Négy éves volt ma az iphone - és vele a mobilfotózás

Négy éve, 2007. június 29-én jelent meg az első generációs iphone. Tudtátok?

Bár az Apple pályája akkoriban is felfelé ívelt az ipodok és és itunes növekvő népszerűsége miatt, az iphone megjelenése óriási lökés volt a cégnek. Soha nem látott (és előre nem látott) eladásokat produkált a telefon, túlzás nélkül egy egész iparágat értelmezve újra.

Senki nem számított az iphone sikerére. Mert hát egy érintőképernyős telefon, egyféle szolgáltatóval, belső rendszerből telepíthető programokkal és a teljesen elszállt árával soha nem lesz népszerű termék. (Ma mintha az ipad-ről mondanának hasonlókat)

Hosszasan lehetne sorolni, milyen irányba változtak a mindennapok az okostelefonok által, én viszont csak a mobilfotózást emelném most ki, és arról sem írnék sokat. Inkább lásd: előző bejegyzés.

Ma az iphone az egyik legnépszerűbb fényképezőgép.


Itt egy teljesen érdektelen galéria az évforduló alkalmából  a LIFE.com-on (cicás képre linkeltem!), viszont ha tényleg szeretnénk tisztelegni a mobilfotózás előtt, akkor Gárdi Balázs Flickr oldala. 

Meg itt egy helyes infografika: iphone történelem, a Mashable-től:

Milyen ma a legnépszerűbb kamera Flickr-en? Nikon? Canon?

Egyik sem. A legfrissebb adatok szerint az iphone4 átvette a vezetést az eddigi csúcstartó Nikon D90-től.

Az iphone és a kamerája ettől nem lesz jobb vagy rosszabb (jobb majd az ios5 fejlesztésektől lesz), ahogy a D90-sem a legjobb kamera volt, viszont mindenképp érdekes adat.

A grafikonból ugrásszerű fejlődés látszik. Egyre népszerűbb az iphone, egyre több app jelenik meg rá, amikkel egyre egyszerűbben tölthetjük fel a képeket a megosztóra. Elkerülhetetlen a siker. Nem lennék a "point and shoot" gépek helyében.

Év elején a CES kapcsán már megmondtam előre: a kompaktok elindultak lefelé a lejtőn. Ha nem kapnak megosztás funkciókat, amivel felvehetik a versenyt a telefonokkal, könnyen feleslegessé válhatnak.

Ezt látszik alátámasztani a flickr camera finder másik ábrájaja, amin az látszik, hogy a legnépszerűbb kompaktok közül mindegyik mélyrepülésnek indult. (bár ez nem ennyire egyértelmű: a zuhanás oka lehet az is, hogy egyre több típus jelenik meg, egyik sem válik igazán húzó modellé, gyorsan cserélődnek a gépek termékcsaládokon belül is, így sokféle gép közt oszlik meg a felhasználók aránya)

Igaz-Hamis történelem: hamis a világ leghíresebb háborús propagandafotója

Elég rövid a lista, amin fel lehetne sorolni, mit adott eddig Dagesztán a világnak. Ha sok mindent nem is, legalább a katonát, aki eljátszotta a szovjet zászló kitűzését a Reichstag tetején, 1945. május másodikán (Lehet, hogy a történet még ennyire sem igaz. Ha pontosabban érdekel titeket a kusza történeti háttér, kattintsatok át az urbanlegends blogra).

A fotót Jevgenyij Haldej készítette, és a szovjet Ogonjok magazinban jelent meg először, 1945. május 13-án.

Valójában a zászlót már áprilisban kitűzték a szovjet csapatok, de első alkalommal még reggelre eltüntették a várost védő német katonák (akik két napig bírták még ezután az ostromot). Második próbálkozásra az szovjetek már biztosra mentek, a zászlótűzést csak azután játszották el újra az épület tetején, hogy biztos volt a győzelem.

