Biztos ez? -Hosszú post a kattintás után
Ötmilliárd Flickr fotó, azabaj?
Alaposan megosztotta a fotós közösségeket a hír, hogy flickrre valaki feltöltötte az ötmilliárdodik fotót. Szakmai blogok szomorúan veszik tudomásul, hogy percenként háromezer új kép kerül feltöltésre, elönt minket a mocsok, szépen lassan megfulladunk az igénytelenség sártengerében.
Honnan tudhatjuk, hogy profi fotóssal állunk szemben?
Nevettem. aztmondja:
1. Szigetelőszalag: Egy igazi profi nem adja szervízbe a felszerelését. Ha kicsit megreped a váz vagy az objektív, semmi gond. Össze lehet ragasztani - és ha működik, minek cserélni?
-pipa
2. Nehézkes mozgás: Fotóstáska = fényképezőgép + 6 lencse + laptop + vakuk + kábelek.
-pipa
3. A hűtő tojástartójában még mindig filmek sorazkonak.
-Ezt buktam
4. A stock szót nem raktárkészletnek fordítja angolról. - Említésére szélsőséges érzelmeket lehet kiváltani belőle, az abszolút támogatástól a teljes elutasításig.
-pipa
5. Öltözködés: Mindenkin a színes ruhákat, apró részleteket keresi és kéri számon, ruhásszekrényében végignézve viszont csak szürke és fekete ruhákat találni. Azok is mind kopottak már.
-pipa.
6. Felszerelésének értéke és az autójának árkategóriája közötti fordított arányosság: Ennél a pontnál visszakanyarodhatunk a ketteshez,és megkapjuk az egyértelmű választ. -pipa
7. 25 felett is hátrafele hordja a baseball sapkát: Azok az állóképek, ugye.
-Buktam (24)
8. Jógamestereket megszégyenítő pozíciók: Guggolva, fekve, fejenállva vagy kerítésről lógva, a jó képnek el kell készülnie.
-pipa
Viszont hogy valóban miről ismerhető fel, azt talán ebben a videóban mutatja jól be Joel Meyerowitz:
1. Szigetelőszalag: Egy igazi profi nem adja szervízbe a felszerelését. Ha kicsit megreped a váz vagy az objektív, semmi gond. Össze lehet ragasztani - és ha működik, minek cserélni?
-pipa
2. Nehézkes mozgás: Fotóstáska = fényképezőgép + 6 lencse + laptop + vakuk + kábelek.
-pipa
3. A hűtő tojástartójában még mindig filmek sorazkonak.
-Ezt buktam
4. A stock szót nem raktárkészletnek fordítja angolról. - Említésére szélsőséges érzelmeket lehet kiváltani belőle, az abszolút támogatástól a teljes elutasításig.
-pipa
5. Öltözködés: Mindenkin a színes ruhákat, apró részleteket keresi és kéri számon, ruhásszekrényében végignézve viszont csak szürke és fekete ruhákat találni. Azok is mind kopottak már.
-pipa.
6. Felszerelésének értéke és az autójának árkategóriája közötti fordított arányosság: Ennél a pontnál visszakanyarodhatunk a ketteshez,és megkapjuk az egyértelmű választ. -pipa
7. 25 felett is hátrafele hordja a baseball sapkát: Azok az állóképek, ugye.
-Buktam (24)
8. Jógamestereket megszégyenítő pozíciók: Guggolva, fekve, fejenállva vagy kerítésről lógva, a jó képnek el kell készülnie.
-pipa
Viszont hogy valóban miről ismerhető fel, azt talán ebben a videóban mutatja jól be Joel Meyerowitz:
Leginkább arról, hogy nem ismered fel
Fotózzunk Atombombát!
Nukleáris fegyverek tesztelésének megörökítése céljából keresünk megbízható operatőröket. Érdeklődni a következő telefonszámon, illetve személyesen a legközelebbi Uncle Samnél.
Ma már talán kevesen vállalnák el az állást, 1947-ben azonban 250 fős stábot toborzott az amerikai hadsereg a legnagyobb hollywoodi filmstúdióktól, az atombombák tesztjeinek dokumentálásához. Az '50-es években a hadsereg által üzemeltetett Lookout Mountain studió egymaga annyi anyagot dolgozott fel, mint amennyit közben a teljes hollywoodi filmipar. Közel 6.500 film, ugyanabban a témában.
