Ma van a Magyar Fotográfia Napja

fotó: Stiller Ákos

Mit napja, világnapja!

Nem is tudom, mit kell egy ilyen jeles napon csinálni. Menjetek el a Manóba, nézzetek meg egy jó kiállítást. Történetesen pont egy nagyon jó kiállítás van ott. Na meg, más igazi intézménye úgysincs már a Magyar Fotográfiának.

Vegyetek egy fotóalbumot, keressetek fel egy másik galériát, vegyetek gépet a kezetekbe, csináljatok szép képeket, fotózzatok diára, filmre, memóriakártyára, kapcsoljátok ki a hipstamaticot, kapcsoljátok be a hipstamaticot, poroljátok le az elhanyagolt fotóblogjaitokat meg képmegosztóitokat, emlékezzetek meg a nap mint nap fényképezőgéppel, rabszolgasorban robotoló ismerőseitekről egy ingyensörrel.

Boldog Magyar Fotográfia napját!

A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége 108 szakmai, társadalmi szervezet (a fotográfiai közélet kétezer aktív szereplője) választotta ki a magyar fotográfia történetéből ezt a jeles napot, amely 2003 óta minden esztendőben a fotókulturális nemzeti örökség és a kortárs fotóművészet értékeire irányítja a társadalom figyelmét.

Ez a nap augusztus 29-e, amikor először készült - 1840-ben - Magyarországon, nyilvános eseményen fénykép vagy ahogyan akkor nevezték dagerrotípia. Olvassatok még róla itt, a MAFOSZ múltidéző honlapján.

Ők 35-en már biztosan a líbiai harcok vesztesei

35 külföldi tudósító rekedt a Rixos szállodában Tripoliban, ahol negyedik napja tartják fogva őket Kadhafi fegyveresei.

*friss: Kadhafi úgy lászik olvassa a blogom, mert közben kiengedték a riportereket nemrég*

A tudósítók a líbiai kormány meghívására érkeztek az országba, a főváros ostroma előtt sajtóbejárásokra utaztatták őket, ahol nyilván azt szerette volna bemutatni a kormány, hogy mennyire urai a helyzetnek Tripoli közelében.

Aztán hétvégén a felkelők elérték a fővárost, az újságírókra pedig rázárták az ajtókat vendéglátóik, védelmük érdekére hivatkozva. A szállodában volt egyébként a líbiai állami televízió ideiglenes székháza is, de a TV-s stábokat az ostrom első napján átmenekítette a kormány egy megerősített bunkerbe.

A Rixosban rekedt riportereknek nem esett bántódásuk, sőt, az egyik legelegánsabb luxushotelben raboskodnak Tripoliban, de a munkájukat teljes mértékben ellehetetlenítették. Egymást tudják csak fotózni a folyosókon unatkozva, de arról legalább már egy galériát is kiadtak.

És amikor a fagyi visszanyal

Azzal, hogy gyakorlatilag nincsenek hiteles források a harcokról, az ostrom első két napjáról minden hírportál a felkelők pletykáira hivatkozva kezdett el híreket gyártani.

Így fordulhatott elő, hogy Kadhafi fiát elfogták, aztán kiderült hogy mégsem, aztán mégis, aztán mégsem, hanem a másik fiát. Meg így fordulhatott elő, hogy az egyik hírben a felkelők megrohamozták a fent is említett szállodát, aztán mégsem, aztán csak körülzárták, aztán még azt sem.

Az ostrom első napjaiban így a líbiai kormányra nézve sokkal negatívabb hírek (és képek) jelentek meg a túlbuzgó felkelők forrásaiból, mintha hagyták volna a profi tudósítókat is dolgozni.

És ugye nem felejtkezünk el Tim Hetheringtonról és Chris Hondrosról.

Nem csak megrendezték, retusálták is az elmúlt hetek legmenőbb sajtóakcióját

A vilniusi polgármester nemrég tankkal hívta fel a figyelmet a kerékpárútra parkoló autósok ellen indított kampányára. Elég nagy sikerrel. A kép pillanatok alatt bejárt az egész internetset.

Azt az elején tudni lehetett, hogy a dili kedvéért odatett autó csak ócskavas, de a képet utólag is megdolgozták egy kicsit a hatás kedvéért: az akcióhős mögül kiretusálták a műsor egyik producerét, hogy heroikusabbnak tűnjön a jelenet.

Nem szép dolog ez.

 Az AP hírügynökség hívta fel rá először a figyelmet, ők kukázták is a fotót emiatt.

Ikonikus képek, amiket a londoni zavargásoktól kaptunk

A fenti kép járta körbe címlapokon a világsajtót a szombaton kitört londoni zavargások után. A képet Amy Weston, egy londoni képügynökség fotósa lőtte. A nő egy égő templom második emeletéről ugrott ki a rohamrendőrök kezébe, a sorozatfelvétel következő kockái szerint elkapták, nem sérült meg.

