű lencse, a torzítás minimalizálására.

Terepmunka

A játék nem is annyira a technikáról, inkább a helyszín felkutatásáról szól. A legtöbb helyen, ha maga az épület nem is, a környezet alaposan megváltozott. Az utcákat kiszélesítették, házakat építettek vagy bontottak el, a Gellért hegyet benőtte az erdő, a hidakat lebombázták és átépítették a század során.

A munka során a telefonon lévő képeket használtam támpontként. Meg kell találni azt a hangsúlyos elemet a képen, amit a legpontosabban szeretnénk visszaadni és ahhoz komponálni hozzá a környezetet. A pontos tájolásban/komponálásban jó segítség lehet például az épületek ablakait számolni, vagy díszítő elemeket és a képszéleket alapul venni.

Az archív fotók szinte kivétel nélkül 2-3 emelet magasból készültek, én azt sem tartom kizártnak, hogy létrát is vitt magával a fotográfus, vagy forgalomirányító bódék lehettek az út mentén, amiből az utcaképeket fotózta.

Ma ezek a pontok lakóházak vagy irodaépületek, ahol csak a szerencsén múlik, hogy sikerül-e bejutni. Általában kedvesek voltak a tulajdonosok és beengedtek, de ugyanennyi helyről el is küldtek. Ne feledjük: irodákból, boltokból csak a tulajdonos engedélyével készíthetünk felvételeket!

Érthető, hogy nem szívesen enged senki idegeneket a házába, vagy csak épp nincs otthon, esetleg rosszkor zavarunk. Ezeket kivédeni sehogyan sem lehet, többször visszajárni ugyanoda pedig végképp illetlenség. Volt olyan házaspár is, aki azzal hajtott el, hogy a HVG-t nem engedi a lakásába, mert csúfot űztek Viktorból a múlt heti címlappal. Fel kell készülni az elutasításra.


Ha meg is találjuk a tökéletes helyszínt, rengeteg apró elem zavarhatja a látványos fotó elkészítését: belógó kábelekbe, fák lombkoronáiba, hatalmas reklám feliratokba és közúti forgalomba fogunk ütközni. A teljes pontosság helyett érdemesebb szem előtt tartani, hogy a képünk önmagában is elfogadható legyen. Úgy komponálni, hogy a legkevesebb zavaró elem kerüljön a képre.

Utómunka

A legegyszerűbb módszer photoshopban megnyitni a képünket, majd egy új layerre másolni az archívumból letöltött fotót. Mivel a scannelt képek felbontása elég alacsony, érdemes a sajátunkat is 900-1000px körüli méretre kicsinyíteni.

A régi felvételt ezután átlátszóvá téve addig kell alakítani, amíg a legtöbb ponton fogja fedni a fotónkat. Az így kapott layereket külön-külön elmentve készen is vagyunk. Photoshopban a lencse torzítását is korrigálhatjuk valamennyire, a képminőség rovására.


Archívumra fel! A magam részéről biztos folytatom még a sorozatot.