A különbség, hogy míg a hollywoodi filmeket megismerte a világ, a hadsereg anyagairól 1997-ig nem is lehetett hallani. Készítőinek - Atomic Filmmakers stáb - kilétét nagyobb titok övezte, mint a bombákat fejlesztő tudósok személyét.
Bill Clinton elnöksége alatt kezdték el nyilvánosságra hozni a felszíni és légköri tesztekről készült felvételeket, az újrafeldolgozás a Bush adminisztráció alatt szakadt meg 2001-ben, a terrortámadások után.
A felvételek dokumentáció mellett főleg tudományos célokat szolgáltak. Segítségükkel pontosabban lehetett előre tervezni a bombák által elérni kívánt hatást, tanulmányozni a robbanás során keletkező lökéshullámokat és a detonáció egyéb hatásait. Néhány felvétel a mai a napig is titkosított, a bombák alakja és mérete ugyanis tervezési titkokat fedhet fel.
Cool guys don't look at explosions
A operatőrök kezdetben alig néhány kilométerre állították fel a kamerákat a robbanás középpontjától, hagyományos módszerekkel, egyszerű védőruhában filmeztek. Beszámolóik szerint a lökéshullámok többször is fellökték őket a felszereléssel együtt, a filmet pedig könnyen tönkretehette az erős fény és a robbanás ereje. A kamerákat már a detonáció előtt el kellett indítani, a robbanás által keletkezett fizikai hatások alatt alig tudták kezelni az eszközöket.
A bombákkal együtt a filmes technika is fejlődött: a hidrogén bombákat már 30km-ről filmezték, speciális bunkerekből és repülőgépekről (ami szintén kevésnek bizonyult néhány esetben).
A filmezésre használt technika jóval meghaladta a kor hollywoodi eszköztárát. Az robbanások felvételére fejlesztett kiegészítők csak évekkel később jelentek meg polgári használatban: Speciális szűrők, por és ütésálló vázak, repülőgépre szerelhető kamerarendszerek, fejlett vetítőgépek, extrém lassított felvételekre képes felvevők - csak néhány dolog amit a filmgyártás az atombombák tesztelésének is köszönhet.
1963-ig dokumentálták az összes atomrobbantást földön, vizen és levegőben, ezután munka nélkül maradt a filmes stáb nagy része. Ebben az évben írták alá az atomhatalmak azt a rendeletet, mely megtiltotta a felszíni robbantásokat, így azok a föld alatt folytatódtak tovább.
1997-ben az első filmek nyilvánosságra hozatala utána az AFI (amerikai film intézet) kitüntette a Atomic Filmmakers még élő tagjait. Azt a néhány tucat embert, aki nem rákban halt meg az évek során.
Az operatőrök közül a 75-éves George Yoshitake adott nemrég interjút a New York Times-nak. Az audio slideshow mellett néhány lenyűgöző fotó is elérhető a robbantásokról a NYTimes interaktív oldalán - az illusztrációnak használt képek is innen vannak.
Ha kíváncsiak vagytok néhány nyilvánosságra hozott videóra, a Nevada Site Office online könyvtárában van pár tucat. Nagyon komoly a korabeli narrátor hangja némelyik alatt.
Atombombás témában pedig írtam én is nemrég, a Hiroshimai bombázás évfordulója alkalmából.
Ma már talán kevesen vállalnák el az állást, 1947-ben azonban 250 fős stábot toborzott az amerikai hadsereg a legnagyobb hollywoodi filmstúdióktól, az atombombák tesztjeinek dokumentálásához. Az '50-es években a hadsereg által üzemeltetett Lookout Mountain studió egymaga annyi anyagot dolgozott fel, mint amennyit közben a teljes hollywoodi filmipar. Közel 6.500 film, ugyanabban a témában.
A különbség, hogy míg a hollywoodi filmeket megismerte a világ, a hadsereg anyagairól 1997-ig nem is lehetett hallani. Készítőinek - Atomic Filmmakers stáb - kilétét nagyobb titok övezte, mint a bombákat fejlesztő tudósok személyét.
