A következő címkéjű bejegyzések mutatása: retusálás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: retusálás. Összes bejegyzés megjelenítése

Nem csak megrendezték, retusálták is az elmúlt hetek legmenőbb sajtóakcióját

A vilniusi polgármester nemrég tankkal hívta fel a figyelmet a kerékpárútra parkoló autósok ellen indított kampányára. Elég nagy sikerrel. A kép pillanatok alatt bejárt az egész internetset.

Azt az elején tudni lehetett, hogy a dili kedvéért odatett autó csak ócskavas, de a képet utólag is megdolgozták egy kicsit a hatás kedvéért: az akcióhős mögül kiretusálták a műsor egyik producerét, hogy heroikusabbnak tűnjön a jelenet.

Nem szép dolog ez.

 Az AP hírügynökség hívta fel rá először a figyelmet, ők kukázták is a fotót emiatt.

Hogyan restauráljunk régi fotókat tíz egyszerű lépésben

A content-aware fill korában már annyira nem nagy kunszt a régi fotók felújítása, de még így is alaposan meg lehet szenvedi egykét igazán régi darabbal.




1. Első lépés a scannelés. Scanner hiányában pedig a függőlegesen felülről lefotózás. Ez az állapot látható a bal oldalon (crop után). Idáig sima.

2. Brightness/contrast/expo korrigálása, aztán fekete-fehérbe konvertálás. Érdemes csatornánként lehúzni és állítgatni a színeket, így a középső sárga paca nagyjából el is tűnt bármilyen photoshop maszatolás nélkül:



Jöhet a Photoshop


3. Duplázzuk meg az eredeti layert, hogy bármikor könnyen vissza lehessen térni az alapállapothoz.

4. Spot healing brushhal a koszfoltokat és a kisebb, pontszerű hibákat tüntessük el először. (10-20as átmérőjű brush-al érdemes dolgozni egy ~10mpx-es kép esetében) Ez lesz a pepecselős része a melónak.

5. A karcolásokra healing brush-al, meg clone stamp toolal kell rámenni, a spot healing brush ekkora méretben nagyon maszatol, a content-aware fill pedig nem mindig tudja értelmezni mit is akarunk, bármennyire is menő.

6. A megtisztított felületeket érdemes kijelölni és nyomni rájuk egy content-aware-t ha már nincs a közelében semmi olyan minta ami belezavarhatna. Ez arra jó, hogy a nagyobb maszatolás nyomait nagyjából összefüggő felületté alakítjuk vele.

7. Duplázzuk meg az elkészült réteget is, aztán az így kapott új layerre a filters - other - high pass filtert alkalmazzuk, 2.8-5 közötti radiussal. Ezt szemre érdemes belőni: addig tologassuk a csúszkát, amíg a kontúrok jól láthatóak lesznek. Valahogy így:



8. Ezt a szürke layert a blending mode-ok közül alakítsuk ízlés szerint soft/hard/vivid/linear light-á, így csak a kontúrok maradnak belőle. Látványosan élesíthetjük ezzel a módszerrel a képeket, én sokat használtam fotókra is a sharpen filterek helyett.

9. Utolsó simításként azokat a felületeket ahol nincs semmi részlet (a fenti kép esetében a háttér jobb és bal oldalon) kijelölhetjük és surface blurrel elmosthatjuk, így eltűnik a high pass-ből keletkezett zaj is.

10. Kilenc lépés bőven elég volt. Nincs is tízes. Mentsük el és tálalhatjuk is.