A fenti kép jelent meg az szovjet lapokban, ami nem csak erősen manipulált, de nem is az eredeti eseményt vagy helyszínt ábrázolja: a fotós választotta ki azt az épületszárnyat, ahonnan legjobban látszik a lebombázott város, a zászlótűzés eredeti helyszíne pedig épp lángokban állt, ott amúgy sem tudtak volna fotózni. Az eredeti zászlótűző katonák helyett három másik látható a képen, akiket a nemes feladatra gondosan (de nem elég alaposan) válogattak.

Az elkészült fotót azonnal bekérette a hadsereg, és a fotóssal együtt hazarendelték a képet egy kis utómunkára. A laborban kiretusálták a felesleges katonát, a zászlót is sokkal látványosabb darabra cserélték, majd hozzáadtak egy kis füstöt a háttérhez, a drámaibb hatás kedvéért.

Viszont nem gondoltak mindenre: a zászlóst támogató katona mindkét kezén, és a zászlóson is több karóra látható. A kép utólagos kiadásaiban ezt az apró bakit is javították, de ekkorra már mindenkinek egyértelmű volt, hogy nem a pontos időt mérték velük szinkronban a katonák.

36 kockát lőtt a tetőn a fotós, ennyi felvételből ollózták össze a legjobb részeket a végleges képhez. Az egyik eredeti fotó így nézett ki:

Ps: Írtam már hasonló témában:

Az egyik bejegyzés az iraki háborúhoz köthető, Szaddám vasszobrának ledöntését mutatja be kicsit más fényben, a másik posztban pedig arról olvashattok, miért is lehet probléma, milyen kérdéseket vet fel egy manipulált fotó.

Meleg fiatalok - Coming Out

A New York Times nemrégiben indított egy hasonló sorozatot, mint a néhány évvel ezelőtti One in 8 million volt. A Coming Out-ban meleg fiatalok történeteit mutatják be, végigkísérve (eddig) hat tinédzserkorú gyerek egy-egy napját.

Ahogy a 1in8million is egyedülálló maradt az internets történelmében, úgy ezt sem hiszem, hogy bárki megpróbálná utánuk csinálni. Annál is inkább, mert ez a téma még Amerikában is elég kényes területnek számít.

Eleve a sorozat apropóját azok az egyre gyakoribbá váló, melegekkel szembeni - gyakran öngyilkossággal végződő - konfliktusok adták, amik mára igazi mainstream problémává emelték az ügyet. Még egy olyan országban is, ahol a melegek társadalmi elfogadottsága már nem a balkáni szinten mozog.

Sokak szerint itthon egyenesen képtelenség lenne hasonló anyagot tető alá hozni. Én sem vagyok benne biztos, hogy lehetne olyan embert találni, aki ennyire nyíltan, arccal, mindennel vállalná a fotózást, és az utána induló lavinát.

El tudnék képzelni például jobboldali képviselőket a parlamentben felszólalni a provokáció ellen, a kinyomtatott képeket lóbálva - mert ugye történt már hasonló, ennél sokkal kevesebbért is.

MTI / Soós Lajos (a kinyomtatott képek HVG / Túry Gergely)

Elliott Erwitt magyarországi fotói

Nincs különösebb apropó, egyszerűen csak ő az egyik kedvencem, és nem is tudtam (ma botlottam bele), hogy járt nálunk is. 1964-ben.

Meg a Magnum oldalán még egy pár kép.

Ha valaki nem találkozott volna még a nevével, a New York Times nemrégiben készített vele egy hosszabb interjút, miután idén ő kapta az ICP Infinity életműdíját.

Az interjúval párhuzamosan egy kritikát is lehet olvasni pályájáról, A TIME fotórovatában pedig a saját válogatását nézhetitek meg a kedvenc képeiből. Itt meg néhány fotója még, normálisan nézegethető méretben.

Azt hiszem egyértelmű lehet, miért nagy kedvencem.

Dolgok amikről érdemes megemlékezni: a partraszállás évfordulója június 6.

Tegnap, június 6-án volt a partraszállás 67. évfordulója. Az eseményt ugye Capa képein keresztül ismerhette meg a világ.

Tavaly, a 66. évforduló alkalmából feldolgoztam már egyszer a témát, ezt a posztot linkelném csak ide most ismét.

Taken with hipstamatic #2 - Május

Ez a hónap is eltelt. Mennek a dolgok előre. Nincsen bonyodalom

Az animgif nem játék

Legalábbis ne próbáljátok ki otthon, ha jót akartok.

Egy kis játék után már kevesebb valódi hasznát látom az animgifeknek. Legalábbis belátom, hogy nem kell annyira lelkesedni érte. Mókázni jó vele párszor (biztos fogok is még), de elég körülményes, és eléggé behatárolja a témát a használat.

Az első para a színpaletta. Gif = 256 szín, és ha igyekeztek kikukázni a felesleges színeket, az még akkor is kevés lesz a jó képminőséghez. Négy út áll előttetek:

1. Előre odafigyeltek rá, hogy mit fotóztok, hány eltérő színből és hány árnyalatból fog állni a kép (lehetetlen).
2. Utólag húzzátok le csatornánként a színeket - az eredmény elég elmosott lesz. A videó nem raw.
3. Színenként megpróbáljátok újraépítgetni a palettát. Iszonyat pepecs munka - az eredmény ugyanaz.
4. A legjobb eredményt Split toningal lehet elérni (az ötletadó is ezzel játszik) - azonos tónusra húzzátok a shadow/highlightokat a nyersanyagon.

Ja, nyersanyag: videót kell venni. 24FPS-t nem lehet sorozatban lőni, kevesebb kockával pedig nem lesz szép a mozgás. De az sem mindegy milyen videót. Elég nagy a különbség a D3s és a D90 azonos felbontású felvétele közt. A D90 konkrétan használhatatlan minőségben vesz a D3s-hez képest. Nem tudom Canonnál is van-e ekkora szakadék a kategóriák közt, de ha van, akkor 5dmkII alatt felejtsetek el minden mást.

Viszont ha idáig megvagytok vele, innentől gyerekjáték. Vagy nem. A videót be lehet húzni Photoshopba, innen a legkönnyebb kiválasztani a loopolni kívánt részletet. Photoshopból lehet exportálni a frame-eket jpg-be, aztán egymásra pakolni minden frame-et külön layer-re.

A layer-eken ki kell maszkolni (vagy vágni) a nem kívánt részeket, aztán egy gombbal elkészül az animáció. Save for web, Ok gomb.

Ennyi az egész.

Aztán rájöttök, hogy a mozgás nem teljesen folyamatos, nem elég jó az ismétlés, van benne két felesleges frame, kezdhetitek elölről. Aztán rájöttök, hogy a kiválasztott részlet alapból nem jó, kezdhetitek elölről. Aztán elfelejtettétek menteni a PSD-t, nem tudjátok méretezni a gif-eket (valamit rosszul csinál a PS, nem kezeli rendesen az animációt, ha a gif-et nyitjátok meg szerkeszteni), kezdhetitek elölről. Aztán a végeredmény lesz túl nagy, kezdhetitek előlről.

A végére pár gyors tipp, ha nem lenne fluid az animáció, és még lenne hajatok:

Használjátok ugyanazt a fél mozgásfázist oda-vissza. Az eredmény elég buta lesz, de használható (a képeim fele ilyen).

Fokozatosan csökkentett opacity-vel törölgessetek részleteket a túl élesen váltó felületekből, frame-enként.

2-3mp-nél ne dolgozzatok hosszabb jelenetekkel.

A Tween frames annyira nem a barátotok, mint gondolnátok.

Ne. Próbáljátok. Ki. Otthon. vagy. Bárhol.

Milyen képekre emlékszünk vissza legkönnyebben?

Kattintsatok a fenti képre, és nézzétek mondjuk tíz másodpercig.
Most vissza ide.
Most megint a képet.
Most vissza rám. Rendben?

MIT-s kutatók úgy vélik, kidolgoztak egy algoritmust, ami megmondja milyen képek ragadnak meg jobban az emberek emlékezetében, és melyek kevésbé.

Kutatásukban a tematikusan összeválogatott fotókból (tízezer kép: utca, táj, belső terek, portré, stb) a tesztalanyok általában azokra emlékeztek jobban, amiken emberek is voltak, illetve azokra, amik megszokott távolságból ábrázoltak szűkebb tereket, ismerős perspektívából mutattak be élethelyzeteket. Bár a emlékezőkészség emberenként változott
(nem vagyunk egyformák), tisztán kivehető minták mutatkoztak minden alany esetében.

Az eredményekhez minden tudományos kutatás nélkül is nyugodtan bólogathatunk. Nem lőttek mellé a kutatók. Ha most megpróbáltok visszaemlékezni a fenti képre (egyébként véletlenszerű válogatás, flickr-en kedvencnek jelölt fotók közül), biztos be fog ugrani nektek az a lány a harmadik sor harmadik képen, meg talán az első sor ötödik is. De milyen képek voltak még? Volt vízpart? Erdő? Valami tájkép? Ugye.

Arra viszont nem térnek ki a cikkben, a Wired oldalán sem, hogy ez miért is van így. A válasz talán kevésbé kézzel fogható, mint a kutatási eredmények, de nem is nehéz belátni, hogy igaz lehet.

Szerintem a következő dolgokhoz van köze a képi memóriánknak:

- Arc: A főbb arcvonások/testrészek mindenkinél egyeznek. Két szemünk van, alatta egy orrunk, két kezünk, lábunk - hasonló helyeken. Ezek olyan panelek, amikkel sokszor találkozunk, megszokjuk őket, könnyen ismerjük fel egy képen, az ismerős elemeket könnyebben tároljuk, majd elevenítjük fel.

Ha egy képen ezek az elemek egyértelmű hangsúlyt kapnak (közel van a fotóalany, könnyen felismerhető), könnyebb maradandó kapcsolatot kialakítani a fotóval. A közelséggel további részletek is segítik az emlékezést: gesztusok, mimika - az ilyen elemek mind pluszként hatnak a képben, segítenek minél több dologhoz kapcsolni a személyt.

- Szemkontaktus: Az elv ugyanaz, mint az előző esetben, de a szemkontaktus a nyilvánvaló érzelmi hatások miatt lesz maradandóbb emlék.

- Képi elemek mennyisége: Egy csoportképre, vagy a lenyűgöző tájban elrejtett modellre azért nehezebb emlékezni, mert egyszerűen túl sok mindenre kéne emlékezni, és a megszokott elemek is nehezebben körvonalazódnak egy zsúfolt képen.

El kell különíteni viszont a visszaemlékezést a kiváltott hatástól. Nem arról van szó, hogy csak a közeli portrék képesek hatást kiváltani a befogadóból. Arra bármilyen kép alkalmas, nem kell (nem is lehet) szabályokkal leírni.

A könnyen megjegyezhető képnek viszont egyértelmű előnyei vannak szerkesztői szempontból: Ha valamit ilyen képpel adunk az olvasónak, nagyobb eséllyel fog rá(nk) emlékezni.

Ilyen képekkel kell illusztrálni címlapokat, ilyen kép kell a könyv borítójára, a plakátra az utcán. És hát nézzünk végig magunk körül. Ilyeneket használunk mindenhol erre a célra.

És ti is ilyeneket csináljatok nyaralások alkalmával, családi összejöveteleken, szeretteitekről, haragosaitokról is, ha szeretnétek maradandó emlékeket!

Képek egy repülőgép balesetről - első kézből

Egy Reuters-es fotós családjával tartott tartott haza Szingarpúrból, amikor elromlott alattuk az utasszállító gép. Két robbanást hallottak, füstölni kezdett az Airbus 330 oldala, lángok csaptak ki a hajtómű felől, a gép egyre durvábban rázkódott, az utasok pánikba estek, a fotós pedig beállította a fehéregyensúlyt, feltolta az ISO-t és elkezdett dolgozni. Hidegvér.

A Reuters fotóblogon el lehet olvasni a történetet.

A további képekből pedig kiderül, hogy pont úgy néz ki egy ilyen baleset, mint a filmekben. A fotós egyébként főleg azt bánja az eset kapcsán, hogy elfelejtett videót is venni. A körülményeket figyelembe véve ezt talán elnézik neki majd a szerkesztői.