Bill Clinton elnöksége alatt kezdték el nyilvánosságra hozni a felszíni és légköri tesztekről készült felvételeket, az újrafeldolgozás a Bush adminisztráció alatt szakadt meg 2001-ben, a terrortámadások után.
A felvételek dokumentáció mellett főleg tudományos célokat szolgáltak. Segítségükkel pontosabban lehetett előre tervezni a bombák által elérni kívánt hatást, tanulmányozni a robbanás során keletkező lökéshullámokat és a detonáció egyéb hatásait. Néhány felvétel a mai a napig is titkosított, a bombák alakja és mérete ugyanis tervezési titkokat fedhet fel.
Cool guys don't look at explosions
A operatőrök kezdetben alig néhány kilométerre állították fel a kamerákat a robbanás középpontjától, hagyományos módszerekkel, egyszerű védőruhában filmeztek. Beszámolóik szerint a lökéshullámok többször is fellökték őket a felszereléssel együtt, a filmet pedig könnyen tönkretehette az erős fény és a robbanás ereje. A kamerákat már a detonáció előtt el kellett indítani, a robbanás által keletkezett fizikai hatások alatt alig tudták kezelni az eszközöket.
A bombákkal együtt a filmes technika is fejlődött: a hidrogén bombákat már 30km-ről filmezték, speciális bunkerekből és repülőgépekről (ami szintén kevésnek bizonyult néhány esetben).
A filmezésre használt technika jóval meghaladta a kor hollywoodi eszköztárát. Az robbanások felvételére fejlesztett kiegészítők csak évekkel később jelentek meg polgári használatban: Speciális szűrők, por és ütésálló vázak, repülőgépre szerelhető kamerarendszerek, fejlett vetítőgépek, extrém lassított felvételekre képes felvevők - csak néhány dolog amit a filmgyártás az atombombák tesztelésének is köszönhet.
1963-ig dokumentálták az összes atomrobbantást földön, vizen és levegőben, ezután munka nélkül maradt a filmes stáb nagy része. Ebben az évben írták alá az atomhatalmak azt a rendeletet, mely megtiltotta a felszíni robbantásokat, így azok a föld alatt folytatódtak tovább.
1997-ben az első filmek nyilvánosságra hozatala utána az AFI (amerikai film intézet) kitüntette a Atomic Filmmakers még élő tagjait. Azt a néhány tucat embert, aki nem rákban halt meg az évek során.
Az operatőrök közül a 75-éves George Yoshitake adott nemrég interjút a New York Times-nak. Az audio slideshow mellett néhány lenyűgöző fotó is elérhető a robbantásokról a NYTimes interaktív oldalán - az illusztrációnak használt képek is innen vannak.
Ha kíváncsiak vagytok néhány nyilvánosságra hozott videóra, a Nevada Site Office online könyvtárában van pár tucat. Nagyon komoly a korabeli narrátor hangja némelyik alatt.
Atombombás témában pedig írtam én is nemrég, a Hiroshimai bombázás évfordulója alkalmából.
Minimum egy szintlépés
Holnaptól térünk vissza a rendes blogkerékvágásba. A héten belekóstoltam kicsit az esküvő fotózásba. Negyven giga képet, megszámlálhatatlanul sok milliárdnyi pixelt tologattam színesből fekete-fehérbe és vissza.
Rengeteg tapasztalattal járt ez a bruttó ~5 nap munka, amiről mind-mind írni fogok.
Rengeteg tapasztalattal járt ez a bruttó ~5 nap munka, amiről mind-mind írni fogok.
Igaz-Hamis történelem, megrendezett sajtófotók I.
A spottr-en ma indult (Fotómanipulációk) sorozat adott ötletet hogy előkotorjam ezt a postot piszkozatok közül. Még nyáron akartam összerakni, az akkor kirobbant Reuters-flottilla ügyről - arról, mivel manipulálhatók a sajtófotók.
Kétrészes írás lesz, az első részben arról, miket csinálhat a fotós terepen a hatás fokozása érdekében, a másodikban pedig a spottr-hez hasonlóan néhány elhíresült képszerkesztői hamisítással.
Kétrészes írás lesz, az első részben arról, miket csinálhat a fotós terepen a hatás fokozása érdekében, a másodikban pedig a spottr-hez hasonlóan néhány elhíresült képszerkesztői hamisítással.
1. Megrendezett jelenetek
Talán a legenyhébb kategória, mikor a fotós beállítja a modelljét valahol. Szinte minden nap előfordulnak a napi sajtóban ilyen képek, elég egy beállított interjú fotóra, vagy bármilyen közelképre gondolni, ahol az alany tud a fotós jelenlétéről, néhány centi választja el őket egymástól. Ilyenkor a fotós jelenléte önmagában is befolyásoló tényező, pláne ha apró utasításokat is ad az illetőnek.
Ennek is vannak fokozatai: Szerintem belefér, ha megkérek valakit, hogy álljon arrébb egy lépést, vagy nézzen felém ha előtte állok, vagy csinálja tovább amit csinál még egy kép erejéig. A fenti képen a szappanbuborékot fújó lányt kértem meg, hogy fújjon még egy adag buborékot a kép kedvéért (már épp befejezte mikor észrevettem). Ez lett belőle.
Az viszont már nem férne bele, hogy egy álló embert arra kérjek hogy üljön le, vagy forduljon meg.
Elesett a spanyol katona, de felkelt
A fotóst a botrány után felelősségre vonták, azt nyilatkozta a férfi megbotlott és a romok alá esett, ezért kellett társainak kisegíteni.
Capa óta sejthejük, hogy a történelem nem mindig biztosan úgy történt, ahogy azt a fotóriporter megörökítette. A klasszikusnak számító Spanyol katona fotója, amiről a mai napig nem tudni biztosan hogy megtörtént eseményt ábrázol, vagy Capa rendezte a jelenetet egy napsütéses délutánon.
Itt van ugye a másik két kép, ahol a fegyver elvileg nem így esett volna el a katonával, és a harmadik kép, amelyik szintén ellentmondhat a fizika aktuális törvényeinek. Baj van a helyszínnel is, ugyanis a kérdéses területtől 50km-re volt a frontvonal (már ha a tényleg ott készült a kép ahol sejtik, és ahol azt Capa állította).
A vita a képek valóságtartalmáról nem véletlenül tart évtizedek óta, nem is én fogok igazságot tenni benne. Annyi biztos, hogy az állítólagos negatív állítólagos utoló kockáján a katonák elég boldognak tűnnek, egyikük pedig nagyon hasonlít arra az emberre, akiről az ikonikus fotó készült:
Mentőből áldozat
A New York Times fotósa kevesellhette az akciót, amit az égő romokban menteni próbáló férfiak látványa nyújtott, ezért az egyikük tisztázatlan körülmények között hirtelen a romok alá került, és már társainak kellett kibogoznia testét a törmelék alól. A rövidnadrágos srác, zöld sapkában:
A fotóst a botrány után felelősségre vonták, azt nyilatkozta a férfi megbotlott és a romok alá esett, ezért kellett társainak kisegíteni.
Green Helmet Guy Libanonban
Az egyik legnagyobb port kavart és a történelem egyik legegyértelműbb ilyen típusú manipulációja a libanoni háborúk idején fotózott Green Helmet Guy. Az Eureferendum blogon egy hétrészes tényfeltáró anyagot olvashattok az emberről, aki mindenféle romokból alól mentett ki halott gyerekeket '96-ban.
A képeket külön-külön felhasználva nem tűnik fel semmi szokatlan, a teljes sorozat viszont arról árulkodik, hogy a romok alól kiemelt gyereket legalább egyszer visszatemették! a fotó kedvéért, és a halottaskocsihoz is indokolatlanul hosszú úton jutott el a mentőalakulat.
Az eset akkor lepleződött le végképp, amikor egy másik forgatócsoport filmre vette, ahogy az emberünk a hordágyon lévő halottat visszaviszi az útra a mentőautóból, majd a kamerák kedvéért újra felemelik és kocsira teszik (a videó már nem elérhető youtubeon).
2. Átrendezett helyszínek
Nem csak embereket, sokszor tárgyakat is arrébb lehet (vagy nem lehet) tenni a jobb kép érdekében. Ilyet is viszonylag gyakran látni. Sokszor így kerülnek a plüssállatok és gyerekjátékok a lerombolt házak maradványai közé. Fokozatosság itt is ugyanúgy érvényesül mint az előző példák esetében.
Ezt a bibliát például egy belvárosi zsinagógában fotóztam le. Eredetileg a kis fiókban volt az imapadban, de ahogy megfordultam, véletlenül levertem a táskámmal és így esett a pad ülőrészére. Esés közben kinyílt, és kiesett belőle egy lap. Ha már így alakult, csináltam róla egy képet is mielőtt visszatettem, de a fotót ettől még felhasználtam illsztrációnak a sorozathoz. Hamisítottam ezzel?
Talán annyira nem, mint amikor a lerombolt városrészekben mikiegérrel és társaival próbálják szívszorítóbbá tenni a látványt:
3. Átdátumozott fotók, valótlan képaláírások
Lehet a szerkesztők figyelmetlensége, de szándékos megvezetés is, ha ugyanaz a helyszín többször előkerül egy hírügynökség kínálatában, csak éppen más esemény kapcsán és új szereplőkkel a kép melletti magyarázó szövegben. Így fordulhatott elő, hogy a folyamatos bombázás alatt álló városkát ugyanazokkal a romokkal illusztrálták:
A frissen lebombázott épület 2006. augusztus 6-án:
... és július 24-én:
Mondhatnánk rá, hogy háborús övezetben nem takarítják el tíz nap alatt a romokat, ez valószínű is. Elképzelhető, hogy a július 24-én lebombázott épület törmelékei egy darabig nem mennek sehova, de nézzük meg a harmadik felvételt, ami július 18-án készült. A képaláírása szerint egy fotós épp a néhány napja lebombázott épület romjait fotózza:
ismerős?
A legpechesebb háztulajdonos
Hamis képaláírásokat lehet kombinálni megrendezett eseményekkel is. A képen látható nő négyszer is megsiratja a házát:
július 22-én a Reutersnek:
bár ekkor már elvesztett egy házat korábban is:
augusztus 5-én az AP-nek:
végül augusztus 19-én ismét egy ingatlannal szegényebben, de új ruhában
Vagy a címlapfotó esete, ahol a lelőtt izraeli vadászgép feletti dombon pózol egy libanoni fegyveres. A képaláírás szerint a lezuhant repülő robbanása nyomán keletkezett tűz, viszont egy másik fotón egyértelműen látszik, hogy csak egy szeméttelepen égetik a hulladékot:
Bár a példák nagy része az elmúlt évtized elejéből származik, nem szabad azt hinni, hogy azóta nem történnek hasonló esetek. A módszerek a mai napig élnek a fotóriporterek napi rutinjában, érdemes egészséges kétkedéssel fogadni az aktuális konfliktusokból érkező képes tudósításokat.
The Beat of New York és az országimázs
A fenti videót egy német filmes stáb operatőre csinálta forgatás után, hobbiból.
A Mercedesnek gyártottak reklámfilmet, aztán egyikőjük hazafele felfigyelt egy utcai zenészre, felvette a dallamot, remixelték és forgattak mellé egy brutálisan jó videót.
Ki jön New Yorkba?
A másik dolog ami eszembe jutott róla, hogy miben lenne más egy ilyen anyag Budapestről? Most nem a Budapest Business Region videóra gondolok, az megrendezett, de bizonyítja hogy a technikai feltételek itthon is megvannak. Kell hozzá egy 5DMKII.
Helyszínekkel sem lenne probléma. Nekünk is van metrónk, hidaink, panorámás kilátóink a városra, éjszakai fények, nyüzsgő városrészek. Akkor?
Az emberek. Itthon szinte elképzelhetetlen, hogy valaki rám sem hederít egy kamerára az utcán, csak továbbmegy, mintha ott sem lenne. Aki az utcán fotózik az gyanús. Kérdően, meg nem értett félelemmel kell ránézni, esetleg be is kell szólni neki, vagy hadonászni a kamera felé.
Persze, biztos New Yorkban is volt részük hasonlóban és nyilván nem azokat a jeleneteket vágták bele, de szerintem mindenki érzi mire gondolok.
Egy személyes példa a héten: Egy interjút fotóztam a Toldiban, és csináltam néhány fotót az utcáról is az ablakon keresztül. Minden járókelő visszafordult utánam, hogy vajon miben mesterkedem. Látszott az arcukon hogy mélyen elítélik ezt, bármi is legyen ez.
A kedvencem egy igen tudálékos háromfős társaság volt, akik megálltak és elkezdtek nekem személyiségi jogokról és eztnemszabadmitképzelszmagadról-ról magyarázni, anélkül, hogy megkérdezték volna mit is csinálok egyáltalán.
Valahogy így nézne ki egy Beat of Budapest videó.
A másik teljesen szürreális szereplő hazai körülmények között a rendőr lenne. A rendőr ebben a videóban biztonságot sugároz. Olyasmit üzennek hogy számíthatsz rájuk, ottvannak, lehet hozzájuk fordulni bármivel. Itthon mit csinálni egy rendőr hasonló esetben? Igen. Azt.
Százhúszmegapixeles CMOS a Canontól
Valószínűleg már szakállas hír, hiszen pár napja lehetett olvasni a Canon egészen vadító méretű, százhúszmegapixeles érzékelőjéről. Minden marketinges nedves álma az új lapka, hiszen negyvenszer akkora, mint bármelyik másik érzékelő a piacon, és a felbontása is háromjegyű. Megapixelben.
balra az új érzékelő, jobbra a jelenlegi fullframe cmos
Nem kell rögtön megijedni és váltásban gondolkodni, az érzékelő inkább technológiai bravúr, nem valószínű hogy beletuszkolnák akármilyen DSLR vázba is a közeljövőben. A végeredmény minden lenne, csak nem egy hordozható gép.
Megoldanak benne viszont rengeteg dolgot, ami eddig a közép és nagyformátumú digitális hátfalak/gépek problémája volt, ez mindenképp érdekessé teszi a technológiát a következő években.
Az egyik legfontosabb ilyen az adatok kiolvasása. Papíron kilenc képnyi adatot kezel másodpercenként, ami elég durva, tekintve hogy egy-egy kép ilyen felbontáson elérheti az egy GB közeli méretet is. Talán az egyik fő oka, hogy a középformátum nem terjedt el eddig széles körben a sajtóban, az pont az adatkezelés lassúsága. A canon ezt a problémát ki is pipálta.
Persze a hatalmas méretek miatt marad bőven gond a kártyaolvasók sebességével és az ekkora képek szerkesztésével is, de gyanítom már nem sokáig.
A gyorsaságon kívül a nyers méreteivel is hódíthatna a kijelző. 120mpx-es képekből egészan apró részleteket is lehetne cropolni, és még mindig jó minőségű és megfelelő méretű maradna a végeredmény.
Ebben az esetben talán már a optikák felbontása lenne szűk a keresztmetszet a valóságnál részletgazdagabb valóság visszadásához.
Ebben az esetben talán már a optikák felbontása lenne szűk a keresztmetszet a valóságnál részletgazdagabb valóság visszadásához.
Hogyan restauráljunk régi fotókat tíz egyszerű lépésben
A content-aware fill korában már annyira nem nagy kunszt a régi fotók felújítása, de még így is alaposan meg lehet szenvedi egykét igazán régi darabbal.
1. Első lépés a scannelés. Scanner hiányában pedig a függőlegesen felülről lefotózás. Ez az állapot látható a bal oldalon (crop után). Idáig sima.
2. Brightness/contrast/expo korrigálása, aztán fekete-fehérbe konvertálás. Érdemes csatornánként lehúzni és állítgatni a színeket, így a középső sárga paca nagyjából el is tűnt bármilyen photoshop maszatolás nélkül:
Jöhet a Photoshop
3. Duplázzuk meg az eredeti layert, hogy bármikor könnyen vissza lehessen térni az alapállapothoz.
4. Spot healing brushhal a koszfoltokat és a kisebb, pontszerű hibákat tüntessük el először. (10-20as átmérőjű brush-al érdemes dolgozni egy ~10mpx-es kép esetében) Ez lesz a pepecselős része a melónak.
5. A karcolásokra healing brush-al, meg clone stamp toolal kell rámenni, a spot healing brush ekkora méretben nagyon maszatol, a content-aware fill pedig nem mindig tudja értelmezni mit is akarunk, bármennyire is menő.
6. A megtisztított felületeket érdemes kijelölni és nyomni rájuk egy content-aware-t ha már nincs a közelében semmi olyan minta ami belezavarhatna. Ez arra jó, hogy a nagyobb maszatolás nyomait nagyjából összefüggő felületté alakítjuk vele.
7. Duplázzuk meg az elkészült réteget is, aztán az így kapott új layerre a filters - other - high pass filtert alkalmazzuk, 2.8-5 közötti radiussal. Ezt szemre érdemes belőni: addig tologassuk a csúszkát, amíg a kontúrok jól láthatóak lesznek. Valahogy így:
8. Ezt a szürke layert a blending mode-ok közül alakítsuk ízlés szerint soft/hard/vivid/linear light-á, így csak a kontúrok maradnak belőle. Látványosan élesíthetjük ezzel a módszerrel a képeket, én sokat használtam fotókra is a sharpen filterek helyett.
9. Utolsó simításként azokat a felületeket ahol nincs semmi részlet (a fenti kép esetében a háttér jobb és bal oldalon) kijelölhetjük és surface blurrel elmosthatjuk, így eltűnik a high pass-ből keletkezett zaj is.
10. Kilenc lépés bőven elég volt. Nincs is tízes. Mentsük el és tálalhatjuk is.
1. Első lépés a scannelés. Scanner hiányában pedig a függőlegesen felülről lefotózás. Ez az állapot látható a bal oldalon (crop után). Idáig sima.
2. Brightness/contrast/expo korrigálása, aztán fekete-fehérbe konvertálás. Érdemes csatornánként lehúzni és állítgatni a színeket, így a középső sárga paca nagyjából el is tűnt bármilyen photoshop maszatolás nélkül:
Jöhet a Photoshop
3. Duplázzuk meg az eredeti layert, hogy bármikor könnyen vissza lehessen térni az alapállapothoz.
4. Spot healing brushhal a koszfoltokat és a kisebb, pontszerű hibákat tüntessük el először. (10-20as átmérőjű brush-al érdemes dolgozni egy ~10mpx-es kép esetében) Ez lesz a pepecselős része a melónak.
5. A karcolásokra healing brush-al, meg clone stamp toolal kell rámenni, a spot healing brush ekkora méretben nagyon maszatol, a content-aware fill pedig nem mindig tudja értelmezni mit is akarunk, bármennyire is menő.
6. A megtisztított felületeket érdemes kijelölni és nyomni rájuk egy content-aware-t ha már nincs a közelében semmi olyan minta ami belezavarhatna. Ez arra jó, hogy a nagyobb maszatolás nyomait nagyjából összefüggő felületté alakítjuk vele.
7. Duplázzuk meg az elkészült réteget is, aztán az így kapott új layerre a filters - other - high pass filtert alkalmazzuk, 2.8-5 közötti radiussal. Ezt szemre érdemes belőni: addig tologassuk a csúszkát, amíg a kontúrok jól láthatóak lesznek. Valahogy így:
8. Ezt a szürke layert a blending mode-ok közül alakítsuk ízlés szerint soft/hard/vivid/linear light-á, így csak a kontúrok maradnak belőle. Látványosan élesíthetjük ezzel a módszerrel a képeket, én sokat használtam fotókra is a sharpen filterek helyett.
9. Utolsó simításként azokat a felületeket ahol nincs semmi részlet (a fenti kép esetében a háttér jobb és bal oldalon) kijelölhetjük és surface blurrel elmosthatjuk, így eltűnik a high pass-ből keletkezett zaj is.
10. Kilenc lépés bőven elég volt. Nincs is tízes. Mentsük el és tálalhatjuk is.
A madarak százalékot kapnak az objektívgyártóktól
Más logikus magyarázat nincs rá, hogy minden madár - fajtától függetlenül - pont olyan távolságból ijed meg a jelenlétedtől, ahonnan 200mm-as obival még nem lehet róla jó képet készíteni. Rákényszerítenek, hogy csak a kedvükért vegyél 400as, meg 500as és hosszabb teléket. Szemetek.
Előre tudtam hogy ez lesz, nem ért meglepetésként (meg nem is ezért mentünk le). Akkor is bosszantó a gyakorlatban szembesülni vele. Talán még egy 300-as is arra jó csak, hogy bosszankodj, mert még mindig kéne vagy 100-150mm.
Mindenesetre a Tisza-tó és a Madárrezervátum a nádasaival megteremtik a lehetőséget a tartalmas természetfotós-pornóhoz. Egy délutánra mentünk le csónakázni, így is néhány óra alatt legalább tízféle madarat láttunk mindenféle élethelyzetben (táplálkozni, faágakon pihenni, felszállni, leszállni, stb.).
El tudom képzelni hogy ha valaki napokig lennvan a megfelelő felszereléssel és rutinnal, milyen képekkel jön haza innen.
flickren van még pár
Előre tudtam hogy ez lesz, nem ért meglepetésként (meg nem is ezért mentünk le). Akkor is bosszantó a gyakorlatban szembesülni vele. Talán még egy 300-as is arra jó csak, hogy bosszankodj, mert még mindig kéne vagy 100-150mm.
Mindenesetre a Tisza-tó és a Madárrezervátum a nádasaival megteremtik a lehetőséget a tartalmas természetfotós-pornóhoz. Egy délutánra mentünk le csónakázni, így is néhány óra alatt legalább tízféle madarat láttunk mindenféle élethelyzetben (táplálkozni, faágakon pihenni, felszállni, leszállni, stb.).
El tudom képzelni hogy ha valaki napokig lennvan a megfelelő felszereléssel és rutinnal, milyen képekkel jön haza innen.
flickren van még pár
Goldenblog Top50 fotóblogok - kedvenceim
Átfutottam a listát, ezek tetszenek. Nincs abc vagy bármilyen sorrend, ahogy esik:
VardayBela - bár sok a ... a képek ... címe alatt ... de ... a képek jók. ...
VargaCsabi - de remélem az effektekről és kacifántos vízjelekről már leszokóban van;
BaloghZoltan - komoly. Csak az oldal elrendezése nem tetszik;
Photoszekely - letisztult, szép. Picit egyhangú;
RaySchönberger - összeszedett, tartalmas;
Mookid - kötelező mindenkinek. Nem tudok rosszat. Tényleg;
Eyevision - ez is kötelező;
Fenyerzekeny - már úgy is mindenki ismeri. Ha egyszer megtanulok fotózni, olyan képeket szeretnék csinálni, mint Glódi Balázs;
Grafur - nem rossz, de KERET!?
Joruba - a bélyegkép+szöveg párosítás ront az összképen, jó lenne nagyobb képekkel;
Elpattanthúrok - mindent kihoz a mobilból, amit ki lehet;
Lostinpixels - őt is csak ajánlani tudom;
Egy következő postba igyekszem összeszedni a Top50-ből kimaradt vagy nem nevezett hazai kedvenceimet is, meg összeírok pár hasznos tippet, amit érdemes elkerülni, ha fotóblogot indítanánk.
(bocsi. ez így elég csúnyácska post lett.)
VardayBela - bár sok a ... a képek ... címe alatt ... de ... a képek jók. ...
VargaCsabi - de remélem az effektekről és kacifántos vízjelekről már leszokóban van;
BaloghZoltan - komoly. Csak az oldal elrendezése nem tetszik;
Photoszekely - letisztult, szép. Picit egyhangú;
RaySchönberger - összeszedett, tartalmas;
Mookid - kötelező mindenkinek. Nem tudok rosszat. Tényleg;
Eyevision - ez is kötelező;
Fenyerzekeny - már úgy is mindenki ismeri. Ha egyszer megtanulok fotózni, olyan képeket szeretnék csinálni, mint Glódi Balázs;
Grafur - nem rossz, de KERET!?
Joruba - a bélyegkép+szöveg párosítás ront az összképen, jó lenne nagyobb képekkel;
Elpattanthúrok - mindent kihoz a mobilból, amit ki lehet;
Lostinpixels - őt is csak ajánlani tudom;
Egy következő postba igyekszem összeszedni a Top50-ből kimaradt vagy nem nevezett hazai kedvenceimet is, meg összeírok pár hasznos tippet, amit érdemes elkerülni, ha fotóblogot indítanánk.
(bocsi. ez így elég csúnyácska post lett.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)