Számomra ez a másik fotó is legalább ennyire beszédes, bár ki tudja ki volt a szerzője, és nem is igazi fotó (mert mobilos kép, ugye. sicc)

Azt azért gyorsan, hogy nem őrültem meg, és hogy nem is érzek semmiféle rasszista utálatot senki meg semmi iránt. Nem azért tartom jó képnek. Viszont több szinten is beszédes, nem csak a kialakult helyzet miatt.

Ha egy ikonikus kép attól az, mert erősen rávilágít egy problémára, akkor ez mindenképp túlteljesíti a feladatát. Eljutott a világ Elliott Erwitt 1950-es fotójától egy olyan állapotig, ahol a fenti kép elkészülhetett. Nem azt mondom, hogy a két fotó között bármilyen közvetlen kapcsolatot lehetne vonni, hiszem hatvan év és egy óceán választja el őket egymástól, de mégis ugyanazzal a problémával foglalkozik. 

A londoni események pedig azt mutatják, hogy a most kialakult helyzet legalább annyira elítélendő és rossz, mint az, amit Elliott Erwitt fogott meg a lenti fotóján.

 

A Szíjjártónak pedig szóljatok, hogy a pónit a boltba azonnal vigye vissza. Nagyítás

 

Mihez kezdjenek a gazdasági válságban megrokkant pénzügyi szakemberek?

Álljanak fotóriporternek. Marcus Bleasdale-nek például nagyon bejött. Mondjuk ő nem az elmúlt években cserélte az íróasztalát Kongó legkeményebb helyeire. Érdemes a VII honlapján átnézni a munkásságát, nagyon jó audioslideshow-k vannak tőle.

Ami miatt pedig érdekes még: nemrég akadtam rá a Guardian fotórovatában a My Best Shots sorozatra, ahol fotósok mesélnek kedvenc képeikről - készítés körülményei, háttérinfók, satöbbi. Marcus a rövid videóban mind közül a legfontosabb dologról beszél: a kezdeményezésről.

Szerintem (számomra? :P) a legnehezebb dolog a fotózásban az a része a folyamatnak, mikor meg kell közelíteni valakit. Ilyenkor általában vesztes szituációból indul a fotós, ha az alany észreveszi a közeledést, és elutasítóan kezd viselkedni.

Ilyenkor kell valami bizalomgerjesztő/pozitív dologgal előrukkolni (vagy nagyon gyorsan kattintani), amiből vissza lehet hozni döntetlenre a meccset. Rengeteg módszer van erre, de nincs olyan, ami a nagy könyvben lenne megírva. Nektek van bármi tuti?

 Marcus Bleasdale elmondja az övét, ami nem egyszer mentette már meg a fejéhez szegezett fegyverektől. Érdemes lehet tanulni tőle.

A szomszéd fapados konditerme mindig jobb téma

"Plágium vagy sem? Etikus vagy sem?
Kállai Mártonnak ítélte oda a neves magyar és külföldi tagokból álló zsűri az André Kertész Nagydíjat az idei Sajtófotó pályázaton. A téma megérintette Jan Sibik cseh fotográfust a zsűritagját, mert elment és lefényképezte "saját" szemszögéből... Önök szerint?"

Kállai Márton André Kertész díjas sorozata az idei Sajtófotóról, amihez a zsűrizés után a zsűri cseh tagja, San Sibik is kedvet kapott.

Sőt, annyira tetszettek neki Márton fotói, hogy a bevált recepten nem is sokat változtatott. A Magyar Fotóművészek Szövetsége Facebook oldalán meg lehet nézni még pár képet a sorozatból. Túlzás nélkül képről-képre másolta a cseh fotós a díjnyertes anyagot.

Etikus? Ez már inkább a határon túl esik.

Plágium? Nem lopta a képeket. Illetve, de. Azzal semmi baj nincs, ha elmegy, valóban megérinti a téma (thumbs up a modoros fogalmazásért), és megpróbálja új oldalról bemutatni. Itt viszont egyértelműen nem arról van szó. Ez itt hamisítatlan balkáni surmóság.

Vagy mégsem? Nézdcsak:

Idén sajtófotóra nem csak Kállai adott be a legtöbbet fotózott fapados konditeremről anyagot.

Balázs Attila, az MTI fotóriportere is egy ott készült sorozattal pályázott, a zsűri viszont Kállai képeit ítélte jobbnak. Én úgy emlékszem, Balázs Attila anyagát láttam hamarabb, az jelent meg elsőként az MTI kiadásában, persze elképzelhető, hogy egy időben dolgoztak Mártonnal a témán.

Lehet, hogy így akart Sibik fricskázni egyet a döntés után. Lehet, hogy csak jelzés értékkel készült a sorozat, ismerve a kerekebb történetet. Sok értelme nem lett volna, ha Sibik hazaviszi ezt a sorozatot és pályázik vele valamilyen díjra, akkor ugyanis azonnal kikacagják, miután a másolásnak híre megy.

Ki tudja. Egy biztos, az ország legszebben,legtöbbször megfotózott konditerme azóta is fapados.

Cserébe nézzétek meg Az Év Sajtófotóit a Nagyításban!

Egy lecke kitartásból Joao Silvától

Felépült Afganisztánban szerzett sérüléseiből Joao Silva, és már munkába is állt a New York Times megbízásából - annak a katonai kórháznak a bezárását fotózta, amelyikben ő is töltötte rehabilitációjának hónapjait.

Silva mindkét lábát elvesztette, mikor aknára lépett Afganisztánban. Súlyos sérülései ellenére az egész balesetet végigfotózta, a lensblogon végigkövethetjük felépülését egészen a múltheti munkába állásáig. - Szerkesztői szerint semmit nem vesztett a munkakedvéből és elszántságából. Mindenképpen egy fantasztikus történet az övé (ami, tegyük hozzá, nem ma kezdődött).

Legyen rögtön két lecke

Nem Silva az egyetlen, aki hasonló sérülések után tért vissza fotózni: egy másik kiváló fotóriporter, Emilio Morenatti is műlábbal dolgozik, miután 2009-ben hasonló körülmények közt vesztette el egyik lábát. Azóta megjárta az arab forradalmakat Egyiptomtól - Líbiáig, most pedig épp a kettős mészárlás utáni gyászt fotózza Norvégiában.

Ezen a videón meg görkorizik:

Ennyire menő volt az űrsiklók pilótafülkéje

360' panoráma a szétszerelt Discovery belsejéből. Úgy néz ki belülről, mint egy rossz sci-fi. Egészen elképesztő, hogy ezek a gépek repültek eddig az űrben, de még így is a legmenőbb dolog ez, amit csak el lehet képzelni.

Február környékén a Discoverytől búcsúztunk, pár hete pedig az Atlantis landolása után az egész amerikai űrprogramtól - nézzétek meg azt is.

Ami eddig történt - képszpem

El vagyok maradva itt pár hónapnyi képpel, de biztos tudjátok, hogy ettől a héttől minden máshogy lesz. Sokszor mondtam már ilyet, és amit sokszor ismételek, azt előbb-utóbb betartom.

Tömören összefoglalva a lényeg: elkezdtem autósportot fotózgatni, de semmi nem lesz belőle. Nem úgy látványos ez, ahogy szeretném, közelebb meg nem lehet menni a témához, mert elüt; Voltam tűzoltóstüntetésen; Voltam melegfelvonuláson, ezt azóta is emlegeti nekem, well..., mindenki; Voltam egy nagy rakás béna divatbemutatón, meg fashionawardson, szerintem többször, mint azok az emberek, akiket érdekel is a divat; Fotóztam EU elnökség záró ünnepségsorozatot, az egész jól telt. - Talán az egyetlen pozitív csalódás magamban, újabban. Innen pár kép meg is jelenik valami könyvben az elnökségről, de a címét sem tudom; Voltam Soundon szép lányokat-szép ruhában fotózni, és hát szép lányok voltak bőven. Voltam EFOTT-on is, az meg tele volt mókás fesztivál-dolgokkal. Biztos kihagytam pár dolgot.

Meg hát ezen kívül dolgozok, mint az állat. Ezért nincsenek posztok se nagyon. De majd. De majd mostantól.

Most pedig beteszek ide annyi képet, hogy senkinek ne legyen kedve az aljáig pörgetni, hogy megnézze mikor volt az előző poszt.

Négy éves volt ma az iphone - és vele a mobilfotózás

Négy éve, 2007. június 29-én jelent meg az első generációs iphone. Tudtátok?

Bár az Apple pályája akkoriban is felfelé ívelt az ipodok és és itunes növekvő népszerűsége miatt, az iphone megjelenése óriási lökés volt a cégnek. Soha nem látott (és előre nem látott) eladásokat produkált a telefon, túlzás nélkül egy egész iparágat értelmezve újra.

Senki nem számított az iphone sikerére. Mert hát egy érintőképernyős telefon, egyféle szolgáltatóval, belső rendszerből telepíthető programokkal és a teljesen elszállt árával soha nem lesz népszerű termék. (Ma mintha az ipad-ről mondanának hasonlókat)

Hosszasan lehetne sorolni, milyen irányba változtak a mindennapok az okostelefonok által, én viszont csak a mobilfotózást emelném most ki, és arról sem írnék sokat. Inkább lásd: előző bejegyzés.

Ma az iphone az egyik legnépszerűbb fényképezőgép.


Itt egy teljesen érdektelen galéria az évforduló alkalmából  a LIFE.com-on (cicás képre linkeltem!), viszont ha tényleg szeretnénk tisztelegni a mobilfotózás előtt, akkor Gárdi Balázs Flickr oldala. 

Meg itt egy helyes infografika: iphone történelem, a Mashable-től: