Azt pláne nem, hogy egy két kredites, szabadon választható "Fotó" tantárgynak köszönhetem majd, hogy három éve a fotós szakmán kívül semmi mást nem tudnék elképzelni magamnak.
Fotózni szerettem előtte is, meg kattintgattam is, sokat, de a szerelem a negyedik félévben kezdődött, a BKF-en. Pedig igazán nem sok mindent tanultunk ott: képeket nézegettünk heti egyszer, másfél órában. Mégis, azt hiszem mindent, amit ma szeretek fotózásban, és az emberekben akik művelik, ott értettem meg.
A félév végére gyűlt bennem össze annyi bátorság, hogy a nyárra jelentkezzek a tanárnál gyakornoknak a HVG fotórovatához. A tanárnál, akiről csak annyit tudtam, hogy Bánkuti Andrásnak hívják, mindig nagy fotóstáskával jár, mellesleg talán valami köze van a MUOSZ fotó-szakosztályhoz, és a HVG fotórovatához is. - Szerénysége ennyit árult el a diákok felé.
Talán az unokáimnak is mesélni fogom a történetet, mikor Marcival ketten aláírtuk a papírokat a HVG-nél az első napon, Andrásnak pedig csak annyi volt a kérdése, hogy van-e nálunk fényképezőgép, és már küldött is minket a Duna-partra, ahol épp a holokauszt emlékműnél tüntettek. - Innentől pedig 1-re csökkent a lehetséges karrier-opciók száma.
Kép képet, hónap hónapot, év évet követett, én pedig a főiskola mellett ottragadtam a fotórovatnál, amikor csak tudtam. Hogy mekkora emberek között is, arra csak az elmúlt néhány hónapban kezdtem rájönni, mióta nem csak tanulóként, hanem kollégaként próbálok felnőni a szinte elérhetetlen, félisteni szintre. (a félisten jelző pedig egyáltalán nem túlzás, legalábbis magamnak mindig ezt mondogatom, amikor megpróbálom elképzelni a helyzetet)
Amikor egy délután csörög a telefonom, és egy idősebb fotóriporter kérdezi tőlem - kicsit elcsukló hangon - hogy úgy hallotta, elmegy a Bánkutya a HVG-től, és hogy ez biztos nem igaz; amikor a Szigeten a hajnali buli közepén kijózanít valakit, mikor megtudja ugyanezt, nos, akkor értettem meg igazán, hogy egy olyan emberrel dolgozhatok együtt, aki azzá tette a szakmát, amiért ma mindannyian benne élünk.
Bánkuti leckéi egy egész generációnyi fiatal fotóst indítottak útnak, és még biztosan sokszor ennyinek lesz példaképe András.
Én csak ennyit tudok köszönni neki. Mindent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése